Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - L. Annyinszkij: Gondolatok az ifjú nemzedékről
Alábbi cikklink szerzője L. Annyinszkij egyike azoknak a fiatal szovjet irodalom-kritikusoknak, akik bátor nyíltsággal vetették fel az új irodalom és a legjif jabb, az ún. „negyedik“ nemzedék problémáit. A XX. és a XXII. kongresszus fényében vizsgálja a valóság és az irodalom új jelenségeit. Cikke buzdító és elgondolkoztató. Fiatal irodalmunk applikálhatná néhány gondolatát és a szovjet irodalom megragadó példáit. Szerkesztőségünk L. Annyinszkij cikkét felhasználva a jövő számban „Szocialista valóságunk és az irodalom" címen ankétet indít. Kérjük lapunk olvasóit, az írókat és kritikusokat, vegyék fontolóra e cikkben felvetett problémákat, és írásaikkal járuljanak hozzá ankétünk sikeréhez. L. Annyinszkij Mikor öregedik ki tulajdonképpen az ifjú nemzedék? Mikor kell felnőtt számba venni az ifjúságot? Lehetséges, hogy van valami korhatár, mikor az embert már nem az ifjúsághoz sorolják, olyanformán, mint mikor betölti huszonnyolcadik életévét, s attól fogva megszűnik komsomol- tagsága. Huszonnyolc év ? Arkagyij Gajdar csak tizenhat éves volt, mikor a polgárháború frontjain már egy egész ezredet vezényelt. Dobroljubov, aki nagyszerű tanulmányokat hagyott hátra az utókorra, amelyekre maga Engels is két ízben hivatkozott — ez a Dobroljubov huszonöt éves korában már halott volt. Ám a mai fiatal mérnök, aki tizennyolc éves korában érettségizett, huszonhárom éves korában kapta meg diplomáját, csak huszonöt éves korában növi ki a gyermekcipőt, s mindeddig fiatal szakemberként tartják nyilván munkahelyén. Nem joggal dohognak-e az idősebb emberek: a mi időnkben — az volt az igazi ifjúság; a mi vállunk viselte a háború terheit, mi tudtunk függetlenül és önálNemzedékek váltják egymást Vegyük sorra az orosz történelem utolsó, forradalomutáni évtizedét. Emlékezzünk vissza a huszas évekre, a sose tapasztalt változások, a roppant szociális erőfeszítések korára, mikor minden rendkívülinek és nagyszerűnek tűnt szemünkben, s az élet a szó szoros értelmében vett hősi tetteket követelt tőlünk. Vagy vegyük sorra a harmincas éveket, mikor a szovjegondolatok az ifjú nemzedékről lóan határozni, mi formáltuk a történelmet. És ti? Végtére is nem folyvást ismétlődő szemrehányás ez? Csakhogy a mai ifjúság nem választotta meg magának a kort, amelybe beleszületett. Megnőtt, s a világot jelenlegi állapotában találta itt, a maga mindennapi munkájával és mindennapi problémáival, mégis meg kell hallgatnia az afféle bölcsességeket, hogy Bonaparte már huszonnégy éves korában bevette Toulont, és tábornoki rangot szerzett, míg a magafajta fiatalnak minden nap munkába kell mennie... Amilyen a kor, olyan az ifjúság. A mai fiatal nemzedékben mégsem az az érdekes, ami minden idők fiatalságának jellemzője volt; hiszen neki is vannak romantikus vágyai, benne is él az ifjúság türelmetlensége, csábítja „a valami — a ködös messzeség“ stb. A legérdekesebb éppen az, ami a mai ifjúságot megkülönbözteti más korok fiatalságától! Épp a korral kell kezdeni! tek ifjú országa a gazdasági és kulturális forradalom lázában élt, mikor a legégetőbb problémánk a szakkáderek hiánya volt és mindenkit, akiben a képességek legcsekélyebb jelei mutatkoztak, úgyszólván hajtottunk a tanulásra, és kényszerítettük, hogy mindent kiadjon magából. Vagy vegyük sorra a háborús éveket... A mai kor könnyebb a fiatal ember szá
