Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Gáspár Margit: Hamletnek nincs igaza
FRICI (jól megnézi Liát, aztán hideguérüen, mint aki meghúzza a puska ravaszát): Mondd csak, Lia, mit keresett nálad Mike Gábor ? LIA (hebegve): Nálam? FRICI (gúnyosan dúdol): „A tintahal, a tintahal sűrű lila ködbe burkolja magát .. Nézd, kisanyám, ismerem azt a kocsit. Kisüli is járt vele egy időben. ANNA (éppen kilépett a szobájából, dermed- ten áll az ajtóban). FRICI (egy pillantást vet rá): ...amíg ki nem fúrták Mike mellől. Kezét csókolom, Anna néni. GABI (hüledezve): Miről van szó? LIA (kapkodva): Mért gondolod, hogy nálam... FRICI (szelíd rosszalással): Lia, Lia, ne tin- tázz már!... Nem először várakozik a fekete Chevrolet a 41-es szám előtt. Azt hiszed, vakok az emberek? GABI (magánkívül): Mit jelentsen ez? LIA (lélekszakadva): Ne higgy neki. .. GABI: Felelj, mi közöd Mikéhez? Mit főztök együtt? LIA: Gabi, meg fogod bánni... GABI (féktelenül): Már fenyegetsz is? Végre mindent értek! Az idegességedet, a kapkodásodat, a célozgatásokat! Hát ezért központi problémád a Mike-ügy? Te áruló! LIA (elveszti az önuralmát): Gabi, az tragikus! Te is mindig ott keresed az ellenséget, ahol nincs, és nem látod meg ott, ahol van, akárcsak az apád! GABI (magánkívül): Az apámat mered rágalmazni?!... (Fenyegetően lendül jeléje.) ANNA (hangja élesen vág közbe, mint a lezuhanó bárd): Gabi! (Mindenki feléje fordul. Nagy önuralommal.) Hagyd békén Liát! Mindent megmagyarázok. GABI: De édes... ANNA: Most hallgass. (Fricihez.) Maga pedig menjen. FRICI: Tessék elhinni... ANNA (kiáltva): Menjen már! FRICI (vállat von és kifelé indul): Hát, kezét csókolom. (Mikor a verandához ér, egyet villan a szeme.) Bocsánat, majd elfelejtettem: édesanyám üdvözletét küldi. (Kilép, és eltűnik.) ANNA (Liához, lágyan): Te is menj most, kislányom. (Megcirógatja a haját.) LIA (hirtelen lehajlik, megcsókolja Anna kezét és elszalad.) 6. jelenet GABI (dermedten): Nem értem, édes. ANNA (súlyosan): Nem is értheted, kisfiam. És ez az én bűnöm. Egyedül az enyém. GABI: De hát miről beszélsz? ANNA (megfogja a kezét): Mike énnálam járt! GABI (értetlenül): Nálad? ANNA: Hallgass végig, nyugodtan. (Akadozva.) Te... rosszul ítéled meg őt, Mike becsületes ember. Szörnyű tragédia ez. (Gyorsan.) Ne húzódj el! Könnyebb így, ha a kezedet fogom. Te az én jó kisgyerekem vagy, ugye? GABI (halálos félelemmel): Nem tudom, mit akarsz mondani... De várj még ... egy pillanat és... többé nem lehet ki nem mondottá tenni... ANNA: így félsz... GABI: Érzem: olyasmit készülsz mondani, amitől a jövő percben mindennek más színe lesz ... Te . .. azt hiszed, hogy Mike ártatlan volt ? ANNA (elszántan): Nem hiszem, tudom. (Nagyot lélegzik.) Gyermekkorom óta ismerem. Előbb ismertem meg, mint apádat. Sose beszéltem neked erről: ő vitt be a mozgalomba .. . Hogy ember lettem, neki köszönhetem ... GABI (dermedten, szinte hangtalanul): Szereted! ANNA (lehajtott fejjel): Ne haragudj rám, kisfiam. GABI (színtelenül): Ugye, én ezt most csak álmodom ? ANNA (át akarja ölelni): Meg kellett végre tudnod. Túl sokáig hallgattam, ez az én nagy bűnöm. GABI (eltolja magától): Ez?! ANNA (hevesen): A többiről nem tehetek! GABI (alattomosan): Mike feleségül akar venni? ANNA (gyorsan): Csak ha te... GABI (halkan): Ez nem lehet igaz. (Homlokához nyúl.) ANNA: Fiam! GABI: Nyugtass meg, hogy nem igaz, csak megőrültem! ANNA (átöleli): Könyörgök, kérlek! GABI (eltolja magától): Ez nem te vagy, nem te vagy ... ANNA (kétségbeesetten): Kisfiam, térj magadhoz ... GABI (lehúnyt szemmel): „Anyám, az Isten szent szerelméért, Ne áltasd lelked a csalóka írral, Hogy őrültségem — nem bűnöd beszél.“ (Féktelenül, szinte önkívületben.) „Bűzben rohadva mézeskedni ott a szurtos almon ...“ ANNA (kiáltva): Fiam! (Kis szünet, utána szinte ridegen.) Ébredj végre! Nincs igazad! Mike Gábor nem Claudius. Nem az apád gyilkosa. GABI (maró gúnnyal): Valóban nem öntött büröklevet a fülébe. Nem ölte meg méreggel. De apám... miatta halt meg! Akkor kapta az első szívrohamot, amikor őt szabadlábra helyezték! ANNA (keményen): Igen... GABI (maga elé): ...feküdt az ágyban, a mennyezetet bámulta, és hiába kértem, nem szólt hozzám ... ANNA: Igen ... GABI: Aztán kezdődtek a tébolyító fejgörcsei. Egyszer éjjel arra ébredtem, hogy az
