Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - L. Kiss Ibolya: Erzsi tekintetes asszony (regényrészlet)
2 A szoba, melyben Erzsi tekintetes asszony albérletben lakott, alacsony, keskeny helyiség volt, mintha az, aki építette, takarékoskodni akart volna a téglákkal. Egyetlen ablakja ám az utcára nyílott s ezen kikönyökölve nagyszerűen lehetett szemlélni a ház előtt sétáló dámák ruháját, s fogadni az erre haladó gavallérok bókját... Most azonban zsalugáter borult az ablaktáblára, hogy kirekessze a délelőtti nap kandi sugarát, mely így is beosont egy-két vékony csíkban ai zsalugáter zsindelyei között, és megvilágította a kis szobát, melyben mámoros álmát aludta az asszony, kit hajnaltájban röpítettek haza a Klobusiczky szürkéi. A mély csendet légy zümmögése sem zavarta meg, csak a tüdők egyenletes, ritmikus munkája volt hallható a fülledt levegőjű, asszonyi illattal telített szobában. Kétszer is kellett kopogni az ajtón, míg Erzsi felriadt. — Ki az ? — kiáltotta álmosan. — Ki az és mit keres ? — Én vagyok: Balázs ... Bemehetek? — Bújj beljebb! — mordult rá mérgesen az asszony, mert a férfi, be sem várva az engedélyt, máris a küszöbön állott. — Miért mászkálsz hajnalban, tudod, szeretek aludni. Kivered az ember szeméből az álmot. — Erzsi — kezdte vontatva Fráter — azért jöttem, hogy fontos ügyben, komolyan beszéljek veled. — Prédikálni jöttél? Akkor kár volt felkelned — szólt és durcásan a másik oldalára fordult. A hirtelen mozdulattól leszakadt az ingválla, a gömbölyű karja mint az alabástrom ott fehérlett a bordószínű paplanon. A férfi szeme mohón tapadt az elővillanó fehérségre, a hangja rekedtté vált a belsejét elöntő forróságtól. — Hallgass meg, Erzsi — kezdte el újra, — hallgass meg most, míg józanok -vagyunk mind a ketten ... Nem úgy jöttem, mint máskor, hanem mint rokonod. — Mit? Mint rokon jöttél hozzám? — kacagott az asszony. — Ha-ha-ha. Jókor jutott közös nagyapánk eszedbe.... Talán vele álmodtál az éjjel és most furdalni kezd a lelkiismereted? — Komolyan beszélek. Ügy mint rokonod... Ma reggel ügyvéded nálam -volt... Miattad jött. Az asszony meglepetten ült fel az ágyban. — Rítok nálad járt? — kérdezte s nagy, dióbarna szeme kerekre nyílt a csodálkozástól. — Na, ülj le már és beszélj! Mit állsz úgy, mint egy bálvány? Fráter szemével körüljárta a szobát, de ülőhelyre sehol sem talált. Volt ugyan ott két szék és egy rozoga dívány, de tele volt ruhával. A székről selyem turnűr csöngött a földre, a tollas kalap az asztalra volt dobva, a dívány karfájára meg fehérnemű, fűző volt dobálva. Ezeket nyalábolta fel és tette a sarokba, s leült a díványra, mely hangos reccsenéssel szólalt meg alatta. — Rukkolj már ki no, mit akart tőled? Pénzt vitt hozzád vagy pert? — Pénzt? — sóhajtott fel Fráter. — Ki hozna nekem pénzt? Pedig de rám férne. Pénzt nem hozott, tanácsot annál többet... Izé ... Azt szeretné, ha rá tudnálak venni, hagyj fel az ivással. — Azért járt nálad ? — Azért, s én is gondolkoztam rajta. Tudod, így reggel, ha tiszta a fejem, én is másképpen látom a dolgokat és rájöttem, hogy igaza van. Roppant sokat költesz, adósságod is van. Hová fog ez vezetni? — Nem a te pénzedet költőm — vált dölyfösre az asszony hangja. — Fráter Erzsi nem marad senkinek adósa. Visszafizetek én az utolsó krajcárig mindent. — De mikor Erzsi és miből? Ha így folytatod tovább, félek, gondnokság alá helyeznek. Én jónak látnám, ha kibékülnél a családoddal. — Mi? Meg vagy te őrülve? — hördült fel az asszony. — Hogy térdre hulljak az anyósom előtt és egy darabka kenyeret kunyeráljak ott, ahol hatezer hóid föld illet meg engem?... Megőrültél Balázs, hogy ilyet mersz említeni előttem! Még hogy én megalázkodjak Majthényi Anna előtt!