Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Dávid Teréz: Szénaboglya (szatirikus falusi életkép)
Harmadik kép (Az előző színnel szomszédos szoba. Odakint tombol a vihar. Egy-egy villámlás megvilágítja az ablakon keresztül Zsuzsa fekhelyét. Kint zseblámpa fénye villan és valaki kopogtatni kezd az ajtón.) ZSUZSA (hallgatózik, leugrik fekhelyéről. Papucsba dugja lábát, pongyolát kap a hálóingére és az ajtóhoz lép. Tovább hallgatózik. A kopogtatás egyre erélyesebb. Zsuzsa a faffloz lapul, csak a villanyfény világítja meg néha. Egyszer nyílik az ajtó és pillanatok múlva belép Bobka tiszte- letes.) BOBKA (ötven felé haladó, jóvágású férfi. Csizmában és bricsesznadrágban. Csuromvizes. Villanylámpájával a lány arcába világít. Farkasszemet néznek kis ideig, majd Bobka meggyújtja a villanyt, eloltja a kézilámpát, és csak kis idő múlva szólal meg): Maga kicsoda? ZSUZSA: Nem telefonáltak magának? BOBKA: Ki engedte be ide? ZSUZSA: Azt mondták, felhívják telefonon. BOBKA: Már újra kitaláltak valami disznósá- got ellenem. ZSUZSA: Kérem, én megmagyarázom... BOBKA: Nékem a kisasszony ne magyarázzon. Jobban ismerem errefelé a dürgést, mintsem gondolja. Ki bérelte fel erre a heccre, mi? És tulajdonképpen kicsoda maga? ZSUZSA (most már ő is dühös): Tulajdonképpen maga sem mutatkozott még be. BOBKA: A vallásoktató vagyok. ZSUZSA: Én meg egy őrangyalka. BOBKA: Kikérem magamnak az ilyen buta vicceket. (Rázza magáról a vizet.) ZSUZSA: Én pedig tiltakozom a véleménye ellen. BOBKA: Nem is ismeri a véleményemet. ZSUZSA: Talán igen. Értelmesebb vagyok, mint gondolja. BOBKA: Annál jobb! (Szétnyitja rövid felső kabátját is és így láthatóvá válik fekete mellénye a keskeny fehér gallérral.) Akkor legalább nem kell... ZSUZSA: Jé! Igazán a tisztelendő! Érdekes! BOBKA: Szeretném tudni, miért érdekes ez? ZSUZSA: Mert még soha sem láttam papot bricsesznadrágban. BOBKA: Motorbiciklin jöttem. ZSUZSA: Gépesítette az egyházat? BOBKA (ránéz): Maga kommunista! Mi? ZSUZSA: Oda van írva a képemre? BOBKA: A beszéde stílusából következtetek. ZSUZSA: Idehallgasson, tisztelendő úr. Mióta reám törte az ajtót, gorombáskodik, noha nem is* ismer! BOBKA: Ismerem! A legszemtelenebb angyalka, akivel valaha is találkoztam. ZSUZSA: Muszáj valamiképpen védekeznem, ha éjnek idején rámtöri az ajtót egy férfi. BOBKA: Én nem vagyok férfi... iz$! Isten szolgája vagyok. ZSUZSA: Attól még lehet udvarias. Higgye el, én nem tehetek erről a helyzetről. Nekem azt mondták, hogy értesítik. BOBKA: Szóval maga az új tanítónő! ZSUZSA: Csakhogy kitalálta. BOBKA: Akkor meg lehet, hogy magának állították fel a csapdát. ZSUZSA: Akkor pedig belátja, hogy okosabb, ha gyorsan elmegy. BOBKA: Hová? ZSUZSA: Ahonnan jött. BOBKA: Nem lehet. Kipukkadt az egyik gumim. A falu végén hagytam a gépet. Síkos az út és sötét van. Ide a dombra feltolni sem bírtam. Ilyen vihart nem láttam már esztendők óta. ZSUZSA: Mégsem maradhatunk együtt reggelig. BOBKA: Nem. Azt nem. De hát hova az ördögbe menjek? Egy nyomorult fogadó sincs ebben az átkozott fészekben. ZSUZSA: Menjen az agronőmusnéhoz. BOBKA (dühösen feléje fordul): Erről ki beszélt magának? ZSUZSA: Miért? Rossz helyre küldtem? BOBKA: Követelem, mondja meg, kitől hallotta, amit most mondott! ZSUZSA (inkább csak magának): Ügy látszik, tényleg rossz helyre küldtem. (Nagy mennydörgés, villámlás, mindketten összerezzennek.) BOBKA: Mikor érkezett? ZSUZSA: Ma délben. BOBKA: Szóval, alig pár órája van itt. És már minden pletykát tud. Ebből körülbelül láthatja, milyen jövő vár itt magára. ZSUZSA: Errefelé akkor is zörög a haraszt, ha a szél nem fújja? BOBKA: Zörög bizony, ha kígyó mozgolódik alatta. ZSUZSA: Ennyi rosszindulattal eltelve, mire tanítja a híveit, tisztelendő úr? BOBKA: Amire előbb-utóbb maguktól is rájönnek. ZSUZSA: Hogy szeressék felebarátjukat, mint önmagukat? BOBKA: Maga még túl fiatal ahhoz, hogy ilyen dolgok felett gúnyolódjon. ZSUZSA: Elég öreg vagyok, hogy elgondolkodjam felettük. BOBKA: Nem azért fizetik, hogy gondolkodjon. ZSUZSA (ránéz, mondani akar valamit, de csak annyit szól): Mintha csendesedett volna a vihar. Mehetne... BOBKA (ránéz, ő is gondolkodik egy pillanatig, azután elszántan az ajtóhoz megy, kinyitja, abban a pillanatban nagyot zen- dül az ég és zöldes fény borítja el a szobát. Hirtelen becsapja az ajtót): Az... sten... ZSUZSA (felkacag): Még sohasem hallottam lelkipásztort káromkodni. V
