Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
ágyam mellett áll és néz. „Mi történt, apám?" „Semmi." ANNA: Igen... GABI: A második rohamot már tőled tudom. Azt, amelyik elvitte... ANNA: Igen. GABI (kitör): És mégis tagadod az összefüggést ? Ha valaki, hát apa tudta Mike bűnét! Nem bírta elviselni, hogy az ítéletét meghazudtolták! ANNA (lassan): És ha ennek az ellenkezője volt az, amit nem tudott elviselni ? GABI: Nem értelek. ANNA (elszántan): Fiam, apád... öngyilkos lett. GABI (dermedten nézi, hangtalanul): Ez... — lehetetlen. Kommunista volt... ANNA: Mégis így történt. GABI (kiáltva): Azt mondtad... ANNA (keményen): Hazudtam. GABI (szinte lélegzet nélkül): Hazudtál?... (Dermedt szünet.) ANNA (lehajtott fejjel): Egy napon elájult a hivatalában. Te akkor már elutaztál. El akarta titkolni előttem, de megtudtam. Könyörögtem, feküdjön be a kórházba. De megvizsgálni sem engedte magát. Tehetetlen voltam vele szemben. Kizárt a szenvedéséből. Egyedül akarta elviselni. GABI (fojtottan): Folytasd. ANNA: A fejgörcsei egyre tűrhetetlenebbé váltak. Napközben fiolákból itta a koffeint, hogy dolgozni tudjon. Este altatókat szedett, egyre több altatót. És ha kérdeztem, hallgatott. Ismerted a hallgatását. GABI (tompán): Folytasd. ANNA: Aztán... mintha egyszerre jobban lett volna. Napokig olyan szelíden, derűsen beszélgetett velem, mint még soha. Ma már tudom, félre akart vezetni. GABI: Folytasd! ANNA: Aznap együtt kellett volna felmennünk Pajor doktorhoz. Végre sikerült rábírnom ... Mikor elmentem érte a bíróságra, már nem találtam ott. Azt mondták, csak egy percig volt bent. Csodálkoztak, hogy nincs otthon. A többi.. . mondhatatlan iszonyat. Rohantam haza, hogy hátha hírt adott... és újra a városba ... és újra haza... Végre, éjfél után megszólalt a telefon. GABI (hangtalanul): Ö volt? ANNA (a fejét ingatja): Dunakeszin találták meg. Begázolt a folyóba, ott lőtte agyon magát. Úgy vélhette, onnan messzire sodorja a víz, nyomtalanul tűnik el. De elvétette a számítást. Megtalálták. Az óra a zsebében járt még. (Kezébe temeti arcát.) GABI (hallgatás után, teljesen színtelen hangon): Hát ez volt az apám. Az én apám. ANNA (könyörögve): Fiam, próbáld megérteni. GABI (idegenül): Miért tette? ANNA (a vállára akarja tenni a kezét, de Gabi elhúzódik): Rádöbbent, hogy olyasmit követett el, ami jóvátehetetlen. Életeket visszaadni nem lehet. Szörnyű tragédiának esett áldozatul. GABI (fakó hangon): Tehát nemcsak az lehet áldozat, akit ölnek, hanem az is, aki öl? ANNA: így van, fiam. GABI (kitör): De én ezt nem hiszem! Már semmit se hiszek! Ha ő ezt tehette, ha ő ez volt, kinek higgyek még ? ANNA (rémülten): Fiam! GABI: Neked miért higgyek? Magad mondtad, hogy hazudtál! Hazudtál mostanáig! ANNA: Kíméltelek! GABI: A kímélet is hazugság! Az elhallgatás is hazugság! Nem hiszek neked többé! Nem! Nem! ANNA: Fiam, az istenért... GABI (tombol): Mihez kezdjek ezzel az állítólagos „igazsággal“ ? Ha ez igaz, hol a láncolat vége ? A láncolat vége... jaj, ezt elgondolni se lehet... ANNA (kétségbeesetten): Ne kínozd magad! GABI (lázasan, kapkodva): A suttogások... most mind itt zsibong... (a homlokához nyúl) előttem nem merték... Ha beléptem, csend lett... de egy-egy szófoszlány még a levegőben úszott... (Hirtelen.) A jelentés! Egyszer kikapták a kezemből... mintha apám nevét láttam volna... „Mi az?“... „Semmi“... Hát ez volt?! Ez?í (Kiáltva.) Mindenki tudta, csak én nem? És én jártam köztük, mint a szent Grál lovagja, vállamon a makulátlan tisztaság palástjával... (Feljajdul.) És szennyes volt a palást! ANNA (sikoltva): Fiam, ne rombolj szét mindent! GABI (kétségbeesetten): Miért tehette? Bosz- szúból ? Érdekből ? Szolgalelkűségből ? Azok a kitüntetések ott a vitrinben... Jaj, zuhanok, zuhanok! (Félig eszméletlenül egy székre roskad.) ANNA (elébe térdel, görcsösen öleli): Gyerekem, ne büntess így! Apád végzetesen tévedett... de becsületes ember volt! Becsületes! GABI (csak ezt hallja): Becsületes? Akkor hát Mike Gábor mégis bűnös! Hallod? Bűnös! És ha ő bűnös, te mi vagy? . ANNA: Beleőrülök... GABI: Most kit gyűlöljek? Apámat, vagy anyámat ? ANNA (összekulcsolja a kezét): Ne gyűlölj, fiam! És ne gyűlöld apádat! Jaj, mit tegyek! Mit kellett volna tennem? GABI (félig önkívületben): Mondtad volna meg előbb ... vagy később ... vagy másként ... vagy soha... de ez így most elviselhetetlen! (Ellöki magától Annát, aki elhanyatlik a földön és elrohan.) ANNA (felugrik, Gabi után sikoltva): Gabi! Gabi! (Befejezés a következő számban.)
