Irodalmi Szemle, 1963
1963/1 - Csanda Sándor: Juhász Gyula hatszáz napja
Sziklay Sládkovič: A gyetvai legény és Kalin- čiak: Restauráció c. művének tartalmára. Legnagyobb tévedése, hogy Viliam Širokýt cseh nemzetiségűnek véli; ez tipikusan csak külföldi szerzőnél fordulhat elő (594. o.). Hibának tartjuk, hogy 1848—49 problematikáját fejtegetve, amikor megokolja Sziklay, miért álltak Štúrék a bécsi reakció mellé, nem mondja el a „tragikus fordulat“-tal kapcsolatban, hogy mindenképpen tévedtek, mert a császári udvar a magyar forradalom leverése után sem biztosította a szlovákok nemzeti jogait (295. o.). A „többé-kevésbé már a marxizmus alapján állva“ a két nép kibékülésén, kézfogásán fáradozó szlovákiai magyar értelmiségiek között tévesen említi Duka-Zólyomi nevét, mert ő később szembefordult ezzel az állásponttal; sokkal inkább Fábry Zoltán, Balogh Edgár, Győry Dezső tevékenységéről kellett volna megemlékezni (599. o.). Hasonló tévedéseket nagyobb számban idéz Sziklay László könyvéből Jozef Pet- rovič a Slovenské pohľady 1962. 10. számában. Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy az elvi kérdések tisztázása a szlovák-magyar kapcsolatok területén is rendkívül fontos, de a bírálatnak valóban mentesnek kell lennie az elfogultságtól és a sérelmi komplexumtól, nehogy felidézze a polgári értelmiség felszabadulás előtti nacionalista vitáit. A múltban lezajlott nemzetiségi viszálykodásnál, a nemzeti elnyomás történeti tényénél is fontosabb az, mely eszme, milyen szempont alapján ítéljük meg ma ezeket a jelenségeket s mit tartunk haladó hagyománynak. Mráz akadémikus kritikái részben helytállóak, mert felhívják a figyelmet az ellentétekkel való foglalkozás elkerülhetetlenségére, s a mostoha múlt idealizálásának veszélyére. Koncepciója azonban egyoldalú és nem mentes az elfogultságtól. Kiragadott mondatoknak gyanúsító szellemben való idézése Sziklayval szemben indokolatlan, mert a szerző jószándéka vitathatatlan, hiszen a magyar-szlovák közeledést, baráti megértést hirdette tanulmányaival a két világháború között is, amikor a nacionalisták célja éppen az ellentét kiélezése, a kölcsönös megértés elgáncsolása volt. A XIX. század elejétől a felszabadulásig (nemcsak 1918-ig) a magyar-szlovák viszonyban kétségkívül az ellentétek, a negatív kapcsolatok uralkodtak. A két nemzet sovinisztái és reakciós vezetői nem egyszer minősíthetetlen hangon nyilatkoztak kölcsönösen a másik nemzetről, amiért csak szégyenkeznünk leheti de éppen ezért semmiféle közösséget nem vállalhatnak velük azok, akik a másik nép elnyomásában vagy megrágalmazásában, tehát az űn. negatív kapcsolatokban sohasem vettek részt. Vonatkozik ez mind a magyar, mind a szlovák irodalom legjelentősebb haladó szellemű képviselőire is. Csanda Sándor Szalatnai Rezső: Juhász Gyula hatszáz napja (Budapest 1962, Magvető Könyvkiadó) Juhász Gyula az első világháború kitörése előtt két évig tanároskodott a szakolcai gimnáziumban. Erről a két tanévről, kereken hatszáz napról szól Szalatnai Rezső új könyve, ez a modern filológiai kutatások alapján készült és érdekfeszítően megírt életrajzi regény. Szalatnai könyvének vezérgondolata: ember- és korközeibe hozni a Szakolcára „zárt“ költő Juhász Gyulát, bebizonyítani, hogy a kisváros nemcsak börtönt jelentett számára, hanem élménygazdagodást, világlátást is. Szalatnai kor- és környezetrajza plasztikus arányaival és mesteri pillanatfelvételeivel nem pusztán illúziót keltve mutatja be a század- eleji kisvárost, hanem valósággal az olvasó köré varázsolja azt. Gondoljunk csak a Béke utca képére, ahonnan a költő nap mint nap átsétált az iskolába, vagy Juhász Gyula szobájának rajzára. Juhász tanár úr a címe annak a fejezetnek, amelyben a költő pedagógiai munkásságával ismertet meg Szalatnai. Tapinthatóan állnak előttünk a tanári szoba tintafoltos asztalai,, érezzük a cigarettafüst keserű szagát és látjuk a kollégákat dolgozatfüzetek vagy óravázlatok fölé hajolva, „lyukas órában“ pedig a sakk mellett vagy a díványon üldögélve- beszélgetve. Ennél a hangulati illusztrációnál azonban sokkal fontosabb az a dokumentumanyag, amit Szalatnai Rezső beleszőtt ebbe az amúgyis gazdag fejezetbe Juhász pedagógiai módszereiről, oktatómunkájának műhelytitkairól. Bármelyik ma tanító irodalmár-pedagógusunk megszívlelheti költőnk szavait az irodalmi anyag válogatási szempontjairól: „A fő szempont a vezető szellemek, a teremtő egyéniségek, a jellegzetes tehetségek megismertetésénél: olvasson a tanuló minél