Irodalmi Szemle, 1962
1962/6 - LÁTÓHATÁR - Klaus Roehler: A sötétség birodalma
Egy ajtó előtt ketten beszélgettek. Valahol Írógép csengetett. Feltörő, csengő kacagás egy kerti nyugágyból. Katlan sipolt a konyhában. — Szégyellem magam — mondta Susy. — Sosem érted meg, mennyire szégyellem magam 14 — A szerelem virágzásához barátságos éghajlat kell — magyarázta Menne. — A jó talaj magában még nem elég. Egy bizonyos ponttól kezdve a környezet jóindulata nélkülözhetetlen. — Romeo és Júlia — vágta rá Kappel. — Szavaidon a statisztika porát és retorták bűzét érezni. — Ohó! — vágott vissza győzedelmesen Menne. — Romeo és Júlia! Ezzel ugyan nem bizonyítod az ellenkezőjét annak, amit én állítok, sőt megerősíted az én tételemet: a szerelem lehetőségei éppúgy kiszámíthatók, mint egy számtani egyenlet, vagy mint a megterhelés, amelyet egy híd pillérének kell kibírnia. — Kímélj meg a marhaságaidtól! — vetette oda Kappel. — Mit akarsz, — védekezett Menne — a dolog azzal a híddal még poétikusnak is nevezhető, bár ez nem volt szándékomban. De maradjunk Júliánál. Mi tette híressé? Ifjúságának halála. Egy bájos, érzelgős bakfis halála. Valamennyi szerelmi história hősei tizenöt-huszonöt évesek. Az abszolút szerelem kamaszkori jelenség. Mi lett volna Rómeóból és Júliából ha a pestis át nem vette volna a sors szerepét? Egy öreg, hájas Júlia, akit megkeserített a családi átok, talán krumplit pucol és padlót sikál, gyermekei is vannak biztosan, és Rómeó, mit tanult, miből éljenek? Nem a híres veronai szerelmesek már ők, csak két fiatal teremtés, akik megszöktek a szülői házból, és a szerelem lelkesedése elpárolgott, magukra utalva idegenben élnek, pénz nélkül, nyomorban, züllötten, tehetetlenül, kérdem tehát: hol maradt a szerelem lényege, mindent átható varázsa? — A szív szava és a vér szava — mondta Kappel. — Senki sem kívánja tőled, hogy olyan szavakat magyarázz, melyeket elolvasni nem tudsz,. — Marhaság! — válaszolt megvetéssel Menne. — A szív szava. Beszédhiba érte Susyt hirtelen? Sokkot kapott és meg- némult? Dehogy. Egyszerűen enged a környező világ nyomásának, amelynek ez a szerelem nem tetszik. Megokosodott, mielőtt még alkalma nyílt volna megmutatnia jellemét. És kié ebben a játékban a legpocsékabb szerep? Nem Susyé és nem Nicholasé, hanem a szerelemé, amely már — én mondom neked Kappel — nem is szerep, hanem csak egy darab rágógumi, melyet kiköpnek az emberek, ha megúnták a pofájukban tartani. — Elfelejted — jegyezte meg Kappel —, hogy Susy és Nicholas között szerelemről szó sem lehet. — Honnan tudod? Van rá bizonyítékod? De bevallom, az eset megítélése nem a legegyszerűbb. — Mindenesetre nem a legmegfelelőbb tanulmányi anyag számodra — mondta Kappel. — Túl bonyolult neked. — Tehetsz nekem egy szívességet! — dühöngött Menne. — Azt azonban igazán sajnálom, hogy kimerítőbb megfigyelésekre oly kevés volt az idő. 15 — Halló Susy! — köszönt Nicholas. — Hogy vagy? — Köszönöm. Sok a dolgom. — Rég nem láttuk egymást. — Igazán sajnálom. De hiszen tudod, végére jár a félév, és dolgozatokat kell leadnom. Nagyon sajnálom, igazán — hangsúlyozta Susy —, hogy olyan keveset láthatjuk egymást. — Fel szerettelek volna keresni később — mondta Nicholas. — Csak a fejemet akartam bedugni az ajtón. — Meg akartál látogatni? — Igen. Emlékszel még ? Egyszer beszéltem neked a Colorado-egyetemről. — Igen. — Az angol klubban ma filmet vetítenek az én egyetememről. Nem volna kedved velem jönni? Valamikor érdekelt. — Ma este? — Igen. — Nem tudom — mondta Susy. — Sok a dolgom. — Igazán örülnék, ha velem jönnél. — Sokáig tart ?-r Egy óráig. — Nem tudom — habozott Susy. — Talán mégis elmegyek. Mikor kezdődik? — Nyolckor. — Rendben van, veled megyek. De kérlek, ne gyere értem. Lejövök a hallba. Talán magammal hozom Ursulát. Nincs kifogásod ellene, ha elhozom ? 641