Irodalmi Szemle, 1963

1963/5 - Szitási Ferenc: Huszonegyévesen, Tócsák és sugarak

Tócsák és sugarak

A házak előtt iszaposak a tócsák, Puha testükön sugarak siklatlak,

S míg magukról az átkot lemossák, Részesei a kárhozatnak.

Égy gyermeket látok; fut az utcán

— Gödröt, követ ugrik szegény — Felém, felém, felém.

Indulunk ketten:

Szívem sebzetten lázad;

A napsugarak öngyilkosán zuhannak A házak cserepére.

Gondjaim nem teszem félre,

Mert velem fut Az út S a fiú.

Huszonegyévesen

Most mindenkihez szólok;

Vérem igazi szóra falánk,

Gyertek újra elém évek Csókok, szerelmek, szűzi leányok, Szórjatok újra örömöt rám,

Nem foghat meg a csont-fehér átok; Összefognak a szenvedések.

Virágzik a hárs, súlyosak az esték,

Vágyam füzében csaknem elégek,

Rohan a vérem, katonák dalra,

Eléd csak ég-szín ruhában lépek;

Szőke a Klárám, szőke a nyár,

Vérünk megfesti az indulat-festék,

S huszonegy évem vállain tartja már a halál.

S lehet, hogy már holnap lépek Könny-ízű, rög-színű sírba,

Tűz-szerelemnek huszonegy évem,

Sose lehet már éltető írja.

Gyertek, barátok, idő rohan,

Hóhér-katonák várnak reám,

Jaj, Klárám, mi lesz, ha holtan Fekszem előtted fehéren.

Arcomba inog a fák puha lombja,

Forró levegő izzik tüdőmben,

Emberek! kínos álmaitokban Lázas-igaz hitem dobog,

S tüzes sejtjeim fekete testemben Izzanak, mint a csillagok . ..

Megfesti őket egy festék ...

Huszonegy évem vállán tartja már a halál.

Szemében még az álmoknak S a szépnek csillagai égnek.

Látom, bántja őt, hogy a tócsák A sugarak ezüstjét lopják.

Mellettünk az útmenti lomb Illatot perget a légbe.

Rézveretü kupát veszek a kezembe,

Melyben csengő kristályok csevegnek,

S a patakhoz megyek, hol lebben a csönd, Ha elvérzik minden napsugár.

Titokzatos a vizek csendje:

Csak néha lázong egy-egy hullámfodor, Mely hirtelen és kegyetlenül A partok álmát megzavarja.

A kupámba piszok merül,

S arcomba lóg a parti füzek Gúnyolódó levél-nyelve.

Szitási Ferenc

Arnando Posse (Kuba), lovas