Irodalmi Szemle, 1963
1963/4 - Ozsvald Árpád: Versek
albérlet Semmi se a tiéd: a nyikorgó ágy, az ablak, melyen kitekintesz, a kilincs, az asztal, a ^kopott szekrény, a négy fal, hová szöget se üthetsz ... Este úgy surransz be, mint a tolvaj, megkérdik, mért égett hajnalig a lámpa? Semmi se tied, csak a sarokban feltornyozott könyvek garmadája, melléjük guggolsz, ha elfelejted, mi is van alul, de a Bábel tornyát újra rakni nincsen semmi kedved s inkább lefekszel, vagy az ablakon át bámulod a szomszédház fényeit, a kövér mamát, ki az ágyat bontja, és lánya a tükör előtt vetkőzik. — Nőt felhozni eszébe se jusson! — intett szigorún a háziasszony, és zsebedben a kulcsok kajánul zörögnek. A kulcs is idegen, a szék is idegen... Álmodban nagyablakos, kertes házak jönnek feléd, piros kalapjukat megemelik és derűs jóreggelt köszönnek. freskó Fair afestett szüzek, kezükben liliomszál, a Nap most fordult el tőlük éppen... Kicsit kopottak, pattog a szoknya máza, porosodik a százados szemérem. pantomin Mosott ruhák imbolyognak a kötélen, mint lisztporos pantomim-bohócok . .. A madár is felrepül, félelmében, pedig csak Pierot mókás árnya kísért. kék madár A kék madarat ne hagyjuk itt még se! — kenyerünk, sónk elfogyott az úton. Az erdő szélét hajnalig elérem, ne félj, visszajövök, a kék madár válladra száll s kivezet a fényre. Ozsvald Arpád
