Irodalmi Szemle, 1963

1963/4 - Bakai Károly: Nirvána

A kávéházba lassan szállingóztak már az esti vendégek, mikor odajött hozzá az egyik kollégája, aki hosszú volt, szőke és kékszemű.

Egy sört rendelt, miközben úgy csattogtatta az ujjait, mintha kasztanyettek lettek volna.

A főiskolás, aki már huszonnégy éves volt, leszegett fejjel ült, a gyufás- dobozzal játszott: felállította, majd eldöntötte. Valaki felkapcsolta a villanyt. A sárga fényben még sárgábbnak tűnt az asztalon búsuló, habjavesztett sör. Kicsit felrázta és ivott belőle.

— Mi van veled? — kérdezte a kolléga és megtörölte a száját.

— Semmi! — Nirvána, s búsan kinézett az utcára, ahová már letelepett az esti félhomály.

A rendőrt már nem látta sehol.

Nincs forgalom, nincs rendőr. A rendőr most odahaza van, és a kislányával játszik, vagy újságot olvas. A rendőrök is szeretnek újságot olvasni. Kicsit nyugodtabban szemlélődött tovább, azonban maradt benne valami hiányérzet. Az utcán párokat látott. Gondolkozott egy kicsit. Próbálta összehasonlítani a kora délutáni képet a mostanival.

Valami hiányzik, és öklével az asztalra koppintott... Megvan, vidult fel az arca ... a lány tűsarkú cipőben, aki olyan kecsesen lépte át azt a csúnya tavaszi tócsát. Mi lenne, ha megjelenne most itt és rámmosolyogna. Dédelgette tovább a gondolatot. Odamennék hozzá, és azt mondanám: Kedves, és néznék rá ... Aztán még azt mondanám neki: Kedves ... én nem vagyok kokain csempész... én huszonnégy éves vagyok... én elveszlek feleségül. Az öregemnek majd veszünk egy fotelt. Ügy is sokat dolgozott már, és soha életében nem ült még fotelben. De majd a fia ... Itt megszakadt minden.

— Nirvána? — ismételte meg a kékszemű kolléga.

— Az. — Most fel tudta volna pofozni a kedves kollégát, amiért megszakította álmait, amelyek amúgyis olyan rövidek. Az orvosok megállapítása szerint, azok az álmok, amelyekről azt hisszük, hogy egész éjjel tartanak, azoknak az élete csak pár] másodperc.

— S jó ez? — nézett rá a szőke nagy szemekkel.

— Jó, — mondta fanyarul elhúzott szájjal.

A főpincér ki akarta dobni a részeget, de sehogysem boldogult vele. Nem akart még nagyobb zajt csapni, ezért otthagyta. Mind a ketten a jelenetet figyelték, aztán megszólalt a hosszú szőke kolléga:

— Tulajdonképpen, mégis mit csinálsz ?

— Megmondom, el se fogod hinni: gondolkozom.

— Min gondolkozol?

— Semmin.

— Hogyhogy semmin.

— Figyelj ide, elmagyarázom, — és örült neki, hogy ezt a hosszú szőke fiút az orránál vezetheti.

— Nézd azt a részeget. Már megivott .vagy tíz korsóval. Most ültesd oda mellé a Semmit! Mit fognak csinálni?

— Hát — és megmozdultak a hosszú vállai, mint valami hús-vér kérdőjelek.

— Valami olyasfélét, mint te.

— Nem igaz! — csapott le rá.

— Sört fognak vedelni. — Szélesen felnevetett.

Ez a marha még mindig nem sejt semmit. Még mindig azt hiszi, hogy „szándékom komoly, és nem ütközik az általánosan elfogadott erkölcsökbe“.

Folytatta:

— El tudod te képzelni a Semmit, ahogy a sört vedeli? Eltudod te képzelni, hogy lerészegedik a semmi, és a főpincér kidobja? Mit szólsz hozzá?

A hosszú szőke érthetetlenül bámult rá:

— Nagyon cinikus vagy.

— A cinikusság kellemetlen igazság! — „Jaj, de nagy barom vagy, téged