Irodalmi Szemle, 1963

1963/4 - Szabó Béla: Az öreg háztulajdonosnő

— velük, kutyákkal ilyesmi sosem történhet meg, már azért sem, mert a kutyák nem voltak és nem is lesznek soha háztulajdonosok.

Rex erre fölényesen azt válaszolta, hogy ez igaz, viszont az is igaz, hogy nagyon sok házőrző eb sokkal kisebb, sokkal jelentéktelenebb dolgokért is halálát lelte. Fűszeres azonban ragaszkodott előbbi meg- állapításáhaz, hangsúlyozta, hogy egy házőrző eb sosem tárgyakért, dolgokért, hanem gazdájáért pusztul el, és ez merőben másvalami. A kettőt össze sem lehet hasonlítani. Az egyik esetben a hűtlenség, a másikban a hűség jut kifejezésre. Ezt a különbséget pedig szem előtt kell tartani. Másképpen ezt a borzalmat, amely ma a szemük előtt játszódott le, meg sem lehet érteni.

Kis szünet után gondolatmenetét így folytatta. Az a benyomása — mondta — és ettől a gondolattól nem is tud szabadulni, hogy az öregasszony csak azért jutott ilyen sorsra, mert nem tartott házőrzőt. Ha kutyája lett volna, biztosan megszerette volna. A szeretet pedig hűséggel párosul, s az megóvta volna attól, hogy hűtlenné váljon a férjéhez meg a lányaihoz. Az a nézete, hogy egy eb ragaszkodása sok mindenre rávezeti kétlábú gazdáját.

— Meghajlok érveid előtt — csaholta farkcsóválva Rex. — Szeretlek hallgatni. Őszintén szólva csak azért ragaszkodom annyira hozzád, mert néha a dolgok mélyére látsz, és néhány vakkantással megvilágítod az igazságot. Éppen ezért nagyon bosszantott, hogy az utolsó napokban teljesen elhanyagoltál. Már-már arra gondoltam, hogy talán én vagy Ilonka megsértettünk. Vártalak... Ilonka is várt téged... Kétszer is jártunk nálad.

Fűszeres már nem válaszolhatott. A ház újra benépesedett. Megérkezett a Költő az orvossal. Olyan komoly hivatalos arccal vonultak be a nyitott lakásba, mintha újra élétre tudnák támasztani az öregasszonyt. Rokonok is jöttek, sorban, egymásután érkeztek. Többnyire kövér asszonyok; fekete kendő volt a fejükön és komoly gyász az arcukon. Egyesek fekete kalappal és gyászfátyollal érkeztek. Amint átlépték a lakás küszöbét, valamennyien gondterhelten körülnéztek, vajon minden a helyén van-e? Elég korán jöttek-e, mert bizony nagyon sokszor megesik, hogy a szomszédok kifosztják az ilyen magányos háztulajdonosnők lakását. Kutató tekintetükben fellobbant az öröklés mohó fénye, könnyedén

áttört a gyászon és a fátylakon. Legcsekélyebb intézkedésükben már az ellenőrzés örök mécsese világított. Legszívesebben átkutatták volna Petrásné súlyos szatyrát is, de valahogy nem merték, a halott felett érzett friss megrendülés fékezte őket. Az egyik gyászfátyolos rokon azonban^ akinek nyilván komoly tapasztalatai lehettek temetésekben és öröklési ügyekben, igen határozottan lépett fel. Amint megérkezett, első dolga volt, hogy újra bezárta az ablakot, mert az ilyen gyászos légkörhöz nem illik a tavaszi napfény, aztán a halotthoz lépett, levette arcáról a kendőt, és miközben hangosan felzokogott — ahogy azt minden tisztességes rokon cselekszi, tekintet nélkül arra, örököl-e vagy sem —, észrevétlenül a halott füléhez nyúlt, ott van-e még brilliáns fülbevalója. Ott volt, megkönnyebbülve szipogott fel, majd az asztalhoz lépett a többi rokon közé, akik néma gyásszal figyelték az orvost, amint hűvös szakértelemmel kiállítja a halotti bizonyítványt.

Amint ez megtörtént, Petrásné újra megragadta a szatyrát, és szó nélkül elhagyta a háztulajdonosnő lakását és rokonait. A Költő még habozott. Arra gondolt, talán helyes lenne, ha maradna, sok minden feltárulna előtte, hisz meg akarta írni az öregasszony életét. Az pedig, hogy a rokonok miként fognak hozzá a végrendelet kutatásához, igen érdekesnek ígérkezett. De mikor látta, hogy jelenléte feszélyezi őket, Petrásné példáját követte, és szótlanul eltávozott.

A lépcsőházban Ilonka, Rex és Fűszeres csatlakozott hozzá. A Költő alig vette észre őket, annyira elmerült még a család gyászos csendéletébe. Távozott ugyan tőlük, de még elevenen benne élt a rokonok visz- szataszító zavara. Jelenlétében ugyan egy szót se szóltak a végrendeletről, de sunyi, jámbor tekintetükben és szögletes, ideges mozdulataikban már ott fészkelt a türelmetlenséggel vegyes ingerültség. Valószínű, ha tovább marad, akkor értésére adták volna, hogy távozzék, a jelenléte nem kívánatos. Tétlen feszültségük biztosan kirobbant volna. Az ugrásra kész, zsákmányra leső ragadozók magatartása telítette meg a halott öregasszony körüli légkört. A rokonság tagjait nemcsak vérbeli, hanem elszakíthatatlan lelki kötelékek is egymáshoz fűzték. A Költő érezte, hogy hosszú évtizedek körülményei határozták meg a család tagjainak egymáshoz való viszonyát. Egyikük sem gondolt az öreg