Irodalmi Szemle, 1962

1962/1 - LÁTÓHATÁR - Steinbeck: Volt egyszer egy háború — részletek

Senkinek se jut eszébe rendbe hozni egy ágyat, amíg bevetésen van a gazdája. És simára borotválva indul útnak az ember hiszen úgy jön vissza, hogy le ne késsé a találkáját. A jövőre tereli gondolatait és arra, mit kell majd tennie — akkor.

A körletekben megérzésekről folyik a szó. Hallottatok egy rádiósról, aki egy reggelen gondosan összehajtogatta ágyneműjét a priccsen, és előírás szerint felülre tette a párnáját. Formás csomagba rakta a ruhaneműjét, és kitakarította a szekrényét. Sohasem tett ilyet azelőtt. És, bizony, le is lőtték azon a napon.

A hátsó lövész még mindig nem találta meg a talizmánját. Üjra meg újra átkutatja a zsebeit. És nem szakad vége a kegyetlen fecsegésnek, amíg meg nem szólal egy hang:

— Az ég szerelmére, fogjátok már be a pofátokat. Elmúlt éjfél. Ideje lenne aludni egy kicsit.

Eloltják a lámpákat. Vaksötét a szoba, mert szorosra vonták az elsötétítő függönyöket. Az egyik katona megszólal a sötétben:

— Bár ott lennék már azon a gépen.

Tudja, hogy kutya baja se lesz, mihelyt

megkezdődik a bevetés. Ez a várakozás a kínos, a mai éjszaka pedig különösen elviselhetetlen.

A szoba elcsendesedik, de aztán lépés hallatszik, majd hatalmas csattanás. Újonnan érkező próbálja megközelíteni ágyát a sötétben, és a fegyverállványba botlott. Az egész szoba hangos átkozódásba tör ki. Mindenki az újonnan érkezettet szidja. Közlik vele, honnan jött, és azt is, hova kívánják. Pompás, zajos dühkitörés ez, elszáll vele a feszültség a szobából. Megszabadultak a gonosztól.

Dörgő hangra figyelnek fel az ágyban fekvők. Nem akar vége szakadni. A brit légierő indul ismét éjszakai bombázásra. Több száz gép lehet — nagyszabású portya. Egész este hallották ezt a zajt, és még egy órán át hallják. Lancasterek százai, száz meg száz tonna bombával. Mire visszaérnek, nekik kell indulniuk. Nem nevezhetjük egyszerűen babonaságnak ezt az érzést, amely megragadja a bombázógép legénységét. A feszültség és a magasság különös dolgokat művel az emberrel. Nem olyan körülmények elviselésére született a szervezet, amilyenek közé harmincezer láb magasban kerül. Csövön keresztül lélegzi be az oxigént, és csökkent légnyomáshoz kell alkalmazkodnia a szemének. Nem csoda, ha néha olyan dolgokat lát, amelyek ott sincsenek, és nem lát meg olyanokat, amelyek ott vannak. Előfordult, hogy tüzéreink saját gépeinkre lőttek, mások pedig a levegőt célozták meg, mert azt hitték, horogkeresztet látnak. Az érzékszervek nem megbízhatók. Az ég elárulja a gépet a légelhárító lövegnek. Ha a közelben robban a lövedék, olykor még szilánkjai is átszakítják a gépet. A vadászok hátba támadják, és tüzelnek rá. És ha hébe-hóba kis látomásai támadnak az embernek, nos, ez már csak így van. A feszült idegek jelentéktelen apróságokat is óriásivá növelnek. Kísértetek mindig benépesítették a levegőt, s amikor még a magasság is kínozza a testet és az idegeket, elkerülhetetlen az ilyesmi.

Nagy a csend a laktanyai szobában. Az egyik sarokból halk horkolás hallatszik. Valaki meg beszél álmában. Előbb érhetet- lenül morog egy mondatot, azután ezek a szavak hallhatók:

— Helen, most üljünk fel az óriáskerékre.

A hátsó fal felől titokzatos nesz hallatszik, azután kis fémes csörrenés. A hátsó lövész még mindig a talizmánja után kutat a zsebeiben.

Készülődés a portyázásra

Bombázó-támaszpont Angliában,

1943. július 1.

Vakító fehér fény villan a körletekben, felriasztja az alvókat. Éles hang reccsen rájuk:

— Rajta, keljetek fel! Háromkor eligazítás, négy óra húszkor készenlét. Jobb, ha máris felkeltek.

A legénység álmosan kikászolódik az emeletes ágyakból és öltözködik. Hajnali fél három az idő. Egyik sem alhatott sokat.

Kívül már hajnalodik. Álmosan hunyorognak a félhomályban, tapogatózva keresik az utat a katonák, azután elérik az ajtót, és libasorban belépnek rajta. Őrök állnak az ajtóban, egyenként igazoltatják őket.

Odabent az egész falat betöltő vásznat feszítettek ki a padsorokkal szemben. Néhány gép személyzete már elfoglalta helyét. Eloltják a villanyt és a vetítőgép légifelvételt vetít a vászonra. Nagyon tiszta a kép. Utcákat, gyárakat, kanyargó folyót mutat, meg kikötőket és tengeralattjárótámaszpontokat ... A hírszerző szolgálat egyik tisztje áll a vászon előtt, hosszú mutató