Irodalmi Szemle, 1963
1963/2 - Gyurcsó István: Forradalmak (vers)
Forradalmak Gyurcsó István Elöljáróban utólagosan: — Csigabiga gyere ki, ég a házad ideki, kapsz tejet, vajat, holnapra is marad — (Gyermekjáték) E orr adóimat készít a tavasz: a Nyár forradalmát. Virágzás után az érést: az ősz forradalmát. És újra Tél, majd rianás, fészkelödik a mag — Tavaszt köszönt a szél, hogy szuronyos kalász jelentse: Győzelem! Forradalom a szerelem! Szívek, érzések, csókok csatája, időnként pihegő nyugalom; de a gyermek, a kipattant bimbó, újabb virágzó forradalom. A nyugtalan világ, a társadalom kalásza ő, Kardot von szívéből, mert ő a jövő, és nőhet bajusza a Mának, leborotválja az Idő. Nőhet fű is, ha a kasza élén rendvágó szándékot fenünk. Menetelünk! Nemzedékek váltják egymást, sorakozunk, szívünkben hordozzuk a múltat, bármilyen volt ez a múlt, mert a jövő, csak úgy nőhet belőlünk kalásszá, ha tudjuk, mi volt a múlt, de azt is, mit parancsol az Idő; egy pillanatra meg nem áll — És mi, vele menetelünk ... Egy sor megjegyzés: Ha menetelünk! Tanulság: Ez a vers, így nem kellett senkinek. Ha vaskalapba önteném ... talán — Ha formáz egy szép, idült tökfejet, ott van az újság első oldalán ... Első intermezzo: — Jónapot tisztelt Rovatos. — Jónapot — mondja ő, — és versem vizsgálva, óvatos, kásakerülő szóval int: — Öreg fiú, mi ez már megint! Kard és bajusz, kalász, szerelem! Ne haragudj, nincs helyem ... Tűnődés: Menetelünk ? Néha csak kocog a lábunk, olykor elbuktat szó, göröngy, földig hajol, görbül hátunk: nézzük csak, mit lelünk? Közönyt! Háború van, csatáz, vív, Jószándék és vaskalap. Tisztesség a fegyverünk, csak a vaskalapra csap. Fülig huppan, majd nyakig,
