Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - DISPUTA - Kilenc kérdés, kilenc felelet a szlovákiai újságírók kongresszusa után

Fukari Valéria: Ha az általában dogmatizmusnak és személyi kultusznak nevezett elméleti és gyakorlati politikai vezetés megfosztotta a szellemi (de nemcsak a szellemi) munkást az önálló gondolkodástól, a felelősségvállalástól, tehát a teljes értékű emberi tevékenység lehetőségeitől — úgy mindez talán a legkirívóbban éreztette és érezteti hatását az újságírásban. (Még az író is, ha bírta erővel, aránylag — a legrosszabb esetben némasággal — függetleníthette magát e kény- szerűségtől, hisz az irodalom nem kenyérkereset, míg az újságírás az is.) Ilyen körülmények közepette nem lehetett és nem volt hatásos szerepe a közvélemény alakításában és mozgósításában. Az utóbbi időben, főleg cseh és szlovák kulturális lapokban megjelent alapvető társadalmi problémákat boncolgató írások élénk visszhangja is bizonyítja, milyen égető szükség van nálunk a sajtó józan, nem szemet hunyó kiállására az élet igazsága mellett.

Gály Iván: A kérdés egyodalúságát talán a vita kiprovokálásának szándéka magyarázza. Az Üj Szó esetében először is tudatosítanunk kell, hogy minden egyes dolgozója éppen úgy, mint bármely más szakaszon működő kommunista igazodik a demokratikus centralizmus alapelvéhez, a pártfegyelemhez, amelyet önként vállalt és a felsőbb fokú pártszervek határozatainak megvalósításában kötelességet lát. Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy ezeknek a határozatoknak döntő része helyes volt. Más dolog viszont, hogy sajtónk az elmúlt években ki nem elégítően teljesítette azt a küldetését, hogy munkatársainak gyakorlati tapasztalatai alapján a nyilvánosság előtt szignalizáljon a pártnak olyan jelenségeket, amelyek például egyes, intézkedések helytelenségéről, vitatható voltáról tanúskodtak. A közvélemény formálásának egyedül helyes módja pedig az, hogy az eredmények, sikerek kiemelése mellett bátran feltárjuk mindazt, ami gátolja előrehaladásunkat. írásainknak mozgósító erejét és visszhangját növelni fogja, ha ebben az új szellemű megújhodási korszakban pártos nyíltsággal rendszeresen foglalkozni fogunk a sürgetően jelentkező problémákkal, amelyeket néha még ma is „kényesnek“ nevezünk. Szerintem a problémák akkor válnak kényessé, ha elhallgatjuk őket, ha nem magyarázzuk meg őszintén, az igazsággal összhangban még a kellemetlen jelenségeket is.

Dr. Strasser György: Egyetértek a kérdést bevezető jellemzéssel. A sajtó közvélemény formáló szerepe minden időben és mindenütt igen jelentős. Példáért nem kell a szomszédba mennünk. Egyes cseh és szlovák lapok néhány hónapos munkája a XII. kongresszust követő időszakban megmutatta, milyen hatásos közvélemény formáló eszköz a sajtó. Ezek a lapok már teljesítik felderítői küldetésüket is, hasábjaikon felhívják a párt figyelmét az észlelhető új jelenségekre. A múltban ezzel nemigen találkozhattunk. A csehszlovákiai magyar újságírás ilyen irányú reneszánsza még előttünk van.

Szőke József: A kérdés első részében kifejtett vélemény túlzott, de sok benne az igaz. Nem az újságírók tehetnek róla. Őszinte hangú, harcos publicisztika nélkül, amely nem a politikai beszédek silány reprodukálása, lehetetlennek tartom a közvélemény hatásos befolyásolását. A riportoknak, híreknek, stb. más a küldetése.

Zsilka László: Az élet igazságainak őszinte feltárása a sajtó legszentebb küldetése. Hogy történtek és történnek ferdítések? Kár lenne tagadni. De miben rejlik ez a ferdítés? Szerintem abban, hogy a társadalmi jelenségekből a sajtó jobbára a pozitívumokat ragadta ki. Ezeket sokszor kiszakította összefüggéseiből azon a címen, hogy a jó példákat kell népszerűsíteni. Természetesen ez a módszer

— mert a múlt években ez módszerré vélt — szükségszerűen csökkentette a megjelent írások hitelét. Szerintem az élet jelenségei csak teljességükben, kölcsönös összefüggéseikben ábrázolhatok hitelesen. A pozitívumok egyoldalú kihangsúlyozása, a nehézségek, fogyatékosságok elhallgatása — vagy ennek fordítottja egyaránt csökkenti a sajtó mozgósító erejét. Visszhangra csak azok az írások számíthatnak, amelyek merészen feltárják a teljes igazságot, amelyek életünk legégetőbb problémáira adnak választ. Ezt bizonyítja a szerkesztőségi gyakorlat is.

4. A közvélemény irányításának egyik legfontosabb eszköze a bírálat. Hogyan él ezzel a lehetőséggel a csehszlovákiai magyar sajtó?

Duba Gyula: A leghevesebben egyelőre önmagát bírálja. És ez is valami. A régi tanulságot — a kritizálást mindenre kiterjedő, őszinte önbírálattal kell kezdeni! — nem olyan könnyű leküzdeni és hamis tétellé, nyilvánítani. Örvendetes gyarapodás, hogy az önbírálat mellett azért már egyes negatív társadalmi jelenségek és tényezők nyugtalanítására is jut idő, kedv és bátorság.

Fonod Zoltán: Ha a bírálat a kommunisták legerősebb fegyvere — márpedig az! — úgy, a hazai magyar sajtóra értve, saját gyengeségünk is, hogy ezt a fegyvert elég keveset forgatjuk.

Fukári Valéria: Ügy vélem, általában eléggé szokványosán, s amennyiben e bevett.