Irodalmi Szemle, 1963

1963/1 - Fábry Zoltán: Európa elrablása

előlegezett birodalmának: a világhatalom, a világuralom bizonyosságát! Aki világhatalomrá tör, az kivédhetetlenül szándékának rabja, elképzelésének foglya lesz: a valósítás féltője és megvalósulásának félője. Háborút kell realizálni, és a háború gyilkosság. Tömeggyilkosság, tömegekkel véghez vitt gyilkosság. És a heterogén tömeget állandósult és egyformán adagolt félelembe, fegyelembe kell merevíteni, hogy engedelmes, vadult gyilkos lehessen. A Mein Kampf ily értelemben tanácsolja: „a gyengeséget, a gyávaságot, csakúgy, mint a bestialitást egyformán kell számításba venni."

Kurt Hessen, az aktív német tiszt, „Dér Feldherr Psychologos“ című könyvében az imperializmus tömegpszichológiai irányzatát fedi fel: „A tömeg félelemre vágyik, elnyomásra, uralásra“. Félelemben kell tartani a népet, az ágyútölteléket, de az a félelem — terror — állandó nyugtalanságban — visszahat a terro. rizálóra is: zsarnokság imperializmusa egyre inkább a hóhért aktivizálja. És e konstellációban a hóhérkodásból sose elég! B. v. Volk- mann-Leander (Soldat en oder Militärs, München, 1935) roszalóan, provokáló uszítással szól a belső terrorról: „Mi Németország ria- doztunk a vértől, ha belső harcra került a sor". A hitleri „rettegés szomja“ aztán százezres hatványon hozta be a mulasztást! A világuralom realizálása a terror-uralom végtelen kiterjesztésével jár, és ahogy az utánpótlási vonalak egyre jobban kifutnak a messzeségbe, úgy nő a félelem, bírom-e, tudom-e, bírják-e, tudják-e? Minden félelem gyökere a bizonytalanság. A félelem fokát mindig a terrorral lehet lemérni. Félelem és terror: tükröző fogalmak. Németország, mint koncentrációs tábor, egyformán volt a félelem és a félelem- keltés cáfolhatatlan bizonyítéka. Mindenki gyanús, aki él: a külellenséggel való érintkezés a bizonytalanságot, a félelmet csak felnagyíthatta. De a félelmek félelme: mi lesz, ha a tömeg, az ágyútöltelék rájön a csalásra, esz- köz-voltára? A propaganda objektumának sose szabad megtudnia, hogy ő csak idegen célok elérésének eszköze, áldozata, ... „Rohanj, ha rongy is a mentéd“ ...

Minden háború rizikó, kockázat. Túlsók benne az ismeretlen, a váratlan, az eleve be nem kalkulálható tényező. A kockázat bizonytalanságot erősít és így félelmet. Az imperializmus félelme kettős gyökerű: fél az eszközzé avatott tömegtől és fél sztratégiája, háborúja sorsától. A világhatalmi megszállottság világfélelemmé tágul: a világtól, a minden mástó! való félelemmé. A világhatalom ámokfutássá gyorsul: a katasztrófatudat elkerülhetetlen bizonyossággá. A világhatalmi ámokfutás és a világkatastrófa-vállalás — e látszólagos ellentét — összekötő egyenlítője: a félelem. A félelem és a félelemkeltés, egyazonos alapérzetből itt egy síkon realizálódik. Ez a félelem a kalandorlelkület türelmetlenségéből fakad: a vabanque — a mindent vagy semmit

— magatartásból. De vállalni kell, csinálni kell, és az utat végigjárni. És azonnal. A hatalmi akarat e borotvaél-helyzetben csak a legmagasabb feszültséget bírja: „a rettegés szomját“. A zuhanás, az ernyedés előérzete azonban félelemmé és félelmetessé avat mindent. Nincs többé gondolkodás, megfontolás: neki kell menni a lehetetlennek, vállalni és végigjárni a halálos utat, a háborús utat, a német utat!

Ritter, Tod und Teufel: Dürer metszete — melyet sokan a legnémetebb megnyilatkozásnak tartanak — apokaliptikus megfogalmazása ennek a muszáj-vállalásnak, muszáj-útnak. A halál és az ördög kíséretében lovagló, összeszorított fogú, merevnézésű, mozdulatlan arcú német lovag, mindennel leszámolva halad ismert ismeretlen célja: a halál felé. Ez a német lovag: halál-zsákmány, ördög-zsákmány. Nincs menekvés! A halál-bátorságba, a kike- rülhetetlenségbe lovait félelem nem ismer kitérőt, hátrálást. A metszet értelmét a legtalálóbban Heinrich Merz mondta ki a múlt században: itt lényegében a rablólovagról van szó, kit a halál figyelmeztetésére, hogy lejárt az ideje, az ördög karmaival ragad meg. Amikor W. Röpke (Die deutsche Frage, 153) a vil- mosi és hitleri tiszta típus arcát vázolja fel, akkor valójában Dürer lovagját aktualizálja: „Előttünk a befagyott arcvonások rettenetes típusa, ahogy a német tisztek, kormányhivatalnokok és diákok képmásai mutatja; előttünk az ember, akiben nincsen semmi, ami valódi, ahol minden görcsbe rándult, és aki minden pillanatban a rámenó eltökéltség és a hősi póz muszáját kénytelen demonstrálni. Es milyen kínosan, ellenszenvesen hatott a német nyelv az ilyen vakkantó, nyersen csikorgó torokhangokból, és micsoda férfi volt az, aki olyan hisztérikusan volt kénytelen kiabálni, mint Hitler és cinkosai?

A hisztéria — a bizonytalanság, a türelmetlenség és félelem velejárója. Ahol ez kimutatható, ott a világhatalom, a világkatasztrófának egyengeti az útját: a világhatalmi akarat katasztrófatudattal, katasztrófavállalással egyenlítődik. A katasztrófavállalás viszont a kalandor-mentalitás ismérve: mindent vagy semmit! A félelmet radikálisan mulasztani csak egyféleképpen lehet: pusztuljon minden, éljen a semmi! A nihilizmus a félelem bátorsági makszimuma: a nincs, mely elemészt, felemészt mindent. Csak a félelem-kötöttség realizálhat — félelem-mulasztón — katasztrófanihilizmust. A mindent akaró mohó irigység, a német „Heisshunger“ szorongó félelme és bűne elmúlik — a semmiben, ahol nincs többé bűn és erény, vádlott és vádló, felelősség és felelőtlenség.

Az atombombában összegező semmit senki nagyobb türelmetlenséggel, senki olyan hisztérikus mohósággal nem óhajtozza és áhí- tozza, mint a német imperializmus falánksága. A német imperializmus, a német fasizmus félelmetes korjelenség, félelmen alapuló fenomén, melynek adekvát filozófiája, apologeti- kája, menlevele csak az egzisztencializmus lehet: Félek, tehát vagyok!