Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Dávid Teréz: Szénaboglya (szatirikus falusi életkép)
BOBKA: Nem sok lelkipásztorral találkozott maga az életében. ZSUZSA: Ne káderezzen, tisztelendő úr. Velem nincs hiba... BOBKA: Majd lesz! Fél kiló sót sem eszik meg ebben a faluban. ZSUZSA: Fenyegetőzik? BOBKA: Jövendőt mondok. ZSUZSA: Azt hittem, felhagytak már ezzel a középkori tudománnyal... BOBKA: Tudja mit mondok, kisasszony? Az a középkor nem is volt olyan sötét, mint ahogy híresztelik. (Mennydörgés.) BOBKA (keresztet vet). ZSUZSA (kinyitja az ablakot). BOBKA: Csukja be az ablakot. ZSUZSA: Én nem félek. BOBKA: De meglátnak engem itt magánál... ZSUZSA (beteszi az ablakot): Mióta jár ide? BOBKA: Nem ide indultam! Magasztos tervekkel, nemes elhatározásokkal készültem a kijelölt feladatokra. ZSUZSA: Olyan urat szolgál, aki a lemondás szép erényét a javára írja. BOBKA: Felvágottnyelvű kis nőszemély maga, hallja-e?! Negyed kiló sót sem eszik meg ebben a faluban. Az idevalósiak nem szeretik az olyan tanerőket, akik tovább látnak az orruk hegyénél. ZSUZSA: Miért? Lopnak? Csalnak? BOBKA: Azt is... ZSUZSA: És maga természetesen gyönyörködik bennük... BOBKA: Az én hatalmam nem olyan nagy, mint amilyen hosszú egyesek keze. ZSUZSA: Azonkívül egyetlen öröme a káröröm! BOBKA: Téved! Nem gyűlölöm őket. Megvetem őket! ZSUZSA: Ahelyett, hogy a szószékről hirdetné: lopni, csalni, paráználkodni bűn! BOBKA: Lelkes kislány! Kár, hogy nem vallásos! ZSUZSA: Mondtam, hogy velem nincs hiba. Én nem lopok, nem csalok... BOBKA: Nem is paráználkodik? ZSUZSA (támadólag, dühösen jeléje fordul). BOBKA (javítani próbál): Tehát gyónni sem jár... ZSUZSA (hallgatása válasznak is megfelel). BOBKA: Kár! Szívesen feloldoznám némely bűne alól... ZSUZSA: Oldozza fel az agronómusnét... És most menjen! Most már igazán menjen!... BOBKA: Hova menjek ebben a fránya időben? Azután meg magácskával szívesen elbeszélgetek. Annak ellenére, hogy egyes dolgokban eltér a nézetünk. ZSUZSA (türelmét vesztve): De én nem kívánom a társaságát. BOBKA: Hát akkor menjen el maga. Ez az én ágyam, az én szobám, az én rezidenciám. Itt éltem, ez volt a plébániám... Én itt itthon vagyok. Érti? Itthon!! ZSUZSA: Ügy? És én? Én hol vagyok? BOBKA (cinikusan): Maga sehol! Maga lóg a levegőben, mint ez az egész... izé... (Kezével olyan mozdulatot tesz, hogy kétségtelenné válik, mire gondol.) ZSUZSA (vadül, kétségbeesetten ránéz, majd egyet gondol és szó nélkül kiszalad a viharba. Az ajtó nyitva marad utána. Villámuk, menny dörög.) BOBKA (meglepődve eszmél arra, hogy mi történt. A lány után rohan): Kisasszony! Elvtársnő... kislány...
