Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Csanda Sándor: Juhász Gyula hatszáz napja

többet és minél jellemzőbbet. Az irodalom- történet tanítása a középiskolában többé nem jelenti nevek, címek és évszámok bizonyos mennyiségét, szép és nagy általánosságban mozgó, úgynevezett méltatások hosszú sorát, de jelenti a müvek megismerésén és megértésén keresztül az írói egyéniségek és irodalmi korok és irányok megértő ismeretét. Ma nem beszélünk általában a romanticizmus- ról, hanem elolvassuk Vörösmarty „Két szomszédvár“ -át, „Csongor és Tündé"-jét, „Marót bán“-ját, és ezek alapján megállapítjuk Vörösmarty jellegzetes romantikus sajátosságait, összevetjük más írók és más irodalmak romanticizmusával, és így nyerünk megbízható és teljes képet a magyar nemzeti romanticiz- musról általában." (82. old.)

A költő-tanár nemcsak a diákok irodalmi Ízlését próbálta kialakítani, hanem a Gvadányi Körben a felnőttekkel is foglalkozott (Gvadányi is jeles szakolcai polgár volt, Juhász lakásához közel, a „Gvadányi-házban“ halt meg). Juhász a modern költőt jelentette Szakolcán, akivel Ady és az egész új magyar irodalom is beáramlott a vidékies gondolkodásba. Költőnk siettette ezt sz áramlást.

Tagadhatatlan, Szalatnai könyvéből árad valamiféle nyugalom, a „békeidők“ hangulata érződik a sorokban. Am minden fejezetben van egy-egy gondolat, problémafelvetés, ami vihar előtti csenddé varázsolja a világháború kitörése előtti évek levegőjét. Alakjai és adatai bizonyítottak, feltételezéssel viszonylag ritkán oldja fel a kérdéses pontokat, anyagát azonban úgy adja, hogy az adatok sorozata bepillantást, „beleérzést“ engedjen a mai olvasónak a századeleji ember gondolataiba. Nem állíthatjuk, hogy Szalatnai az egyedüli író, aki a fent vázolt módón nyúl témája feldolgozásához, azt azonban joggal mondhatjuk, hogy munkájával kitűnő példát adott a filológiai kutatás és a szépirodalom eszközeinek együttes, egymásból következő és egymást kiegészítő felhasználására. A Juhászról és hatszáz napjáról festett kép csak így lehet teljes és hatásos.

Szalatnai Rezső régóta foglalkozik a magyarszlovák kulturális kapcsolatok történetének tanulmányozásával. Publicisztikai munkássága, megjelent könyvei és más írásai alapján e fiatal tudományág úttörői közé tartozik. Könyve kapcsolattörténeti vonatkozásban is rendkívül jelentős, két fejezete — Ablakot nyit a csehek felé, Kezet nyújt a szlovákoknak — nélkül nem lenne teljes Juhász szakolcai élményeinek sorozata és egésze.

Szalatnai — ezt talán fölösleges is mondanunk — Juhász-rajongó, ez érződik munkája minden sorából, így tehát nem csodálkozunk,

amikor azt látjuk, hogy a költő humanista internacionalizmusa egy kicsit Szalatnai felfogása is. Magyar szerző szépirodalminak nevezhető alkotásban még nem nyúlt olyan részletességgel és művészien ehhez a problémához, mint ő.

A magyar és a szlovák nép között sohasem voltak igazi ellentétek. A dolgos hétköznapok nem állítottak és nem is állíthattak válaszfalat a két parasztság közé, és a szakolcai vándor-munkásbk között szlovákok csallóköziekkel, alföldiekkel, morvákkal és csehekkel keveredtek. A népnek mindenütt hasonló sorsa volt, a cseléd — mint Juhász Ancsája — cseléd akkor is, ha magyar vagy bármilyen más nemzetiségű. Szalatnai a két nép viszonyának sokrétűségét megfelelő sokrétűséggel ábrázolja, nem egyszerűsíti le a cselédek népdalaira és a szlovák falvak népviseletére. Mesteri arányérzékkel veti fel a magát magyarnak mondó, képzelő és hazudó uralkodó osztály esztelen nemzetiségi politikáját, az érthető, de természetesen nem mindig elfogulatlan szlovák nacionalizmust és a háttérben az osztrák hatalmat, amely a XX. században is folytatni igyekezett a nemzetiségek békéjét bontó alattomos politikáját, Szalatnainak sikerül bebizonyítani a népek békéjét és Juhász nemzetiségi kérdésekben is haladó voltát. A költő, a haladó magyar szellemi élet egyik vezéralakja nem tekint páholyból a szlovákokra. Internacionalizmusát nem nehéz illusztrálni a Dél- magyarországban 1918-ban megjelent cikkével a szlovák népművészetről:

... a maga monotón, sötét színeivel, szinte templomi komorságával, élénk ellentétben van a napfényes magyar Alföld szinte pompázóan színes etnográfiai művészetével. Észak és dél különbsége ez..., amely ezer év szenvedésében, nyomorában megismerte és megértette egymást. A törpefenyő testvéri üdvözletei küldött a szőke akácnak a szelek szárnyán, és ha vihar támadt, szerető gonddal összeborultak. (177. old.)

Nem véletlenül hangsúlyoztuk a Juhász Gyula hatszáz napja jelentőségét a kapcsolattörténet szempontjából. Az olvasóközönség tudatában — bűn elhallgatni! — élnek még bizonyos előítéletek, magyar és szlovák részről egyaránt. A történészek és az irodalomtudomány szakemberei a maguk területén lassanként megoldják azokat a kérdéseket, amelyek a nacionalizmus örökségeként maradtak ránk. Szalatnai könyve is hasznos szolgálatot teljesít az igazi, életszerű magyar-szlovák barátság értelmi és főleg érzelmi tényezőinek kialakításában.

Köfer István