Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - Miroslav Válek: Az otthon szelíd kéz, melyre lehajthatod fejed
Akkor még nem tudtam, hogy ez a dolog csak később történik meg, nem vettem észre, hogy az élet már elfordult tőlünk. Egy reggel benyitottam az osztályba, s csak hűlt helyét találtam, s úgy tettem a lábam a padlóra, mintha égő fűbe lépnék. Aznap vitte el szép cseh nevét Prágába. Azt hittem, a titokzatos sors vagy isteni akarat parancsolta így, oly egyszerű volt az egész, mint mikor az alma a kés élére hull, pedig a dolgok veleje egészen másban rejlett. A tizenkétéves szerelemnek is megvan a maga története, véres történet s szomorú, mint a sötét vizek. Ma is látom kis pirosszandálos lábát az út porában, o bazsarózsák gyökérrel jeljelé nőnek, zászlók lengnek a virágok alatt. Gyaloglás, gyaloglás, gyaloglás ... Arcokra tapadó kezek. Végül is, szép cseh nevének nem vette semmi hasznát, később sokaknak szemetszurt olajbarna bőre, fürtjei kékes fénye, mely pisztolycső színéhez hasonlított. A papi gimnázium gát ablakai mögött épp az örök igazság titkával foglalkoztunk: „Memento, homo, quia pulvis es et in pülverem reverteris __“ I gen, igen, bizony ő is porrá változott. Később törvényszerűen alakultak a dolgok. Mivel a történelmet egyének ereje irányítja, s az események a szellem akaratát követik, František Kaplánek, a Vöröskereszt sofőrje, s még sokan mások, kiknek idegen vért mutatott kereszt- levelük, elhatározták, hogy helyi viszonylatban megváltoztatják a világ folyását. Ezzel kapcsolatban egy szomorkás vers jut eszembe. Üvegnek ütődő éji lepkék kopogtak benne, esőcseppek s kavicsok módjára. Ám abban az időben, a teljes Hold- és csillagfogyatkozás éjein, az emberek más dolgokat hallottak, hangokat, melyeket a közönséges fül nem bír befogadni, ablaktáblára hulló homok zizegését, asztalok kétségbeesett erőfeszítését, mellyel a padlóba akartak nőni, hogy keményen álljanak s koronásán susogjanak, s olykor hirtelen sötétbe fúló gyertyák éles sikoltását.
