Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - FIGYELŐ - Tőzsér Árpád: A gyűlölet regénye — Faulkner: Megszületik augusztusban

adódó, a problémák megoldását hozó, kivezető útra.

Megszeretjük ezt az Ondrejt: tudjuk, hogy legyőzi a rászakadt bajokat, keserűséget. Tulajdonképpen szemünk láttára válik felnőtté: végleg abban a pillanatban, amikor kettős — szerelmi és munkabeli — vetélytársában meglátja, felismeri az embert. Nyiltszívű, tiszta teremtés Ondrej: képtelen bármi aljasságra, piszkosságra; vannak hibái, de ezek a hibák jól ismertek, a magunk hibái, az emberi egyéniség árnyoldalai, amelyek nélkül a figura papiros-tigris lenne csak.

B

Procházka Zöld látóhatára az ún. fiatal cseh próza legfigyelemreméltóbb műve: mindmáig nem tettek túl rajta. (Hadd jegyezzem meg, hogy ez az új szépprózai hullám kezdeti heves jelentkezése után ellanyhult, s most mintha

— sajnos, már hosszabb ideje — bizonytalanul keresné önmaga folytatását.) A közelmúltban gyakran voltunk tanúi nem egy könyv korai, időnap előtti halálának: hiszem, hogy Procházka novellája nem tűnik el a jelen süllyesztőjében.

Néhány szó a fordításról: Hubík István munkája nem marad el az oly nagy hagyományú magyar műfordítás-irodalom mai színvonalától. Nemcsak ez a könyv, hanem egész eddigi műfordítói munkássága több más prózai fordítónk munkája mellett — meggyőző cáfolata azoknak az állításoknak, hogy nálunk, Csehszlovákiában a magyar irodalmi nyelv megrekedt valamiféle özönvíz előtti fejlődési fokon: a Zöld látóhatár magyarul olvasva is mai írásnak, mai nyelven tolmácsolt műnek hat. Fölöslegesnek tartom, hogy foglalkozzam azokkal a kis hibákkal, amelyek minden szövegben, minden fordításban találhatók: kákán csomót nem keresek.

Remélem, könyvkiadásunk a jövőben a cseh próza új hullámának további műveit juttatja el a magyar olvasóhoz: legfőbb ideje volna már, hogy megismerkedjünk Kozák, Fried, Trefulka és mások írásaival, és Kŕížnak azzal a novellájával, amely végre méltón reprezentálja a cseh prózát (Oheň chce dobré drevo).

Tóth Tibor

a gyűlölet regénye

Faulkner: Megszületik augusztusban

Miközben ezt a recenziót írom, az újságok világszerte felháborodottan cikkeznek a faji megkülönböztetés új hullámairól, az alabamai négerüldözésekrői. „Az Egyesült Államokban a faji megkülönböztetés borzalmas járványa pusztít, amely súlyos károkat okoz nemzetközi tekintélyünknek és vezető szerepünknek“, — jelentette ki nemrég Kennedy elnök. S írunk 1963-at, 98 éve fejeződött be az amerikai polgárháború, amelynek következtében eltörölték a rabszolgaságot, s a mai 18 millió amerikai néger ősei felszabadultak. Négy évig nézett farkasszemet Észak Déllel, hogy a négy év után száz évig együtt ne hagyjanak békét annak a négernek, aki a polgári forradalom szerepét játszó négyéves háborúban tét és áldozat volt egy személyben.

De ez a polgárháború nem fejeződött be 98 évvel ezelőtt. Folyik azóta is, tudatokban, lelkekben, szivekben, erkölcsökben, irodalomban és politikában, a négerek és minden amerikai elesett teljes felszabadításáéit. Ennek a száz éves polgárháborúnak egyik ágyúja Faulkner 1932-ben megjelent nagy regénye, a Megszületik augusztusban.

Amerika történelme tarka és ellentmondásos. Hősei sokszor hősök és kalandorok egyszerre, háborúi sokszor forradalmak és rablóhadjáratok. Ebben az ellentmondásos történelemben gyökereznek Faulkner hőseinek az indítékai. Szinte az egész könyv csak jelenségek és jelenések, jelek és szimbólumok halmaza, s a szerző hátrál, egyre hátrál a múltba és történelembe, hogy ezekre a jelekre és szimbólumokra magyarázatot keressen és találjon.

Az igazi Faulknert erről az oldalról közelítjük meg, s nem a mű meséjéből kiindulva. Pedig a könyv epikája gazdag, sok szálból, sok érből indul, hogy találkozzon egy-egy tragédiában, vagy nyomott jellemben, megszállott, múltját keresztként hordó alakban, csakhogy ezek az érdekes alakok nagyonis közhelymesék hordozói, cselekvéseikben szürkék.

Joe Christmas, a regény főhőse egy tizennyolc éves fehér lány és egy spanyolos arcú mulat cirkuszos szerelemgyereke. Az ereiben folyó egy negyed rész néger vér egész életére tragédiája lesz. A gyűlölettől és szégyentől fuldokló fehér nagyapa egy árvaházba viszi, s ezzel kezdetét veszi harmincéves vesszőfutása. Egész életében hajszolt, magányos ember. Két világ, a fehérek és négerek világának magányosa. A kétirányú vonzások és taszítások megszállottá, eszelőssé teszik. A fehérek közt négernek érzi magát, nem egyszer verekedést provokál, hogy gyűlöletét kitölthesse rajtuk, de amikor az ugyanolyan terhes múltat hordozó, rögeszmés és megszállott négeristápoló vénkisasszony Miss Burden, akivel sokáig férj-feleségként él, felajánlja neki, hogy menjen néger iskolába jogot tanulni, hogy aztán ügyintézőjének szegődhessen — olyan düh fogja el, hogy kitör rajta a felszín