Irodalmi Szemle, 1963

1963/2 - Csontos Vilmos: Versek

Csontos Vilmos

szabadon

Szabadon,

szerkezeti formák és szabályok felbontásával, — lássátok, tudok én is verset mondani.

— Pedig sohasem szerettem, ha szertelennek látnak. A gondolat magvát, ízét és fényét kutatom és keresem minduntalan.

Magamat és a körülöttem való történéseket

teszem mérlegre,

s ha könnyebb én vagyok:

tágult tüdővel és megiramodó szívvel

az élet mélyére fúrom magamat,

kutatva olyan tápanyag után,

amelytől súlyosabb leszek.

Volt már úgy — nem egyszer,

hogy a mérlegre hiába álltam,

súlytalanságom riadt tüze lobbant szememben:

s fojtó pára csapott orrom alá,

vérszagot éreztem

és iszonyodtam.

Nagy szertelenségek korszakát már kétszer éltem át. Láttam az embert megkergült állapotában, kegyetlensége a földre lapított, s a kezem ökölbe szorult...

Ne csodálkozzatok hát,

ha a ziláltságban rettenetet sejtek,

és messzire elkerülöm ... ha lehet.

Láttam az embert, ahogy a Világra vetette magát, zaklatott leikéből a halál trombitált, s az Időre csatolt kengyelét szétmarcangolta a háború keze.

Ügy futott, mint az iszonyatáról álmodó örült: mindenütt rémeket látva.

Minden szabály és szerkezet-bontás, zűrzavar, szertelenség és szét ziláltság, erre a rémült futásra emlékeztet: s frontot idéz, felbomlott összefüggések, és mérhetetlen szenvedések színhelyét.

s

Én a szépség és a tökéletesség szomjasa vagyak. Kerülöm a kavargó örvényeket, de nekihasalok az arcomat tükröző forrás-víznek. Legszebb szavaimból verek hidat a holnapok felé, s aki a hídra lép, a lelkem muzsikáját hallja,

és meglát engem a gondolat sugarában fürödni, s tisztának talál, formásnak, tökéletesnek ...