Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Sződy Viktor: Betegszobán
— Nemsokára beértek. Az egyik hozzám jött, rámmordult, hogy merek harmonikázni, mellemen megrángatta a ruhát és váratlanul pofon vágott. Nem hagytam magam, jól emlékszem, hátulról vertem a fejét... De végül mégis én húztam a rövidebbet: elvertek, fenékbe rúgtak és az árokba dobtak. Kis barna papondekli bőröndöm szétnyílt és a tubás temperafestékek szétszóródtak. Akkor már sírtam: nem is azért, mintha nagyon megvertek volna, sokkal inkább azért, mert sajnálni kezdtem önmagamat. Veled ez még nem esett meg, hogy sajnálod önmagadat?... Mert egyedül vagy, elhagyott és csak az nem bánt meg, aki nem akar ... Ilyesmik jutottak az eszembe ... — Aznap délután viszont szerencsém volt: az éhség már csavargatta a gyomromat — csak néhány zöld almát ettem... Leültem az árok szélére, hogy lefessem a közeli dombokat... Már kész voltam, mikor megállt mellettem egy putóbusz. A turisták körülfogtak, elbeszélgettek velem, s az egyikük megvette a képemet harminc koronáért. Az első vendéglőben aztán jól is laktam. — Később leállítottam egy teherautót, az aztán egész ide hozott. Sándor öcsém kamaszosan vigyorog, majd esetlen mozdulattal felém nyújtja hosszú, vézna kezét: — No, adj még egy cigit! öten fekszünk a betegszobán. Legmesszebb a kályhától a „tábornok“. Kemény- izmú, tömzsi fiú, gömbölyű, szőke feje van, rövid nyaka, kék szeme és pisze orra. Valahányszor megszólal, vastag, erős hangot hallat. Erélyes és katonás, főleg az ebédosztásnál. (Itt a betegszobán ő osztja az ebédet.) Nemigen adagol igazságosan, de jókedélyű és egészségesen tud nevetni. Ezek a tulajdonságai teszik, hogy kedveljük és tábornoknak becézzük. Mellette Csűri fekszik, Csűri, a cigány. Alacsony, homorú homloka van, kékes fekete sűrű haja. Csendes, buta fiú. A szája körül csúnya, már száradó varrók vannak és akadályozzák a nevetésben is. Amikor nevet, alsó ajkát előre nyomja és így olyan furcsa, hogy mindenkinek mosolyra húzódik a szája, aki megpillantja. Nem messze a kályhától egy alacsonytermetű férfi fekszik. Hozzánk — fiatal munkásokhoz képest — idősnek számít: harmincnégy éves. A melle és a végtagjai csupa tetoválás: meztelen nők, horgonyok és egyéb cifraságok. Ez az ember a háború óta műit év szeptemberéig nyugaton kóborolt. Sok érdekeset tud mondani a nyugati világról. Szolgált az idegenlégióban, volt tengerész, kasszafúró — egy időben koldult is. A mellettem levő ágyon egy másik nyugatot járt ember tanyázik. Öt évig szolgált az idegenlégióban s bejárta ugyanazokat a helyeket, ahol a tetovált járt, de csak itt a betegszobában ismerkedtek össze. Magasabb termetű, sima széles homloka van, szép szabályos arca, hátracsúszó álla. Kissé fölényeskedő természetű, tréfás, gúnyolódó a beszéde, — félművelt pincér. Kellemes, álmosító és bágyasztó meleg terjeng. A kályhában zúgva és dorombolva ég a fekete szén. A magas légiós arról beszélt, hogy egyszer, egy fiatal néger cselédlánya volt, s ha kedve támadt, még a lábát is megnyalathatta vele. Később a gitár után nyúl, megpengeti a húrokat és szép, erőteljes hangján franciául énekelni kezd. Csűri tátott szájjal bámulja. A tábornok felnyitja a kályha felső ajtaját és csillogó fekete szénnel eteti az éhesen kapkodó hosszú lángnyelveket. Odakünn tombol a szél, neki-nekirohan a síkságon emelt fabarakknak, a betegszoba délnyugati három ablakának. Megremeg az egész épület. A messzi, hűvös égen gyorsan vonulnak a felhők, a láthatár fölött kékes-piros csík húzódik. betegszobán
