Irodalmi Szemle, 1963

1963/5 - SZÍNHÁZ - Fellegi István: Két komáromi bemutató

gatót, Cserepest Bohuš Záhorský alakította: okosan, nagy színészi intelligenciával elkerült minden túlzást, amellyel az alakot utálatosan ellenszenvessé tette volna, s éppen ezzel megfosztotta volna hitelétől. Martin Rűzek Laczkó mérnöke szemünk láttára bontakozott ki fanyar, kissé rideg rezerváltságából, mutatkozott meg becsületes, igaz embersége. A többi főbb szereplő — Agass Laci szerepében Ivan Palec, Barláéban Rudolf Hrušinský és Máriáéban Jarmila -Krulišová — hibátlanul látták el feladatukat (kissé nehezemre esik használni ezt az elkoptatott frázist, ne olvassák frázisnak, vegyék igazi értelmében).

Az előadás sikerében — természetesen — komoly része van a rendezőnek, Marton Endrének, a budapesti Nemzeti Színház főrendezőjének. Mint maga mondta, munkájában abból indult ki, hogy előbb kitapogatta a színészek egyéniségét, hozzá alkalmazta rendezői elképzeléseit — természetesen el nem térve a darab eszmei koncepciójától. Munkájának eredménye, hogy — mint többen is megállapították — a prágai előadás nem marad el a budapestitől, ugyanolyan hitelesen viszi a közönség elé a

Két komáromi bemutató

Április 5-én mutatta be a MATESZ Sütő András fiatal romániai szerzőnek Tékozló szerelem c. vígjátékát. Egy erdélyi falu két vetélkedő földművesszövetkezetének, a haladónak és maradinak egyesülése körül zajlik le a sovány konfliktus, mellyel párhuzamosan egy, a két összekülönbözött szerelmes és egy harmadik, az ügyefogyott, faragatlan udvarló közötti bonyodalom fut. Ezek után világos

— vidám játékról lévén szó —, hogy a helyzetkomikummal bőven megtűzdelt bonyodalmak boldog csattanóval végződnek. A két szövetkezet, a két szerelmessel együtt egymásra talál, a kikosarazott vetélytárs pedig kijózanodik szerelmi mámorából és megbékül.

A darab nem mestermű. Időszerű szükségletét kielégítő szándékkal (és jószándékkal) íródott, a színpadtechnika és falusi légkör nem minden ismerete nélkül. Viszont az időszerű szükséglet követelménye — vagy ahogy nálunk használatos, a „társadalmi igény“ — rajta hagyta a sematizmus bélyegét a „negatív“ és „pozitív“ hős, a maradi és haladó szövetkezeti elnök megformálásán. A haladó elnök annyira vérszegény maradt, hogy bár végül az ő felfogása győzedelmeskedik, a közönség szemével mérve drámailag mégis ő szenved vereséget. Azt várnánk, hogy az öszmai élet valóságát, mintha a darab nem is idegen, hanem hazai környezetben, hazai emberekkel játszódnék le. Itt kell megemlékeznünk^ rendező asszisztenséről is, Jiri Szántóról, aki biztosította a kapcsolatot az egymás nyelvét nem értő budapesti vendég és a prágai színészek között. Ugyancsak szólni kell Vladimír Nývlt színpadtervéről, elégedetten állapíthattuk meg, hogy a patinás régi színházban ez a mai darab rendkívül hatásos, modern színpadon került a közönség elé.

A drámát Ladislav Hradský fordította cseh nyelvre: munkájának jelentős része van abban, hogy Dobozy darabja az eredetivel azonos művészi szinten kerülhetett a prágai színpadra.

Summázva az elmondottakat, elégedetten szögezhetjük le, a Holnap folytatjuk prágai bemutatója egy darab magyar valóságot ismertetett meg a cseh nézővel; az előadás művészi értékei kétségtelenül közrejátszanak abban, hogy a magyar író izig-vérig mai mondanivalója eljusson a cseh közönséghez, s visszhangot ébresszen benne.

Tóth Tibor

Színház

szeütközés drámai ereje — s ennek a vígjátéki műfaj sem akadálya —, a két elnök ellentétéből bontakozik ki, annál is inkább, mivel fivérek, ami az objektív összeütközést érzelmileg is elmélyíthetné. Ezzel azonban a szerző adós maradt a nézőnek és a „vérszegény pozitív“ elnököt alakító színésznek egyaránt. A sematikus szemlélet jegyében megfogalmazott „pozitív hősök“ színpadilag kevésbé meggyőzőek, mint ellenlábasaik. Kisebb mértékben bár, de ugyanez elmondható a két további pozitív figuráról, Kincses Zsuzsiról és Demeter Jóskáról is.

Ismervén a szövegkönyvet, bizonytalan érzésekkel néztem ennek a jobb híján, mintegy „kötelező iskolai feladat“-ként műsorra tűzött további szövetkezeti tárgyú bemutató elé, azonban a rendezés és a színészek munkája eloszlatták aggályaimat.

Konrád József rendezése sokat segített a szerzőnek egy revüszerű elemekkel is meg ■ tűzdelt, játékosan könnyed és jól pergő forma megteremtésével, s ennek keretében a jellem- és helyzetkomikum adta lehetőségeknek szerves kapcsolatba hozott kiélezésével, ha ez nem is sikerült mindenütt maradéktalanul.

Ha például az első felvonás végén, a maradi elnök, Madaras Antal (Fazekas Imre) és leg-