Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Egri Viktor: Valahová tartoznod kell
találkozó ideje. A távolból körhinta muzsikája: egy érzelmes keringő. Hajókiirt bugása.) ISTVÄN (leül a padra. Újságot vesz elő, de nincs türelme az olvasáshoz. Az óráját nézi; ég a türelmetlenségtől.) CSÁSZÁR (jön Dagadttal. Noha nyilvánvaló, mi hozta őket a ligetbe, megjátssza a meglepettet): Nicsak, a haverünk! DAGADT: Valóban — ő az!... Szabad? (Leül István mellé.) CSÁSZÁR: Megengedi? (István balján telepedik le.) DAGADT: Fő az egészség és a jó levegő, nem- debár? ISTVÁN (fel akar állni.) CSÁSZÁR (megragadja és visszakényszeríti): Nono, nem kell azért elszaladni. Nem vagyunk mi tetvesek. ISTVÁN (mégis feláll): Tegye félre a mancsát! CSÁSZÁR: Mert olyan udvariasan mondja, hát elengedem... Égy kis dumánk volna ura- ságoddal. ISTVÁN: Nekem nincs. (Menni akar.) DAGADT (elállja az útját): Nem ajánlanám, hogy engedelem nélkül távozzék. Esetleg később — mentőkocsin. ISTVÁN: Hagyják ezt az ízetlen tréfát... Semmi kedvem, hogy verekedjek magukkal. DAGADT: Nem is ajánlanám. CSÁSZÁR: Méltóztassék inkább helyet foglalni. Nem kedveljük a feltűnést. ISTVÁN (nem ül le). CSÁSZÁR: így is jó!... Látom, siet, hát rifrvid leszek. Várt itt valakit? ISTVÁN: Ehhez semmi köze. DAGADT: Nem megmondtam, hogy huszon- nyolcas... Kenjek le neki egyet? CSÁSZÁR: Semmi erőszak, Dagi! A Romeo udvariasan felelni fog. Ki az a szép gádzsi, akire vár? ISTVÁN (hallgat). CSÁSZÁR: A Bardot és a Loren pillanatnyilag foglalt. Tán a Júlia? DAGADT (sokallja a huzavonát, Császár műveltséget fitogtató játékát): Véletlenül nem a Lonci? CSÁSZÁR (a homlokára üt): Hogy erre nem gondoltam! Tehát a Loncira méltóztatik várni. DAGADT: Nemdebár!? ISTVÁN: Tűnjenek el, ha nem akarnak botrányt. DAGADT (már nem türtőzteti magát, megragadja István a mellén és hátrapenderíti. Nem verekedés ez; Dagadt izomereje olyan hatalmas, hogy egyetlen ütéssel Istvánnál erősebb embert is leterítene): Szépecskén, engedelmesen leül a Pistike. De ha nagyon buzog a vére, lecsapolom itt. (Öklével az orra felé bök.) CSÁSZÁR: Elég, Dagi!... A mai randénak befellegzett, fiatalúr. A többinek is. Értet- 'lük?... A Lonci osztályon felüli lányző. DAGADT: Keressen mást, ha subázni akar. CSÁSZÁR: A Lonci nem jön. Értettük? ISTVÁN (feláll és szembefordul Császárral, elszánva, hogy megverekszik velük): Megfenyegették? CSÁSZÁR: Nem a szokásunk. A Loncinak szép csöndben megmagyaráztuk, hogy nem helyeseljük ezt a holdvilágos szerelmet. Magát is kijózanítjuk belőle... Udvariasan, ahogy illik. ISTVÁN: Figyelmeztetem, nem vagyok be- szari. DAGADT: Nem? (Az öklét emeli.) CSÁSZÁR: Ne balhézz, Dagi!... Az elvtárs egy intelligencs. Mindent első szóra megért... Nem jó a bevert orr... A Dunában sem úszik az ember ruhástól szívesen. DAGADT: Nemdebár? ISTVÁN: Nagyon téved, ha azt hiszi, hogy megfélemlíthet. CSÁSZÁR: Ogy értsem, uraságod nem hajlandó a lányzóról lemondani? ISTVÁN: így! DAGADT: Az első leckét mindjárt megkaphatja. CSÁSZÁR: Nyughass, Dagi!... Ha kóc helyett több lé volna az üstököd alatt, mindjárt megérthetnéd, hogy az elvtárs egy grand! A lovagiasság beszél belőle. De holnapig elszáll a gőz, a hősi mámor... Reggel mindenki józanabb. DAGADT: Nemdebár? CSÁSZÁR: Tehát abbahagyjuk az enyelgést a lányzóval. Értettük?... Hódolatom!... Gyerünk, Dagi! DAGADT (bókol): Legmélyebb tiszteletem! (Követi Császárt.) ISTVÁN (utánuk kiált): Várjanak! CSÁSZÁR (visszafordul): Parancsol?... ISTVÁN: Mi történt az órával? CSÁSZÁR (adja a meglepettet): Ö, uraságod- nak erről a kis tréfánkról tudomása van? ISTVÁN: Visszaadták a palijuknak? CSÁSZÁR: Hogyne, mindjárt reggel... sűrű könnyhullatással. Aranyláncot is vettünk hozzá — fájdalomdíjul. ISTVÁN: Ne játssza a bolondot! Mit tettek az órával? CSÁSZÁR: Uraságod tehát nem hiszi?... Kár!... Ha nem tévedek, a hekusokhoz óhajt fordulni. Nem ajánlanám. Egy kis kellemetlensége támadna a szíve hölgyének. Egyetmást ki kellene ott pakkolni... Értettük? DAGADT (megint utána vakkant): Értettük, nemdebár!... Hódolatom! (Követi Császárt.) Szünet. ISTVÁN (előbbre lép): Ott álltam, csak bámultam utánuk, mintha pofon vertek volna. Ez az utolsó ütés telitalálat volt. Megbénított, tehetetlenné tett. És még kuszábbá vált előttem minden. Már végképp nem értettem, hogyan keveredett
