Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Gyurcsó István: Forradalmak (vers)
a vesztes fuldokol, nyög, ám a kalap alól még itt, ott olykor ránkdörög: — Te, te költők fattya, te! írj, miként parancsolom! - Rákoppint a tisztesség: — Hallgasd emberi dalom minden dal forradalom ... Második intermezzo: — Jónapot tisztelt Napilap. — Jónapot — mondják többen is —, láttunk az utcán a minap... De hoztál volna verset is? — Hoztam volna — mondom szerényen s nyújtom, olvassák: — Hm, hm... Hát izé... Tudod ... — Hallgatom. Bölcs szavak! Szegény halak, mily kár, hogy mind süket, bár hallanák, okulva, tán hálóba egy is alig kerülne. Hm, hm. Eltűnődök a véleményen, nyelem hosszan, mint békát a gólya... De szavak lobogója int! Békétlenül: ... Hallgasd emberi dalom: minden dal forradalom! Ha azt mondom: ekévas, ebben egy fontos, a vas. Ha azt mondom: kémény, füst, lényege tűz, az Üst. Ha azt írom: gondolat, az emberség, öntudat. De írhatom e szót: kő, lehet barrikád, eró, lényege mégis az út, kötések, váltók: vasút, írjam bár akár ezt: só, forradalom ez a szó, üzérkedés volt, lehet, ám gondolok kenyeret: kenyérrel, sóval, tisztelem ... azt, aki kedves nekem. Lényeges minden, ami köt, össze tud tartani... Helye van minden szónak, rossznak épp úgy, mint jónak. Mondhatom e szót: béka, és nyálkás ivadéka lehetsz mocsárnak, rögnek, ha látnak, csak leköpnek. De mondhatom sorban: szél, nád, susogás. Mit mesél, mit, annak, ki ért, fülel? A szél, ha kell, megfelel. Egy a lényeg, mindig az, a szó mennyire igaz. Mennyit ért minden szóból, ki ért a tiszta szóból. Ne mondjam, hogy szerelem, ha ütni kész két kezem, s ne mondjam, hogy ölelés, ha kezem gyilkolni kész. Ki ne ejtsem a számon e szót: nyugalmas álom, ha mának álmát rontom, akár suttogó hangon. Ne mondjam, hogy sík vidék, hol járunk, bár szakadék, meredek part az utunk. Ballagunk, s mondom, futunk. Ne így, a szó megcsal így. Úgysem jó, hogy: menj és vívd, harcold ki jövőd. Gyerünk! A lényeg ez, így megyünk, mehetünk a szó után ... Ha kell, vércseppek nyomán, ököllel szétkent könnyel — Káromkodva, szidva is, csak igaz legyen az a szó, soha ne legyen hamis ... Harmadik intermezzo: Már lassan tavaszi szelek viszik el a Duna jegét. Sokkal lassúbb a szándékok tavasza. A megírt vers, immár harmadízben
