Irodalmi Szemle, 1963

1963/3 - Dávid Teréz: Ne je Němec jako Němec (Nem minden német egyforma)

vetett feltétlen hitem? Hogy amikor azt hallom „német“, ne a szó tartalma formálódjék értelemmé, hanem valami régen leülepedett félelem nyilaljon fel bensőmben újult erővel és időbe teljék, amíg ismét lecsendesül.

Meg kellene írni Hartig József történetét. Szép nagy drámát kellene írni belőle, vagy legalább egy megindító novellát! Már nem csak azért, hogy tudomást szerezzen róla az utókor, de azért is, hogy én ne süppedjek el immár rögeszmévé változott előítéleteimbe.

Valamelyik éjszaka nem bírtam tovább. Mintha kergettek volna, ugrottam ki az ágyból, felgyújtottam a villanyt, kutatni kezdtem a tömött fiókok mélyén, régi könyvszekrények fenekén, amíg elő nem került az a sárgafedelű vékony kis füzet, és most itt fekszik előttem. Fedelén komor fekete betűk: Jablonec ve dnech zrady. Félve nyitom ki, mintha régi sírt nyitcgatnék, mintha beheggedt sebeket tépnék fel, és tetszik vagy nem, szembe kerülök újra a múlttal. Első Gidaion: „München és a világ“ — gyorsan tovább lapozok. Nem! érdekel. Azt hiszem, hogy már mindent tudok róla. Egy kép. Chamberlain, Hitler, Riben- tropp... Hitlernek csapzott a haja. Mintha hetek óta nem mosta volna. Már csak ennyit látok belőle. „A nemzetiségi kérdés és a németek Jablonecben ... sok, sok szöveg. Ismét egy kép. Goebbels az illegális gyűlésen Decínben. Goebbels ekkor még cingár, vékony legényke, és mintha teljesen normális lenne. Egy postai levelezőlap fotókópiája. Henlein írta a családjának Olaszországból. Kihagyok lapokat, már csakis a képeket nézegetem. Ügy rémlik javarészét már láttam valahol. Könyvégetés Jablonec utcáin. Sírásba forduló, fanatikus elragadtatás a dirndlis asszonyok, fehér harisnyás férfiak arcán, amint Hitlert köszöntik bevonulásakor a szudetanémet „fővárosba“. Varum? — kérdezi egy másik képen valamelyik csehországi temetőben lefényképezett sírkő németnyelvű felirata? Miért kellett a Führer védelmében elesni az ötvenkét éves Umann Józsefnek és fiának, a huszonegy éves ifjabb Ulmann Józsefnek? Ezek után egy családi kép következik. A családfő nyitott újságot tart a kezében. Felesége belemosolyog a fényképezőgép lencséjébe. A leányuk is. Még egy asszony ül az asztalnál. Talán egy testvér, vagy barátnő. Békés és boldog kép. Hartig Józsefet mutatja családja körében. Fordítok egyet... A lap másik oldalán egy számla fotókópiája. Kiállította a német főállamügyészség 3. O. Ja. 17643 folyószám alatt:

Tárgy: Bűntett. Név: Hartig. Azután a kimutatás tárgya és utalás az alkalmazott előírásokra.

1. Illeték az 52. GKG § értelmében... Halálbüntetés .... 300,— RM

2. Ellátási költségek a fogházban 14. 10. 1943—26. 7. 1944, összesen 285 nap, átlag 1,50 RM ............................................................. 427,50 „

3

. A védelem költségei..........................................................................81,60 „

4

. Szállítási költségek..........................................................................21,55 „

5

. Fényképezés........................................................................................ 6,50 „

6

. Egyéb kiadások................................................................................. 44,26 „

ös

szesen 881,41 RM

Még egyszer elolvasom az egészet, most már csehül nyomtatásban. Nem tévedek. Ami előttem fekszik a' sárgafedelű feketebetűs füzetben, az a Hartig József kivégzésének számlája (fotokópia), melyet a precíz német halálnagykereskedők nyújtottak be az özvegynek a kivégzés utáni napokban. Amint jelezték: „Végrehajtás terhe mellett“.

Nem tudom, ezek után sírjak-e, avagy csukjam be gyorsan a füzetet és süllyesszem vissza fiókom legmélyére. Az emberek úgy únják már az effajta témát. Előbb azonban még elolvasom a nyomtatott szöveget: „Felszólítjuk, hogy postafordultával küldjön be, végrehajtás terhe mellett 881 márka és 41 pfenniget.“ i

Most már értem! Ki ne értené? Azaz, sohasem fogom megérteni. Hartig József feleségét a gyilkosok kötelezték egyebek között 300,— azaz háromszáz Reichmárka megtérítésére. Ennyit tett ki ugyanis a hóhér díjazása. Ennyire értékelték a fáradozását. Ennyibe került akkoriban arrafelé a halál. Aránylag olcsón adták, hiszen kérhettek volna ezer Reichmárkát, ötezret... tízezret...