Irodalmi Szemle, 1963

1963/4 - Iván Skála: Versek

mert néhány tábornokot lefizettek,

kik a gyalogság tetemes részét ingoványba vezették,

s a barátaink

a döntő pillanatban magukra maradtak.

Fájdalmas dolog későn érkezni.

De nem reménytelen.

Sötétszemű fiúk, fehérarcú, pirosszívű fiúk, ettől a perctől az a dolgotok, hogy a szabadságot a melleteken vigyétek, mint célkört, a fegyvercsövek elé.

Mégsem reménytelen a sorsotok.

A gyalogság még az ingoványban bolyong, várja, hogy valaki irányt mutasson, merre van kelet, merre nyugat.

Azt mondták: nem törnek át; gyönyörűséggel feküdtek a képzeletbeli sáncba, képzeletbeli puskákra feszültek az ujjak.

S az elképzelt keserű szabadság most a hátuk mögött lapul.

Fájdalmas dolog későn érkezni, látni, hogy barátaink bajban vannak, látni,

hogyan,sziszegnek feléjük a golyók.

Ám a kommunisták szava a remény szava.

Magatokban hordjátok a Pére-Lachaise temetőt, magatokban hordjátok a kommünárok sorfalát.

De a mögöttetek álló kommünár-sorfal

— mi vagyunk.

Mi vagyunk az a kemény, vörös, éneklő bástya.

vágy

Van-e, aki még soha nem akart meg járatni két fényeshátú lovat, hűs vízből inni velük csillagot, s a sodrásban a végtelenre lelni?

Van-e, aki még soha nem akart cseppenként elvérezni boldogan, az éjt helyenként szívéhez szorítva?

így várlak éjről éjre. Ablakom motorok zaját nyeli, lent az úton színes neonok lángja hömpölyög, a homály kék mezejét fény tiporja.

S már itt is vagy, oly gyorsan megjelensz a láthatárt hozod csikó-heveddel, szétfeszül tőle a négy puszta fal.

A kőpadló kockáit számolod, kislányként csak a fehéret keresve, a kéket átugrálod. Kis bohó.

Papírral s könyvvel teli asztalon sétálsz le-föl, s mint zörgő avaron, úgy motoz verseim közt csupasz lábad.

A hold rézüstje csöndes zajjal sziszeg, te fűben fekszel hanyatt, álmodol, s egy fűszálon az első halvány csillag vígan hintázik csukott pillád fölött.

Vállam tartja a világot föléd, a páncélba bújt, könnyelmű világot, mely tarka, mint egy vásár, s mákonyos, mint orvosszer, amelytől kábán ébredsz, s úgy érzed, nincsen lábad.