Irodalmi Szemle, 1963

1963/4 - Szabó Béla: Az öreg háztulajdonosnő

volt rá idő, figyelmüket az öregasszony meg a munkás kötötte le.

Az öregasszony tehetetlenül leeresztette a karjait, csapzott kendős feje kissé le- csuklott. Kihívó testtartásában mintha pillanatok alatt törés állt volna be... Az egész asszony az emberek szeme láttára összezsugorodott. Amikor az utolsó kalapácsütés elhangzott, és a tábla a vakolattal együtt koppanva a kapualja kövezetére esett, az írásjelekkel lefelé, akár a vajaskenyér vajas oldalára, a háztulajdonosnő abban a pillanatban megingott, és hangtalanul a lépcsőház nedves kövére zuhant. Irtózat, rémület és részvét váltakozott az emberek arcán. A háztulajdonosnő arca a nedves rongyon pihent, szeme, szája nyitva maradt, és a körülállóknak úgy tetszett, mintha valamit még mondani akart volna. Hogy mit, azt már soha nem tudta meg senki.

Az emberek lenyűgözve, mozdulatlanul álltak, mintha gyökeret vert volna a lábuk. A Költő volt, aki először az öregasszony fölé hajolt. A munkás, miután eltávolította a létrát meg a táblát, a Költőhöz lépett. Néhány halk szót váltottak, aztán szótlanul megragadták a vállánál meg a lábánál és felvitték az első emeletre. Petrásné ment elől, ő mutatta meg az utat, és ugyancsak ő volt az, aki az öregasszonynál talált kulcsok közül kikereste a lakáskulcsot. így vitték be a lefüggönyözött lakásába, ahol ágyára fektették. Petrásné aztán ottmaradt szatyrát szinte görcsösen a kezében tartva, és visszafojtott lélegzettel várt a Költőre meg a munkásra, akik telefonálni mentek orvosért meg a rokonokért.

Petrásné körülnézett. Elsőízben járt itt; doh és homály uralkodott a lakása minden zugában. Cirádás, rézveretű nehéz bútorok sorakoztak egymás mellett a kopott falnál. Olyan képe volt a szobának, mint egy zsibárus boltjának. Az egyik sarokban egymás hegyén-hátán székek ágaskodtak. Ülőkéjük bőrrel volt bevonva és rézszögekkel díszítve. A nagy masszív asztalt ugyancsak bőrfotelek vették körül. A súlyos, cirádás szekrények, a széles faragványokkal díszített kredenc, az oszlopos könyvszekrény, amelyben vaskos lexikonkötetek porosodtak — mind arról tanúskodtak, hogy gazdájuk csak átmenetileg rendezkedett be így, és minden percben készenlétben áll, hogy magának és bútorainak megfelelő, méltó helyet biztosítson.

Petrásné idegenkedve bámészkodott és érezte, hogy valamit tennie kell, mert így

nem bírja sokáig. Tekintete hirtelen az asszony nyitott merev szemére tévedt. Megborzongott, abban a pillanatban azt hitte, ha továbbra is így áll, akkor megfullad. Hirtelen elhatározással az egyik fotelre dobta a szatyrát, amelyet eddig görcsösen szorongatott, és az udvarra nyíló ablakhoz lépett; gyors mozdulattal felhúzta a rollót, és tágra nyitotta az ablakot. Felszabadultan szívta magába a napfényes tavaszi levegőt; a beáradó fénysugaraktól a dohos szoba egyszeriben megváltozott és a rossz érzés, amely eddig fogva tartotta, felengedett. Gondolatai kezdtek elrendeződni, már tudta, mit kell tennie. Az ágyhoz lépett, befogta a halott szemét, majd a száját zárta le, utána megkereste a törülközőt, vízbe mártotta, gyöngéden lemosta az arcát, csapzott haját a kendő alá tolta, nehogy ismerősei, rokonai igazi arcát lássák; Most már úgy is mindegy, nem ordítozik többé, nem lát többé senkiben lakót, ellenséget. A kendőn is igazított s abban a pillanatban, amikor ujjai a halott aranyfülbevalóihoz értek, újra megborzongott. Maga sem tudta, miért futott rajta végig a hideg. De ez a rossz érzés már nem enyhült... újra az ablakhoz lépett, keresett, kutatott valami után... Érezte, hogy valami hiányzik itt, valami nincs egészen rendjén. Ekkor pillantása rátévedt a szomszéd ablakára, amely tele volt zöldellő cserépvirágokkal. Most már tudta, mit keresett. A lakásban egyetlen szál virágra sem akadt... Gyorsan, mint aki menekül, kinyitotta a lakás ajtaját, kijött a lépcsőházba, és mint akinek sürgős a dolga, mert el kell tüntetnie az áruló nyomokat, felkapta a seprőt, a rongyot és bevitte a lakásba.

Kint a lépcsőházban Ilonka állt tétován, mellette Fűszeres és Rex, a két kutya, mint két testőr, hallgatagon ült. Bent a szobában Petrásné letakarta a halott arcát, és Ilonkát meg Fűszerest szólította, hogy jöjjenek be, de egyikük sem mozdult. Petrásné erre nyitva hagyta a lakás ajtaját, hogy ne maradjon egyedül a halott öregasszonynyal.

Fűszeres és Rex ezidő alatt zavartalanul kicserélték gondolataikat.

Fűszeres azt vakkantotta, hogy nem szereti a halottakat, ezért nem engedelmeskedett Petrásné hívó szavának. Különösen ezt a halottat nem bírja mert soha egy jó szava nem volt hozzá. Mindig csak bántotta, sértette, holott ő mindent elkövetett, hogy ne bosszantsa. Hiába — tette hozzá