Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Miroslav Válek: Az otthon szelíd kéz, melyre lehajthatod fejed

Miroslav Válek

az otthon szelíd kéz, melyre lehajthatod fejed

Miroslav Válek 1959-ben mutatkozott be Dotyky (Érintések) című verseskötetével, mely különösen a fiatalok körében talált visszhangra. Príťažlivosť (Vonzás — 1961.) című második kötete határozottan a szlovák költészet gazdagodását jelenti. Miroslav Váleket eredeti képalkotás, modern hangvétel s a kifejezés tömörsége jellemzi. Egyéni élményeit objektivizálva társadalmi mondanivalóra és új látásmódra törekedik; így vált a fiatal szlovák líra egyik úttörőjévé.

Mennyi fej hajolt össze, mikor meghalt Rettenetes Iván, örökké szomorú arcú tört énelem-tanárunk!

Elpusztította magát, pedig a lakbért sem fizette ki.

S hogy ott lógott, s hogy ott lógott az a csavargó s az egész világra nyelvet öltött, sohasem lehet neki megbocsátani.

Arca az utcára, sarka az ajtóra nézett,

mint mikor valaki bejön a szobába s a függöny mögé áll,

csak a fejét hajtotta le, mintha ütéstől félne,

s nem a padlón állt, hanem egy ölnyi levegőn.

Ó, vessetek levegőből ágyat azoknak, akik útrakelnek, szórjatok eléjük derékaljnak illatos levegőt, mely elválasztja testüket a földtől.

Talán ledobják, mintha ingük volna, bánatukat a levegőbe, a levegő tiszta, rozs-szagú szalmájára.

Ha járni tudna, aki valamikor függött, rémesen ingatná fejét, szörnyű hangosan harangozna.

Mindennap megkötöm a nyakkendőmet, csengetés után mindig az osztályban maradtam.

Emlékszem: sokszor figyelmeztetett bennünket az évszámok különös egyezésére

— s csakugyan — 1638-ban halt meg Johannes Altheus német városbíró, aki egész életében a nemzeti felségjog eszméjét hirdette, s pontosan 300 évvel később valami történt országunk határaival. Biztosan úgy van, ahogy mondta: hogy ugyanis a történelmei egyének ereje irányítja, s az események a szellem akaratát követik.

De akkoriban én keveset törődtem az ilyesmivel.

Csak a futball érdekelt,

s szerelmes voltam Helena Daňkovába a III. B.-bői.

Már a második Pún háború előtt gyakran szorongattuk egymás kezét,

és 7 oldallal odább már sejtettem,

hogy amit a bőrén érzek, nem lehet más,

csak kaporral kevert f éhé j-illat.

Tornaóra alatt az ablakban üldögéltünk, harangoztunk a lábunkkal, s hallgattuk az egyhangú nótát:

,,... Gallia est omnis divisa ...“