Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Dobos László: Kegyetlen esztendők (regényrészlet)

Másnap a kerületi székhely kórházába szállították a fiamat, az itteni orvos nem vállalta a súlyosnak ígérkező operációt. Lehangolt az egész család, lassan telik az idő ... Kétely és bizonytalanság osztozik minden percünkön, nem fog a munka sem.

Harmadnap váratlanul beállított Györke Anti. Utolsó találkozásunk alkalmával tüskét szúrt a lelkembe, mégis megörültem jövetelének. Öleltem, kínáltam mindennel, ami csak a kezemügyébe akadt. Evett és ivott is jókedvvel. Valahonnan megtudta Zoltán fiam szerencsétlen esetét, meglátogatta a kórházban és most vigasztal bennünket:

— Eb-csont beforr, megmarad, felgyógyul, csak a kezével lesz egy kis baj, legfeljebb balkézzel fog majd írni.

Ezt többször is elismétli és közben veregeti a vállamat. Elém tűnik a fiam kezeírása; szép gyöngy írása volt, jól esett nézni, ahogy formálta, gömbölyítette a betűket.

Pálinkával kínálom Györke Antit. Iszik. Egy hajtásra sírjába száll a méreg erős szilvapálinka. Olyan tempót diktál magának, hogy mihamar piros lesz az orra hegye. Elemében van Györke Anti, hivalkodik, henceg, dicsekszik nagy hangon.

— Ne búsulj, megmarad a fiad. Igyál, soha sem halunk meg.

Keserűség és undor fog el. „Megmarad, felgyógyul,“ nem hiszem, nem tudok neki hinni, akinek ennyire súlyát veszti száján a szó, mindegy hogy mit r:ond, vigasztal vagy szomorít, egyre megy. Szeretném, nagyon szeretném, de nem tudom elhinni Györke Antinak, hogy életben marad a fiam.

Pihenő, Szabó Gyula rajza