Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - FIGYELŐ - Turczel Lajos: Gyurcsó István: Hegyeken-völgyeken

málódása már a riportok írásakor (egyrészt a riportokba beépülő módon, másrészt a párhuzamosan megnyilvánuló versköltéssel) megkezdődött.

A riportírásnak és versírásnak ez az élményközössége, a riportoknak és verseknek egy élmény-termékenyülésből fakadt iker- szülöttsége természetessé teszi azt a riportkönyvben szokatlan eljárást, amelyet Gyurcsó alkalmaz: a riport-ciklusai és riportjai élén — minden esetben! — saját költészetéből kiválasztott s teljes versekből, versszakokból vagy verssorokból álló mottókat használ, néhány riportján belül pedig közvetlenül vagy parafrázisokban idézi költői önmagát. A riportkönyv poetikusan hangzó ciklus-címei — Közel a Földhöz, Békére leltem én, Állj meg idő, állj meg. Virágzó almafák alatt, Őszi idővel, Szél köszönt a Babinán, Tavaszi szonáta, Kivirágzik a Föld — is verscímekből vagy verssor-töredékekből vannak összeállítva.

A riport költészettel való „keresztezésének“, ennek a különös, heterogén elemekből végrehajtott műfaj keverésnek a „Hegyeken-völgye- ken“ című riportkönyvben — mint látjuk — megvan az indokoltsága, s kétségtelenül van bizonyos művészi hatása, varázsa is. Itt-ott megmutatkoznak azonban ennek az eljárásnak a fonákjai is. A mottóul vagy betétként használt versek néha erőltetetten hatnak, a riportszövegből kilógnak, s ami még rosszabb: rigmus-színvonalon mozognak. Ez az utóbbi fogyatékosság rámutat a riporteri és költői kölcsönösség negatív hatására, buktatójára: a riport-könnyedséggel végzett művészi alkotómunkára. Minthogy Gyurcsó versköteteiben erre sok példát találhatunk, az itt észlelt fogyatékosságból levont tanulságot —prevencióként — közvetlenül a versíró címére intézhetjük: a tematikailag és eszmeileg termékeny riportírói és versírói élménykölcsönösség semmi esetre sem jelenthet azonos intenzitású alkotói erőfeszítést a két különböző szférába tartozó műfaj területén; a riportot ügyes újságíróként gyorsan meg kell írni, a verset művészetté kell érlelni-szenvedni.

A riport és a művészi irodalmi alkotás között van bizonyos összekötő kapocs is: az irodalmi riport alakjában. Az irodalmi riport felemás műfaj: konkrét valóság-tartalma az újságírás műfajához, a riporthoz köti, művészi megformáltsága, kidolgozottsága (szerkezet, stílus) viszont a novellához közelíti. Azt is mondhatnánk, hogy az irodalmi riport olyan novella, amelyből hiányzik az általánosítás.

Ezt a kis elméleti kitérőt használjuk fel arra, hogy a „Hegyeken-völgyeken“ című kötet írásainak a műfaját megállapíthassuk. Vajon, zsurnaliszta riportok vagy irodalmi riportok-e? Nos, Gyurcsó a kötet összeállításánál, az alkalmi riportok ciklusba vonásánál kétségtelenül törekedett bizonyos művészi elmélyítésre. Ezt mutatják a verses mottók és betétek, a ciklusokat bevezető vagy ösz- szekötő szövegek, a költői ciklus-címek és

az eredeti riportszövegeken végrehajtott stilisztikai csiszolások. Mindez azonban nem volt elég arra, — és Gyurcsónak ez valószínűleg nem is volt szándékában! — hogy az eredendően zsurnalisztikái riportként írt írások irodalmi riporttá lényegüljenek át. Ehhez jóval összetettebb művészi műtétre — egyrészt a ciklusok és riportok szervesebb szerkezeti összekapcsolására, másrészt az egyes riportok külön egységként való hatásos szerkezeti kikerekítésére — lett volna szükség. Ez pedig kockázatos vállalkozás lehetett volna. Gyurcsó ugyanis kész riportiró, de a művészi prózaírás terén nincs olyan gyakorlata, előtapasz- taltsága, amely az irodalmi riport szuverén műveléséhez szükséges lenne. Félő tehát, hogy az az erőfeszítés, amelyet az irodalmi riport szintjének tudatos elérésére fejtett volna ki, felemésztette volna azokat az értékeket, amelyekkel riporterként rendelkezik: a tartalmi frisseséget, közvetlenséget és konkrétiságot.

Hogy ez valószínűleg így lett volna, azt a riportokban végrehajtott „művészi elmélyítések“, stilizálások helyenkénti visszaütései mutatják. A vers-beépítések néhány ilyen — már említett — megnyilvánulásain kívül több példát idézhetnének az ilyen stilisztikai melléfogásokra, főként modorosságokra („Csak én tudom... a kívánság mélységét és magasságát",

11. old. „Kiváncsi értelme kielégült az ízt mokat tápláló fűszeres kolbász rágásában", 14. old., stb.)

Az ilyen stilisztikai fogyatékosságokat persze a kiadónak is ki lehetett volna gyomlálni, nem beszélve azokról a „matematikai tévedésekről“, amelyek a könyv nyomtatott szövegében szintén benne maradtak. (A 14. oldalon ezt irja Gyurcsó: „Három különböző érdeklődő: egy nyárszinű gyerek, egy szaty- ros asszony, a gyerek anyja meg én.“ — Hát ez így mindenképpen négy érdeklődő. Ha viszont a „gyerek anyja“ kifejezés elé kettőspontot teszünk vagy e kifejezést zárójelbe helyezzük, a matematikai zavart megszüntettük ... Az 54. oldalon ezt olvassuk: „Húszezer korona volt a puska régi pénzben. Szóval új pénzben ötezer, — veszem az egyet az öthöz.“ — Nekünk új pénzben mindenképpen csak négyezer korona jön ki... A harmadik matematikai tévedését a 173. oldalon találtuk: Gyurcsó nyilván nem „tizenegy“, hanem tizennégy éves volt, amikor kilenc évig tartó vándorút jára elindult.)

A „Hegyeken-völgyeken“ című kötetről mondottakat tömören így foglalhatnánk össze: Ez a riportkönyv a költőként már jól ismert Gyurcsó István olyan érett riporterként mutatja be, aki új életünk alakulását nemcsak az anyagi termelés eredményeivel tudja érzékeltetni, hanem azoknak a változásoknak finom megfigyelésével is, amelyek a szocializmust építő dolgozók gondolkodásában és lelkiségében álltak be; kerüli a valóság-szépítést. túlzást, s a fejlődés akadályaira őszintén s kritikusan mutat rá. Riportkönyvében hírt