Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Egri Viktor: Valahová tartoznod kell
RÖZSI: Ne hord olyan magasan az orrod. Kap minden ujjára tizet. Érti a dolgát a gazember!... Ki volt ez a fiú? ILONA: Ma láttam először. RÖZSI: Miért nem zavartad el? ILONA: Rendes volt. Nem tolakodott. RÖZSI: Van aki így kezdi. Finoman. A végin mind ugyanazt akarja. Ennyit már tudhatnál. ILONA: Ez nem olyan. RÖZSI: Süsü vagy te, balek! Megmondtam: ne ismerkedj, idegent ne engedj a közeledbe! Nem tűri a Császár. Nem tudhatod, miféle fajzat. Hátha szaglászni jött. ILONA: Még álmában sem gondol rá. RÖZSI: Száz lépésről bűzlik a tisztességtől. Annál rosszabb. ILONA: Csak dörzsölt vagánnyal állhatok szóba? RÖZSI: Nincs mese! Vagy úgy viselkedsz, ahogy kell, vagy eredj a fenébe! ILONA (a holmija után nyúl): Mehetek! RÖZSI: Megállj!... Ha neked sétálni ment az eszed, majd más gondolkodik helyetted... De kinyílhatna végre a csipád! ILONA: Már kinyílt... Miért fenyegette meg a Császár Hugót? Miért nem engedi, hogy tisztességes munka után lásson? És mit ^ akar azzal a borítékkal? Miért kérte el tőled? RÖZSI (kelletlenül; most kissé kesernyés és rezignált): Túl sokat kérdezel egyszerre... Valamiből élniük kell a fiúknak ... amíg nem akad jobb kereset. ILONA: Hugónak tranzisztora van, a Daginak motorkereke. Ha erre telik...? RÖZSI: Mindnek van bogara. A piás a legrosszabb. Attól isten őrizzen. Örökké csak fejne. Ha nem adsz, az öklével jön rád. (Más hang: békítő, anyás.) Na, nem azért mondom, hogy a Dunának menj! Ez már Így van. Minket mindig kihasználnak. ILONA: Már aki engedi. RÖZSI (legyint): Mindenki engedi... Majd te is engedsz. Az a néhány százas különben sem a világ. Most leadod, aztán búsásan visszakapod. ILONA: Hát nem!... Nem tűröm, hogy velem tegyék. RÖZSI: Nem érdemes komplikálni az életet. Nem érdemes velük ezért veszekedni. ILONA: De én nem dolgozom azért, hogy ők henyéljenek! RÖZSI: Akkor adok egy jó tanácsot. Fogd mégis a cuccodat, pakkolj és eredj vissza anyádhoz ... meg a mostohaapádhoz. ILONA (csüggedten): Jól tudod, hogy nem tehetem. RÖZSI (kegyetlenül): Akkor fogj egy kötelet, de jó erőset és akaszd fel magad! ILONA (csendesen sír.) RÖZSI: Jó, jó, megint eltörött a mécses... Veled igazán nem beszélhet értelmesen az ember... Azt hiszed, nekem könnyű volt?... ők segítettek, mikor az a nyavalyás felcsinált és elszelelt. Mehettem volna a Dunának, ha nem kerítenek doktort. Nem piszkoskörmű banyát, de rendes orvost... Most aztán meg kell kicsit hálálni. Nekünk nőknek mindig rosszabb. Van egy boldog napod és száz boldogtalannal fizetsz érte ... Azért mondom, nem gondolni a holnapra. Ne szívj semmit a melledre. Nem érdemes!... És ne bőgj! Törüld meg a szemed. A fiúk utálják a sírást... Ott a púder és gyere! ILONA (felszárítja könnyeit): Rózsi, én nem hagyom, neked megmondom, én nem tűröm, hogy kihasználjanak ... Nem hagyom, sohase hagyom! (A szín elsötétedik, majd a kivilágosodó előtérben István jelenik meg.) ISTVÁN: Keményen dolgoztam azon a héten. Három vizsgát tettem le ... Alig gondoltam rá, de ahogy közeledett a vasárnap, mintha valami belém esett volna, nyugtalan lettem ... Kerestem aztán ott a tó körül, háromszor is körüljártam. Talán máshová mentek fürödni... Akkor már tudtam, hiányzik nekem. Leverten mentem haza. Talán többé nem látom ... Kár, olyan szépen indult... Hiba volt, hogy elmentem, amikor az a másik lány jött... De nem maradhattam, olyan haragos volt "a szeme. Mondom: kár!... A véletlen hozta elém — vagy sorsnak mondjam — aztán elvette Már azt hittem, hogy nem látom többé. Mégis úgy történt, hogy ismét találkoztunk. Simon barátommal vacsora után betértem az Aranykalász kertjébe . . . Ott volt a kompániájával. Egy idősebb úrral szórakoztak. 2. Az „Aranykalász" kertje. Az egyik asztal mellett Császár mulat a társaságával és Kálmán úrral. Túl vannak a vacsorán; jókedvűek, de hangosságuk nem lépi túl a határt. Ilona kissé félrehúzódva velük ül. Erezzük: a fiúkkal tart, mert nem tehet mást. PINCÉR (Az asztalról két üres borosüveget eltakarítva): Még egy üveggel, Kálmán úr? CSÁSZÁR: Nekem egy kupica Baccardit gyomorerősítőnek, Feri!... Kálmán bácsi számlájára. DAGADT: Nekem is! RÖZSI: Nekem is. KÁLMÁN (kicsit spiccesen, széles gesztussal): A vendégeim szava parancs. (Körülnéz, az ujjaival mintha számolna») Egy üveg Debrői és hat Baccardi, Ferikém. PINCÉR: Igenis, Kálmán úr. Egy Debrői és hat Baccardi.
