Irodalmi Szemle, 1963
1963/3 - Duba Gyula: Csöpike
Elmosolyodott és végigsimította a könyvet. — Igen, mintha csak én írtam volna őket, ha tudnék verset írni. Megkérdeztem, mit szeret olvasni. — Verseket és kalandos regényeket — felelte. — Nem szeretem a vastag könyveket, mert sokáig tart amíg elolvasom és rendszerint unalmasak. Szeretek gyorsan olvasni, mert csak úgy élvezetes. Nagyon szeretett beszélni. Néha tekintett csak rám és ilyenkor mosolygott. Különben maga elé nézett — mintha magának beszélne — és nagyra tágult a szeme. Még csücsörített is a szájával és egészében olyan volt, mint egy nagyon közlékeny, naív gyerek. Tanítónő lehet, gondoltam, vagy hivatalnöknő. — Talán tévedek — mondtam habozva —, de az az érzésem, hogy maga tanítónő, vagy hivatalnok ... ! — Téved. — A szemembe nevetett. — Rossz emberismerő. Pincérnő vagyok T.-en a Texasban. T.-f ismerem. Évek óta járási székhely, a területi átszervezés után is az maradt. Tipikus, a fő vasútvonaltól — s így egy kicsit a világtól is — félreeső járási székhely, átmenet egy nagy falu és egy elhanyagolt, csúnya kisváros között. Utcái nyáron porosak, ősszel és tavasszal sárosak, utain pocsolyák és apró tavak. A járda kevés. Van egy mozija és három vendéglője. A legelőkelőbbet — másodosztályú étterem-kávéháznak hívják. Itt rendezik a mulatságokat. A részegek itt nem garázdálkodhatnak úgy, mint a kocsmákban, nem engedik meg nekik. T. egyedüli nagyvárosi jellegű épületei a járási székhely három- emeletes, modern téglaháza és a hivatalnokok új állami bérházai. A Texas harmadrendű kocsma, éteremmel, a városka szélén. Eredeti neve Javorina étterem. Az emberek sört isznak benne a pultnál és féldeciznek. Féldeci rum, sörrel, vagy féldeci vodka, sörrel, így szokás ez arrafelé. Az étteremben is söröznek. Ilyenkor télen sapkában és nagykabátban ülnek az asztalok mellett, hangoskodnak, cigarettáznak és csipkedik a pincérnő karját, ha mellettük megy el, meg a derekát tapogatják. A teremben mindig akad egy-két részeg, aki az asztalt veri, Iármázik és durván beszél. — A fizetésem havi nyolcszáz korona — mondta a lány, — négy nap szolgálat után, az ötödik szabadnap. Pincérnőre nem érvényes a régi szokás, hogy a hetedik nap a pihenés napja. Nálam az ötödik... Havi nyolcszáz korona és az ötödik nap, ennyi az enyém... ! Tudja, mit csinálok az ötödik napon? Fekszem az ágyamon és olvasok, egyszerűen heverek. Nem panaszkodva mondta. Hangjában nem volt keserűség, természetesen és nyugodtan csengett. A könyvet a táskájába tette és jobblábát keresztülfektette a baltérdén. Szűk szoknyája a térde fölé csúszott. Elpirult és jobblábát újra a föld. e tette, a szoknyáját helyre simogatta a kezével és zavartan porolgatta. — Mi mindent csinálhat T.-en egy pincérlány — kérdeztem. Elgondolkozva húzta össze a szemöldökét és a homlokát ráncolta. Most olyan volt, mint felelés közben a rossz tanuló; töprengő és tanácstalan. A hangjában először éreztem valami bújkáló szomorúságot. Ügy hangzott, mint egy eltitkolt szemrehányás, amelyet semmiképpen sem akarnak kimondani. — Nem sok mindent csinálhat egy pincérlány T.-en. A munkáján kívül igazán keveset csinálhat. A szolgálat reggeltől késő éjszakáig tart. Ilyenkor korán ke] és későn, fáradtan megy aludni. Ha szabadnapos, elmehet moziba. Néha a területi színház is vendég szerepel a városban, tessék, itt a kultúralkalom! Aztán meg ha albérletben lakik, mint én, naponta elbeszélgethet a háziakkal. Engem nagyon kedvelnek ___ — A vendégei is kedvelik? — Azok is. Nálunk mindenféle ember megfordul, durva, rossz emberek is. Őket is ki kell szolgálni. Legrosszabbak a részegek, óh, azok kegyetlenek. — Nem fél tőlük? Bánthatnák. A vállát vonogatta és mosolygott.
