Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Dobos László: Kegyetlen esztendők (regényrészlet)

Dobos László

kegyetlen esztendők

( regényrészlet)

VI.

Elmúlt felőlünk a veszély, tovább sodort az utasok türelmetlen igyekvése.

Bejutottunk a váróterem hatalmas csarnokába: ezernyi ember nyüzsgése fogadott. Volt, aki járkált, mások ácsorogva cigarettáztak, sokan a fal tövébe húzódva batyujukon, vagy éppen a földön ültek. Egy ideig nézelődtünk, majd lepakoltunk a váróterem legsötétebb sarkába.

Tíz órát mutatott a váróterem nagy órája, ahogy eloltották a csillárlámpát: félhomály hullott a várakozó utasrengetegre. Az ügyesebbje lócákon foglalt magának éjjeli szállást, s akinek annyi örömet sem hozott az éjszaka, hogy a hátát megtámaszthassa, a batyujára görnyedt. Emberi testek borították a hatalmas csarnok minden talpalatnyi helyét: a később érkezők már csak káromkodással kísérve szoríthattak maguknak helyet az alvók között.

Sokan cigarettáztak vagy pipáztak. Éjfél tájt a füst már valóságos feleggé sűrűsödött: az oldalfalon függő lámpák, mintha ködbe vesztek volna, a sapkák, vállak, összehúzott hátak körvonala is sejtelmesen elmosódott.

Néhány lépésre tőlünk nagyhangúan vi- dult egy társaság: három katona versengett egy jó mellű fehérnép bizalmáért. A lány, egy félig telt zsákon ült, akár egy hódo latra váró hercegnő, a katonák közrefogták és mindegyik a maga módján tette neki a szépet.

Az egyik hosszúnyakú szőke legény, folyton suttogott valamit a fülébe, a másik makacsul csak csókolni akarta. Védekezni védekezett ugyan az a zsákon ülő fehérnép, de csak úgy tessék lássék módon, s ha sikerrel járt a katona ügyeskedése, az egész terem hallatára ingerlően visongott, kacarászott a leány.

A harmadik katona szerényebb volt: kopott kofferjén ülve, mély basszus hangon dalolt. Az utasok neszező zsongásán úgy ütött át az éneklése, mint erdő suhogásán a párját hívó vadgalamb búgása.

Nótával csalogatta a leányt.

Éjszaka volt, hideg téli éjszaka: a nagy szárnyas ablakok rámáinak ütközve gonoszul vijjogott a szél. Az éneklő katona párját csalogató nótázását elnyomta a lány sikongatása: a csókot lopogató követelődző ölelgetése ingerlőbb volt.

Kis időre aztán elhalt az éneklése, de csak azért, hogy mint a színesebb tollruhát öltő madár harmonikán folytassa tovább a versengést.

A katona és harmonikája régen járhatta a világot: úgy hangzott a sípok muzsikája, mint a fiatalos ércét vesztett rekedtes férfihang erőlködése. Csitult a_ váróterem zsibongása, akár a tovaszálló méhraj zsongása; megszűnt a leány sikongatása, szava fogyott az udvarló katonáknak is. Szemlesütve hallgatták a harmonka sírását.

Ilyet csak meleg augusztusi napokon láthattam: a tiszapa-rti tengeri földek napraforgó sorai, a fény forrása felé fordulva követték a nap útját. Napkeltétől napnyugtáig a nap felé fordítja fejét a napraforgó. Ott, abban a teremben is ilyesféle csodát láthattam: sokan már aludtak, mégsem akadt ember, aki, csendre intette volna a harmonikást. Mintha egy színpadi tömeg- jelenet részesei lettünk volna, láthatatlan karmester intésére, lassan mindenki a zenélő katona felé fordult.

Hónapok óta most hallottam először muzsikát, úgy hatott rám, mint a fájdalmas seb helyét gyengéden simogató kéz tapintása. Időnként a vonatfütty és a szél zsongása zavarta csupán a hamonika panaszát:

Plekner István felvétele