Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - LÁTÓHATÁR - Steinbeck: Volt egyszer egy háború — részletek

pálcával kezében. El is kezdi a mondókáját, minden bevezetés nélkül. — Ide mennek — közli, és megnevez egy német várost. — Ez a század ebből az irányból csap le majd — a pálca mutatja az utat, és fekete árnyékot vet a vászonra. Azután megáll három egymás mellett álló, hosszú, ala­csony épület fölött. — Ez a célpontjuk. Motoralkatrészeket gyártanak itt. Semmi­sítsék meg. — Időpontokat mond, s közben egy őrmester fekete táblára írja az órákat és a perceket. Készenlét ekkor, indulás ekkor. Ekkor és ekkor érnek a célpont fölé, s ebben az időpontban érkeznek vissza. Mindent percnyi pontossággal meghatá­roz: öt óra ötvenkét perc és kilenc óra negyvenhárom perc. Hihetetlen feladat ilyen sok gépet meghatározott időpontban meghatározott helyre juttatni — ehhez szinte a másodpercek töredékeivel is szá­molni kell. A hírszerző szolgálat tisztje folytatja: — ... (A következő három mondatot tö­rölte a cenzor.) ... Jó szerencsét, jó vadá- szatot. Üjra fény árasztja el a termet. A város fényképe eltűnik. Egy tábori lelkész lép előre. — A katolikusok gyülekezzenek a terem végében — mondja. A gépek legénysége a kantinban tülek­szik, tojásrántottával, kompóttal, szalon­nával, tésztával és kávéval töltik meg tá­nyérjaikat és bögréiket. A Mary Ruth legénysége szinte vidám. Ez az éjszakai rossz hangulat reakciója. A feszültség megtört, hiszen van már mit csinálniuk, repülni kell, vége a várakozás­nak. A hátsó lövész megszólal: — Ha ma valami baj ér, ne felejtsük el, hogy aszalt szilvát adtak reggelire. Gyorsan esznek, azután sorra kioldalog- nak, elmossák szappanos vízben az edénye­ket meg a poharakat, majd kiöblítik az ajtó közelében álló hatalmas kondérokba. Hosszú, bonyolult munka az öltözködés. Először meztelenre vetkőznek a katonák. Könnyű hosszúalsót húznak, erre veszik fel az alsóneműre emlékeztető, fűthető vilá­goskék öltözéket. Bokájukig nyúlik, karju­kat meg csuklóig befedik. Mellükön villa­mos csatlakozók domborodnak ki. Két szö­vetréteg között elektromos huzalok szövik át ezt a ruhát, ezek melegítik a testet, ha a csatlakozót a gép hőfejlesztőjéhez kap­csolják. A melegítőruha fölé barna kezes­lábas kerül. Utlojára húzzák fel a gyapjú­bélésű vastag, meleg csizmát és kesztyűt, ezek is a hőfejlesztőhöz kapcsolhatók. Ezután a Mae West következik, a narancs- színű gumiból készült életmentő úszómel­lény. Egy perc alat felfújható. Most vál- lukra és lábuk közé erősítik az ejtőernyő erős vászonszíjait. Végül felveszik a gége­mikrofonnal és fülhallgatóval felszerelt sisakot. Ha bekapcsolja magát a távbeszélő­hálózatba, akármekkora lehet a zaj, meg­értetheti magát az ember társaival. A be­öltözés alatt egyre nőnek és vastagodnak az emberek, ahogy felszerelésük újabb ré­tege kerül testükre. Mereven, otrombán lépkednek, mint a gépemberek. A vézna fedélzeti lövész valósággal pufóknak lát­szik. i Nagyon gondosan öltözködnek, mert egy fedetlen testrész vagy a hőfejlesztőhóz nem kapcsolt ruhadarab kegyetlen fagysé­rülést okozhat harmincezer láb magasban. Kutya hideg van ám odafent. Már egészen kivilágosodott, és metszőn fúj a szél. A katonák visszamennek a fegy­verszobába, és magukhoz veszik fegyverei­ket. Teherautó vár rájuk. Óvatosan elhe­lyezik a fegyvereket a kocsi padlóján, azután nehézkesen felkapaszkodnak. A te­herautó végigrobog az elhagyott pályán. Letér egy oldalra ágazó betonkifutóra. Most már láthatók a repülőtéren szétszórva el­helyezett gépek. Mindegyiknek a szárnya alatt összegyülekezett egy-egy kis cso­port. — Itt is van már — szólal meg a torony­lövész. — Vajon kijavították-e az orrát? A Mary Ruth volt az a repülőgép, amely­nek szétverte az orrát egy fölötte szálló gépről ledobott bombatartály. A teherautó éppen a nagy gép orra alatt áll meg. A le­génység kikászálódik, és minden ember gyengéden leemeli fegyverét. Beszállnak a gépbe. A fegyvereket fel kell szerelni és gondosan ellenőrizni. Felülvizsgálandó a töltény, meg kell tölteni a fegyvert. Ehhez időre van szükség. Ezért ébresztették az embereket olyan jókor, sokkal a felszállás időpontja előtt. Ezernyi a tennivaló fel­szállás előtt. A földi személyzet Bombázó-támaszpont Angliában, 1943. július 2. A Mary Ruth körül még ott sürög-forog a földi személyzet. Az oregoni Pierce fő­törzsőrmester a parancsnokuk. Régóta

Next

/
Thumbnails
Contents