Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - DISPUTA - A szlovákiai irodalom harcban az igazságért
kéri a nemzetiségi kérdés teljes tisztázásához. J i ŕ í H á j e k felszólalásában megállapította, hogy a szlovák irodalmat sokkal súlyosabban érintették a személyi kultusz következményei, mint a cseh irodalmat, s épp legjelentősebb képviselőit, mint Novomesky elvtársat és társait. Tényként leszögezte, hogy a szlovákiai fejlődés drámai volta ellenére Szlovákiában mindig többen küzdöttek a lenini pártosság elveinek érvényesítéséért, mint a cseh országrészekben, ahol a személyi kultusz következményei az írók közömbösségében nyilvánulnak meg, majd így folytatta: „Most pedig valami mást szeretnék mondani, Azt, hogy nevezetesen a szlovák irodalom az utóbbi években valamit kiharcolt, mégpedig nagyonis jelentős dolgokat, s ezeknek jelentősége van az egész csehszlovákiai irodalom számára, sőt jelentőségük meghaladja annak keretét. Erről nem feledkezhetünk meg, ha a szocialista író becsületéről szólunk — s erről szólnunk kellene — tudnunk kell (költői szóval élek), hogy nem üres kézzel járulunk a nemzet elé. Vannak művek, mint Jašík műve, amelyek a szlovák irodalom részéről komoly hozzájárulást jelentenek a szocialista világirodalomhoz. E művek bár műfajilag és tematikailag kölünbözők, mégis komoly tanúságot tesznek nemzedékem sorsáról. Ha generációs szenvedélyeimet akarom kielégíteni, akkor Szlovákiába kell jönnöm, az én nemzedékem itt most felvonulóban van, s az irodalom vezető ereje. Végezetül pedig azt szeretném mondani: irodalmunk egyik legnagyobb büszkesége, hogy olyan művek vannak születőben, amelyek filozófiai horderejűkkel és súlyukkal felérnek a történelmi tett jelentőségével. Laco Novomesky második poémájára gondolok. Csak néhány részletét ismerem, de itt már nem az ártatlan áldozatok, a szocialista törvényesség megszegéseinek monumentális ábrázolásáról van szó, de azok sorsárcí, akik harcosok maradtak, akik — s ez megint patetikusan hangzik, de igaz — a jövő előtt megvédelmezték a kommunizmus, a mi ügyünk tisztaságát. Ezekről az értékekről nem szabad megfeledkeznünk.“ A továbbiakban arra mutatott rá, hogy egy komoly és jelentős folyamat indult meg, melynek során mindent revízió alá veszünk, ami haladásunkat gátolta. Hogy mindez a szocialista társadalom javára váljon, egy alapvető feltételre van szükségünk: a teljes és kölcsönös bizalomra. Laco Novomesky volt a vita utolsó felszólalója. Hozzászólását alább teljes terjedelmében közöljük: Az itt elhangzott vitafelszólalások mind arról a tárgyról szóltak, amelyet magam is érinteni akartam, s ezek után szinte feleslegesnek érzem, hogy feltartsam önöket. Am illik, hogy ez előtt a fórum előtt, ahol tizenkét év múltán most lehetőségem van elfogadni a határozatot a Szlovákiai írók Szövetségéből kiközösítő verdikt hatálytalanításáról, mindenekelőtt megemlékezzem barátaimról, ismerőseimről és az ismeretlenekről is, az elvtársakról és pártonkívüliekről, akiket az 1951-es határozat ki nem elégített, hovatovább nyugtalanított, majd felháborított és arra ösztökélt, hogy hatálytalanítsák. Állásfoglalásuk, igyekezetük nélkül következményeit nem lehetett volna jóvátenni. Eredetileg őszinte köszönetemet akartam kifejezni. Ám úgy érzem, hogy így levontam volna érétkükből. Végülis nem másról volt szó, csak a jogtalanság felismeréséről és annak jóvátételéről. És ezért köszönetét mondani a kommunista vagy nem kommunista írónak nem illik. Ha ez a tulajdonság nem lényének jellemző vonása, nem természetének alapvető tulajdonsága, akkor baj van az íróval és még nagyobb baj a kommunistával. Mégis úgy illik, hogy tisztelettel említsem őket, mert e tulajdonságnak, amelyet különösebb felma- gasztalás nélkül megkövetelünk a kommunista írótól, a talpig embertől, nincs meleg, rózsákkal megvetett ágya. így hát engedjék meg, hogy hálával gondoljak rájuk és a bizalomra, s arra is, hogy ez a bizalom — ha már meg volt — éveken át mind a mai napig serkentett és erősített. A nevek nem fontosak. Ám illő kimondanom. hogy a gondolkodás megváltozásának e nagyszerű folyamatában, mely a XX. kongresszussal kezdődött, hálával tartozom a baráti és elvtársi megértésért az irodalom munkásainak szűk körében, még' ott is, ahol e folyamat megindulása előtt — az ötvenes évek légkörében — csak könyörtelen és totális diszkvalifikáció sújtott, nemcsak mint írót, de mint állampolgárt és embert is. Most már be is fejezhetném, ha ... Ha szabad volna, ha lehetne, ha e derűs napon megfeledkezhetnénk azokról a napokról, amelyek annak az aktusnak a legelején álltak; ha most e jó befejezés után — ha ugyan annak lehet nevezni a régi döntés hatálytalanítását — meg akarnánk s megtdnánk kerülni ama rossz kezdetet az ötvenes években. Az ítélet, amelyet ma itt semmisnek nyilvánítunk, sajnos, csak jelentéktelen része volt valami sokkal nagyobb, valami rémületesebb- nek és szörnyűségesebbnek, valaminek, ami közülünk itt ebben a teremben, sajnos, senkinek nem adja meg a legkisebb jogot sem arra, hogy elfeledje, vagy opportunista módon megkerülje. Ha abból az időből csak a Szlovákiai írók Szövetsége egy, két vagy három tagjának kizárásáról szóló határozat állna előttünk, bármilyen igazságtalan és jogtalan is lenne, azt javasolnám, hogy javítsuk ki a hibát a tagok matrikájában és térjünk napirendre felette. Volna is ehhez valami jogom, hisz a dolog engem érint. És azt hiszem, Ivan Horváth s Daniel Okáli is egyetértene velem. S ha valami olyasmiről volna szó, ami csak engem érint, akkor ebben a pillanatban is ehhez a javaslathoz ragaszkodom.
