Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - DISPUTA - A szlovákiai irodalom harcban az igazságért

san a személyi kultusz vetületeként fogják fel. A személyi kultusznak az irodalomra gyakorolt hatását alaposan elemezni kell, mert anélkül nem lehet felszabadítani az irodalom potenciális erőit. Ha a személyi kultusz a jelenségek elemzésében torzított a tudományosság elvén, hatását nem lehet közömbösíteni a nihilista negációval, szubjektivizmussal és szenzációéhséggel, csak a jelenségek következetes és tudományos elemzésével.“

Az irodalom jelenlegi feladatait vázolva Andrej Plávka a CSKP XII. kongresszusán elhangzott rezolúciót idézte: „Olyan művekre van szükségünk, amelyek művészileg meggyőzően ábrázolják a mai élet dinamikáját, gazdagítják az ember lelki életét, hogy valójában élje át a jelent és tevékenyen harcoljon a kommunista jövőért. Az ilyen művészetben nincs helye a sematizmusnak, középszerűségnek és konzervativizmusnak. A művészeknek azért az alkotás új útjait, módszereit kell keresniük, és alkalmazniuk. A művészet fejlődése azonban határozottan megköveteli, hogy szakítsanak a liberális irányzatokkal, a burzsoá ideológia és a kispolgári lelkület befolyásaival, valamint a művészek alkotómunkája iránt megnyilvánuló lebecsülő viszonnyal és az új, merész eszméktől való idegenkedéstől.“ Peter Karvaš vitafelszólalásában az irodalom és kultúra irányításának színvonalát és szakszerűségét hangsúlyozta. Ügy is mondhatnánk, hogy a kultúrpolitikai „szakképzettség“ színvonalának emelését követelte, s többek között a következőket mondotta:

„A szakképzettség színvonalának emeléséről gyakran nagy általánosságban és újságírói buzgósággal beszélünk, ugyanakkor egyáltalán nem érezzük, hogy e szavak mögött e korszakra és a haladásra nézvést valami rendkívüli fontos, sőt döntő jelentőségű tényező rejlik. Emeljük a szakképzettség színvonalát, mert tervbe vettük, mert ott szerepei a mutatószámok között, mert nincs okunk arra, hogy ne emeljük, — vagy ellenkezőleg. Am a lenini életstílus, az értékteremtés és a szak- képzettség színvonalának emelése nagyonis rokon fogalmak, okozatilag összefüggnek, egymást feltételezik, dialektikai egységet képeznek. A kultúra, a művészet és az irodalom területén „a legmagasabbszintű szakképzettség“ a lenini jnunkamódszerek és irányítás egyik legfontosabb feltétele.

Természetes és egyáltalán nem véletlenszerű jelenség, hogy a személytelen adminisztráláshoz, a felelősség áthárításához való hajlam akár fölfelé, akár lefelé, vagy az a tulajdonság, hogy a probléma vagy a mű megítélésénél nem annak elemzése szerint igazodunk, de mechanikusan alkalmazzuk a rávonatkozó irányelveket, a szakképzettség alacsony színvonalával, a feladatmegoldáshoz szükséges alacsony képesítéssel és a szakszerű beavatott- ság hiányával párosult.“

Peter Karvaš a fentiekben látja a személyi kultusz idején tapasztalt káros jelenségek okát a kultúrpolitikában, s a lenini pártosság elvét hangsúlyozva a következőket mondja: „Minden tapasztalat azt igazolja, hogy a perspektívát annak fókuszában állva lehet a legjobban tanulmányozni és felülvizsgálni. Azt is, hogy bizonyos szellemi törekvések és alkotómódszerek a kommunizmus felé irá- nyulnak-e, csak úgy lehet felismerni, ha magunk is feltétlenül annak talaján állunk. Magasfokú szakképzettségünk alapvető feltétele tehát saját egyértelmű és odaadó állásfoglalásunk, kommunista pártállásunk, mely eléggé felvilágosult, tájékozott és fejlődőképes: olyan állásfoglalás, mely eléggé művelt ahhoz, hogy kizárja a mindentudás érzését, s elég erős és megingathatatlan ahhoz, hogy kizárja a tévedhetetlenség érzését is.“

Gondolatmenetét e szavakkal zárta le: „Végezetül a dogmatizmus már in subjekto ellentmondásban van a kultúrpolitikával: a politika alkotó, kezdeményező társadalmi tevékenység, harci aktus az osztály és hatalma érdekében, ami esetünkben a kommunizmus érdekében, a kultúra pedig az anyagi és szellemi értékek eleven áramlása, a hagyományok és a jelen alkotó munkájának folytonossága; a dogmatizmus épp ellenkezőleg, a társadalmi kezdeményezés és politikai alkotó munka fékezéséhez és korlátozásához vezet, a nemzeti hagyományok meddővé tételéhez és a tehetségek sterilizálásához. Az igazi kultúrpolitika és a dogmatizmus között tehát nem lehetséges semmiféle kompromisszum — kizárják egymást. A kultúrpolitikai kezdeményezésért és dogmatizmus ellen vívott harc egyazon küzdelem.“

Az SZLKP KB nevében V a s i 1 B i ľ a k az SZLKP KB titkára üdvözölte a konferenciát, s többek között a következőket hangsúlyozta: „A CSKP XII. kongresszusa az élet minden területén igényes feladatokat tűzött ki számunkra, az irodalom és a művészet számára is. Most minden azon múlik, hogyan teljesítjük ezeket a feladatokat. Sok akadályt hárítottunk el már utunkból, amelyek gátolták előrehaladásunkat. Kialakulóban vannak a feltételek ahhoz, hogy a csehszlovákiai szocialista irodalomban is fellendüljön az alkotómunka, hogy olyan művészi alkotások jöjjenek létre, amelyek híven, életszerűen, igazi forradalmi pátosszal ábrázolják népünk életét.

Ránk politikai dolgozókra az a kötelezettség hárul, hogy továbbra is az alkotó munka számára kedvező lenini légkör megteremtésén fáradozzunk. Az írókra és művészekre nem kevesebb felelősség hárul alkotásaik magas művészi és eszmei színvonaláért, a jobb minőségéért és nagyobb művészi hatékonyságáért, az új szocialista-realista művészet tartalmi és gondolati gazdagságáért s az annak megfelelő művészi eszközökért. Felelősek azért, hogy a művészetet ne hassa át a társadalmi szükségletek iránti közömbösség, a szubjektivizmus, nihilizmus és a kommunista távlatok iránti szkepticizmus, mert e távlatok elérése csak tőlünk, emberektől, a mi munkánktól függ. Amellett társadalmunknak csak hasz