Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Dobos László: Kegyetlen esztendők — regényrészlet

— Moszkvába.

— A jegyük délre, a fürdővárosokba szól. Olyanok, mint a tetvek, a mások nyomorúságán élősködnek — folytatta az őrnagy.

— Segítünk a közellátásnak.

— Adtunk mi a partizánoknak is — vetette közbe alázkodón a hórihorgas.

A parancsnokot elfutotta a méreg, de türtőztette magát.

— Élni kell... tovariš major — hadarta a nagyszájú könyörgő — valamiből csak élni kell. A háború mindent elpusztított, összedőlt a házunk.

— Holnap bérbeadhatnánk az országot, ha üzérkedésből akarnánk felépíteni... Tudják, hogy bántunk a háború éveiben a feketézőkkel?

A hórihorgas most szólalt meg másodszor:

— Azok háborús intézkedések voltak.

— Még érvényben vannak ... harcolni és építeni csak vasfegyelemmel lehet — mondta fenyegetően az őrnagy. Végül is megelégelte a céltalan szóváltást: a szalonnát és a sokezernyi cigarettát az asztalra rakatta velük s fogdába kísértette őket.

Harmadiknak egy fehérképű suhanc került a parancsnok elé. Ügy látszik, már ismerték egymást. Pjotrnak szólította és halkra fogott atyáskodó hangon dorgálta:

— Megint csavarogsz?

— Csak visszajöttem megnézni a házunk helyét...

— Engedélyed van?

— Szöktem ...

— Hányadszor?

— Azt álmodtam, az apám hazakerült... nem volt nyugtom ... Nem érkezett róla semmi hír?

Mereven nézett az őrnagy szemébe.

— Még nem.

— Sokat álmodtam felőle ... Egy hét is elmúlik, míg aztán megnyugszom. ... Nappal várom ... éjszaka azt álmodom, hazajön ... Hiába int a nevelő, úgyis megszegem a szavát, haza kell jönnöm megnézni a házunk helyét...

— Ez nem ok a csavargásra, Pjotr.

— Muszáj. Nincs nyugtom.

— De a tanítóidat bosszantod.

— Nem szeretem az intézetet___

— Az árvák is megnőnek, Pjotr ... Reggel visszamész, addig aludj egyet.

A fiú lassú léptekkel a sarokba álló ágyhoz ment és fáradt mozdulatokkal hajtogatni kezdte a takarót.

Szigorúan itélt ez a tiszt, mégis valahogy megnyugtatott a közelsége. Miközben vallatta ezt a jött-ment kupciher népet, észrevétlenül felengedett bennem az a reszkető félelem, ami elfogatásunk óta fogva tartott. Elég egy barátságos tekintet, vagy egy jószándékú mozdulat, mindjárt otthonosabban érzi magát az ember, még ilyen nagy szorultságban is.

Az őrnagy gondolatokba merülve néhányszor végigmérte a szobát, majd megállt előttünk, hosszasan nézte Bagai Gyula félrebillent fejét. Én is csak most vettem észre, hogy elaludt és válla egyre lejjebb görnyedt a fal mellett.

— Chalodni — kérdezte közel hajolva hozzánk. Szótlanul igent intettem.

Kibontotta a sós szalonnával tömött bőröndöt, a fiókból kivett egy katonakenyeret és az asztalhoz intett engem és a bódultán tápászkodó Bagait. Láttam, jó szívvel kínált minket, ő maga nem nyúlt egy falathoz sem.

Mikor aztán jól belaktunk, komolyra fogta a szót.

— Hova mentek? — kérdezte ismét.

— Haza — hazafelé.

— Honnan?

Táborból, fogolytáborból jövünk... és most el kellett kezdeni a mesét. Bármennyire emberségesen bánt is velünk ez a megviselt katonaember, nem mertem teljes bizalommal lenni hozzá.

— Német táborban voltunk ... becsaptak a germánok, rossz azoknak még a csontja veleje is... A csehszlovákokat már egy félesztendeje hazaengedték ... nekünk nem szóltak, elhallgatták előttünk a rendelkezést ... Két hete feloszlatták a tábort, a németeket távolabb munkára fogták, bennünket meg szélnek eresztettek.

— Igazolást kaptatok az útra?

— Nem — válaszoltam határozatlanul.

— Mi volt a fogolytábor száma? — Megértettem én a kérdést első szólásra, mégis buta képet vágtam hozzá. Elismételte másodszor, harmadszor, csak nem akartam érteni. Elővett egy darab papírt, ráírt néhány számot: tagadőlag csóváltam a fejem.

Tudtam én, nagyon is tudtam a táborunk számát, de amennyire pontos embernek tűnt, még képes lett volna odatelefonálni. Egyszóval nem értettem, nem akartam érteni.

Odavezetett a térképhez, mutatnám meg, honnan jöttünk. Sokáig betűztem a folyók és városok neveit, végül is megakadt a szemem egy ponton: Boriszov. Egy kártyára tettem mindent.

— Boriszovból jövünk — fordultam az őrnagy felé. Közelebb lépett hozzám és