Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - FIGYELŐ - Rácz Olivér: Két új könyv

Két új könyv A cseh nyelvű szépirodalmi alkotásoknak a legutóbbi hónapok során megjelent magyar fordításaiból Jaroslav Hašek: Az ibolyakék mennykő és Ivan Kríž: Leányföld című műve fekszik az asztalon. A két könyv két ellen­pólust képvisel: a klasszikus Hašek könyve a régi világ, az osztrák-magyar monarchia záróakkordjainak és az első csehszlovák köz­társaság első éveinek néhány öröklötten disz- szonáns futamának hangjából köt csokorra egy nyalábnyi harcos szatírát, a most induló Ivan Kríž könyve pedig mai új világunknak egyik legfontosabb keresztmetszetét, a falu szocializálásának eposzát tárja elénk egy ha­talmas ipari építkezés történéseinek kapcsán. Hašek nevével kapcsolatban a magyar ol- - vasóközönségnek nincs szüksége bővebb ismer­tetésre: Hašekrol van szó, Svejknek, a csodá­latos katonának, a kisemberek legendás hősének a megteremtőjéről, aki Svejkjével az elnyo­mottak legbénítóbb gátlásai, a félelem és a kiszolgáltatottság érzetei alól szabadította fel olvasóit a régi tétel alapján: akin nevetünk, attól már nem tudunk igazán félni. Ez a fel­ismerés Swift Gulliverje óta csorbíthatatlan élű fegyver lett az író kezében, akár a cseh Svejkről, a székely góbéról, a flamand Thyl Ulenspiegelről vagy Maurois Hallgatag Bramble ezredesének a modern lélektan síkjára át­transzponált Freshwater őrmesteréről van szó, akit orvosa így szabadít meg félelemérzetétől: „Maga nem fél többé az ezredestől... Maga tudja, hogy éppen olyan ember, mint maga, vagy én... sőt, egyenesen örülni fog, ha be­szélhet vele... közelről bele fog nézni az ar­cába, ha kérdezni fogja ... Észre fogja venni, hogy a baloldalon a bajsza mindig egy kissé rövidebbre van nyírva..." S az eredmény itt sem maradt el: Freshwater őrmester a követ­kező találkozáskor már így válaszol az ezredes megrökönyödött számonkérésére: „Ah! sir, nem tudom visszatartani a nevetésemet, ha látom önt. Hihetetlenül furcsa feje van.“ Hihetetlenül furcsa feje van — ismeri föl Freshwater őrmester a félelemkeltő ábrázat- ban a nevetségest, ez azonban nem elég: Svejk a kicsinyességet, az irigységet, a kapzsiságot, a degenerált gonoszságot és a butaságot, egy­szóval a legyőzhetőt látja meg a reá meredő arcokon — így lett Svejk Candide, Gargantua, Gulliver és Ludas Matyi fegyvertársává és a világirodalom osztályharcos hőseinek egyik vezéralakjává. Éppen ezért, mert itt Hašekrol, a Svejk író­járól, a világirodalom, sőt ezen túlmenően a harcos nemzetközi irodalom egyik legna­gyobb írójáról van szó, nem érthetünk egyet a kötet borítólapjának beharangozójával amely szerint „Hašek életművében a rövidebb mű­fajok, humoros és szatirikus elbeszélések, kar­colatok és tárcák — jelentőségükben legalább annyi, s terjedelmükben hasonlíthatatlanul na­gyobb helyet foglalnak el, mint Svejk, a derék katona.“ Legalábbis ennek a válogatásnak a kapcsán nem fogadhatjuk el ezt a megállapí­tást. Elfogadhatnánk a Fekete-sárga panopti­kum válogatásának szemszögéből, némi fenn­tartással a Vidám állatkert című válogatással kapcsolatban is, de már A Balaton partján című kötettel és a jelen kötettel kapcsolatban óvással kell élnünk. Hašek a cseh irodalomnak és a világiroda­lom szatíra-irodalmának kétségtelenül kiemel­kedő jelentőségű klasszikusa, s ezért vitatha­tatlanul fontos és parancsolóan szükséges, hogy életművének húsz kötetre tervezett gyűjteményes kiadása sajtó alá kerüljön, s ennek a gyűjteményes kiadásnak legjellegze­tesebb, legreprezentánsabb írásai fordítások révén belekerüljenek a világirodalomba, és a harcos nemzetközi irodalom könyvespolcát gazdagítsák. Egy klasszikus író életművének gyűjteményes kiadása azonban elsősorban iro­dalomtörténeti, kultúrtörténeti és társadalom- tudományi adalék, s mint ilyen ismételten és hangsúlyozottan csak a legreprezentánsabb írások válogatása, vagy széljegyzetes népsze­rűsítő-tudományos kiadások révén juthat el az olvasóközönség világirodalmi viszonylatban értelmezett legszélesebb rétegeihez, mert el­lenkező esetben tompítóan hathat az író ne­vének már elért csengésére. Az ibolyakék mennykő című válogatás olva­sása közben ezért hajiunk inkább annak a megállapításnak az elfogadására, amelyet a kötet zárószavaként közölt irodalomtörténeti tanulmány írója, Bretislav Truhlár a követ­kezőkben szövegez meg: „Svejk, a derék katona kalandjai a világ­háborúban, a híres szatirikus regény, amely az 1920—1923-as években jelent meg és Haše- kot nemcsak a legnépszerűbb cseh írók közé emelte, hanem a világ legnagyobb humoristái közé is sorolta, nem születhetett volna meg a számtalan rövid karcolat, humoreszk, tárca és szatíra nélkül, amelyekben Hašek megpró­bálta ábrázolni a világot és az embereket úgy, ahogy látta és megismerte." Pontos és okos megszövegezés, így már tel­jes egészében elfogadható. így már megértjük, miért hatnak a kötet egyes írásai úgy, mintha változatok, ujjgyakorlatok lennének ugyanarra a témára (Rafinált bűnös, Furcsa eset, A fene nagy orr), hogy némelyiken érezni annak a kávéházi asztal sarkának a szegleteit és repe­dezett csorbáit, ahol a harcos kedvű író oldalt könyökölve, félkézzel, sebtiben megírta a más­napra szánt tárcát, szatírát, humoreszket, s mert az írás akkor még nem az irodalomnak szólt, hanem a lapok hajszától, fáradtságtól, vagy egyszerű közönytől elnehezedett, eltom­pult fülű olvasóközönségének, az írás végére rendszerint odabiggyesztett még egy kurta, a tulajdon humorától idegen, kedvetlenül ki­549

Next

/
Thumbnails
Contents