Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Zala József: Két vers

Utolsó leveled újra elolvasom.

Vágyad lüktet benne, hogy négy igaz testvér viszontlássuk egymást. Tizennyolc év telt el, s te többé nem jöttél. Ki tudja, j'ósz-e még? Ki tudja, élsz-e még? Akik veled voltak, akikkel indultál, hazáig jutottak, s megdöbbentek, mikor látták, hogy hiányzol. Félve mutattak rá, hogy az útválasztón oly irányt is adtak, mely nem vezet haza. Anyánk is hallotta, pedig halkan szóltak, Valahányszor ezt az utolsó leveled a kezébe vette, kicsordult a könnye, újabb levelet várt, szidta a háborút. Hazaérkezőkkel szóbaelegyedett, mikor csak tehette. Ez is, az is megjött, vagy életjelt adott, csak rólad nem tudunk.

— Azt mondják, nem vész el a molekula sem, akkor egy hús-vér lény hová lett nyomtalan? Golyó nem találta, gránát nem szaggatta! —

Az útválasztónál a döbbenet súlya roskasztotta agyad, s ami addig történt tudatod viaszán nem hagyott már nyomot? Okmányaid után emlékezeted is cserbenhagyott volna? így igaz-e, nem-e?

Apányi gyermekünk kérdezget jelőled, nehéz a kérdése, nem kaphat rá választ.

Elfogy anyánk könnye, ritkul már szitka is, reménye világa gyöngülve pislákol.

Néhanapján mégis szólhatnék-kedvében nem bánja, ki hallja, nem bánja hogy’ értik, keresetlen szóval mondja véleményét a szegény sorsáról és az igazságról.

Fakuló leveled, halványuló képed nézegeti és vár életfogytig téged.

Gyermekkoromban súgta ösztönöm, hogy a mondatok ponton túl haladnak.

Amit megtudtam, részlet volt csupán, s nyomát jártam a hiányzó szavaknak.

Múltak az évek és gyűlt a hiány; rájöttem, más a gondolat s a mondat.

— Ki a mondottnál többet tudni vágy, vagy elnémul, vagy másképpen lakóihat. —

Mert mindig elhallgattak valamit, gyermek voltál, vagy akár felnőtt ember, féltek: ha már a ponton túl haladsz, mértéktelenül bánsz az ismerettel.

öcsém

Zala József

szavak nyomában