Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Zala József: Versek
Bártfai Tibor szobormüve betegen Valós és lázas képek kavargó forgatagban, az utcalámpák égnek, pedig fényes nappal van, szemem is ég sajogva, míg bő verejték öntöz, és egyre szomjúhozva nyúlnék egy vélt köcsöghöz, amelyben nyári pincénk hűs aludtejét sejtem, az íz oly tompa, mint én. A nedvkeresö nyelvnek meddő a háborgása, árva szavat se formál. Könyvet a kéqbe, hátha hűsebb az élő szónál. Az idő jelző mérce kicsúszott a kezemből; tudom, s nem nyúlok érte, érzem, és nem veszem föl. Négy gép-harkály kopácsol a szomszéd telep telkén, zajos kopácsolástól szobámat mentegetném, de fogva tart e négy fal, fülem zúg, ég a testem, a párnát két marékkai gyűröm, izgágán fekszem. Megláttok-e? Pár sor vagyok. Megláttok-e? Elétek állok. Megláttok-e? Nem rejtőzöm. Megláttok-e? Reátok várok. A fehér papír felszínén lelkem mélyének fénye vibrál: nem volt őszintébb vallomás fel-felbuggyanó szavaimnál. Kérdezzetek! Most itt vagyok! Kérdezzetek! így szemtől-szembe! Lehámlik rólam mind a máz, a legbelsőmig vetkezem le. Most volna jó baráti szó, vagy az irigység-mentes vád is; fegyverzetem a nyílt sisak, állom a sújtást, még ha fáj is. Ne nézzetek rám hallgatag, távollétemben rólam szóltok! Nyílt szemeteket keresem, s merednek rám a rideg foltok. Ezernótájú zenekar szerény tagja kívántam lenni, bölcsőmtől kísér már a dal, játszanom kell, a vétkem ennyi. Elfogadtok? Ilyen vagyok. Elfogadtok? Közétek állok. Elfogadtok? Őszinte szót. Elfogadtok? Csak erre várok. Zala József vallomás
