Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Egri Viktor: Valahová tartoznod kell
Ilona közéjük... mert abban már biztos voltam, hogy előttem nem alakoskodott. Megfenyegették őt is, mint engem... A puszta gondolat, hogy valamivel a markukban tartják, vérig keserített... Itt valami titok van, amelynek nyitját meg kell találnom, mégha a fejem is beverik... Nem magam miatt... de miatta. (Lehorgasztja fejét.) Szeretem, minden nap jobban szeretem és nincs vita! PAP (megjelenik és hozzálép): Bocsánat, az elvtárs — — ISTVÁN (nem ellenségesen, inkább riadtan): Mit akar...? PAP: Csak egy percre. (Igazolványt mutat.) Pap felügyelő vagyok. ISTVÁN (még nagyobb zavarban): Igazán nem értem ... PAP: Mi dolga volt ezzel a két fiatalemberrel? ISTVÁN: Semmi különös, igazán semmi különös. PAP: Nyugodtan beszélhet. Nincs mitől tartania. ISTVÁN (zavartan hallgat). PAP: Nekem úgy tűnt, valamit akartak magától. Aztán megfenyegették... így volt? ISTVÁN (szünet után): így! PAP: Megmondaná, hogy miért?... Nos...? ISTVÁN: Egy lány miatt. PAP: Sejtettem. ISTVÁN (hirtelen kifakad): Tartóztassa le azt a két gazembert!... Megfenyegettek, hogy leütnek, a Dunába dobnak, ha nem mondok le arról a lányról. PAP: Azt hiszi, hogy ez ok a letartóztatáshoz? . ISTVÁN: Hát nem? PAP: Van rá tanúja?... Ugyebár nincs. Én sajnos messze voltam, nem hallottam... Letagadnák, a szemembe röhögnének. Még ők adnák a bankot, hogy a becsületükbe gázolunk. Pedig én nagyon jól tudom, hogy szemétember mind a kettő! ISTVÁN (kábán): Akkor nem értem... Csak úgy rátámadhatnak az emberre? Garázdálkodnak és maguk... maguk tudják és... ne haragudjon, maguk csak úgy nézik? PAP: Hát nem rakjuk ölbe ti kezünket, fiatalember... Látja, most itt vagyok. Tegnap is szemmel tartottam őket... Nem puszta kíváncsiságból, véletlenül... De hát a letartóztatáshoz ok és bizonyíték kell. ISTVÁN: Nem elég, hogy gazemberek! PAP: Én vinném őket... de hát törvények vannak és azokat be kell tartani. Adja a bizonyítékot a kezembe! ISTVÁN: Ahol lakom, télen este kilenc után egy asszony sem mer egyedül kimenni az utcára. Maguk várják, míg leütik, kirabolják őket? . PAP: Ne olyan haragosan! Nem várunk... Volt ilyen eset, sajnos, kettő is... A tettesek lakat alatt vannak. Ezek is horogra kerülnek mind, mihelyt valamin elcsúsznak... mert mindegyik elcsúszik. Ki előbb, ki utóbb. Ehhez persze segítség is kell'. Most a magáé... Az egyik lányt jól ismerem, a Rózsit... A másikat még nem ... ő volna? ISTVÁN: Ő... PAP: Nehezen lehet magát szóra bírni... így nem jó. Vagy nem akar segíteni? ISTVÁN: De szívvel-lélekkel... Nem tetszik nekik, hogy barátkozom vele... ha ugyan barátkozásnak mondható. Alig ismerem. Mindössze kétszer beszéltem vele. (Elhallgat.) PAP: Ez minden, amit mondani tud? ISTVÁN: Ez minden. PAP: Kár!... Ha mégis megtudna valamit, keressen fel. Tudja, hol találhat. ISTVÁN: Tudom. PAP (el). (A szín elsötétedik.) i. ISTVÁrJ (a szín előterében): Akár estig faggathatott volna. Hallgatnom kellett. Néni akartam, hogy őt is gyanúba vegye. Bármit mondok, ártok vele. Még mindig azt hittem — bolond fejjel hittem —, hogy nincs benn ezekben a szennyes dolgokban. Az élet nem lehet olyan fertelmes', olyan kiábrándító, tele fekéllyel, csalással... Már nem gondoltam szerelemre, bennem akkor minden megfagyott. Csak any- nyit éreztem, hogy valamit tennem kell..’. Nem bántam, hogy olyan kurtán-furcsán elintéztem Pap felügyelőt. Egyedül kell mindennek a végére járnom... De hol kezdjem el? Azt se tudom, hol lakik? A szüleinél vagy a gyár leányszállásán?... Első utam másnap a gyárba vezetett. Hazudnom kellett, hogy a rokonom és nem ismerem a címét. Megtudtam azt is, hogy megint a reggeli műszakban dolgozik. Három után alighanem hazamegy és négy- szemközt, tanúk nélkül beszélhetek vele... így is történt. (Szoba a Házinéninél. Az egész berendezés régimódi, de szolid; a bútor minden darabja tanúsítja, hogy Házinéni tehetős polgárasszony volt.) ISTVÁN: Ilyenkor szokott hazajönni? HÁZINÉNI: Néha csak késő este. De hát annyi a gyűlés meg más kötelesség. Aztán nyár van. Fürödni viszik a fiúk. ISTVÁN: Este meg lokálba... HÁZINÉNI: Hát néha... De azért igen szolid lány... Én nem vagyok olyan régimódi. Megértem, ha manapság egy kicsit szabadabban élnek. Mert az én időmben-----I STVÁN: Ha megengedné, mégis itt várnám be. HÁZINÉNI: Ne haragudjon az elvtárs, de Uus nem szólt, hogy látogatót kap.
