Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - ÍRÓK MŰVEK VÉLEMÉNYEK - Tóth Tibor: Elsa Triolet és Louis Aragon az irodalom maiságáról és a realizmusról
írók művek vélemények A közelmúltban Csehszlovákiában töltötte szabadságát a franciák nagy íróházaspárja, Elsa Triolet és Louis Aragon. Irodalmi lapjaink természetesen nem hagyták kihasználatlanul az alkalmat, sajtónkban több interjú is látott napvilágot, s az alábbiakban a Literárni noviny és a Kultúra 1962 cikkei alapján ismertetjük e két neves francia író nézeteit a regényről, az irodalom maiságáról, a realizmusról. Elsa Triolet tökéletesen beszél oroszul, első könyveit oroszul is írta, s nem mindenki tudja, hogy nemrég fejezte be Csehov összes drámáinak francia fordítását. Ezzel kapcsolatban a következőket mondta: — Csakis olyan műveket fordítottam mindig, amelyeket mélységesen csodáltam és amelyek közel álltak hozzám. Csehov tanított meg írni, ő az irodalmi tanítómesterem. Sőt, az írásnál is többet tanultam tőle — azt, hogyan lássam a világot. Tisztelettel és alázattal igyekeztem lefordítani műveit. Sohasem fordítottam le olyan író könyveit, akinek gondolkodásmódja, nyelve, stílusa az orosz eredetiben nem felelt meg nekem. A fordító egyszerűen nem fordíthat le bármit. Elsa Triolet megemlítette, hogy a párizsi Seghers kiadó részére orosz költészeti antológiát szerkeszt, amely a XVIII. századtól napjainkig mutatja be az orosz lírát. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: — A szovjeteknek nagyszerű fiatal költőik vannak. Voznyeszenszkij, Pankratov, Szosznora — nevüket még csak kevesen ismerik. És természetesen Jevtusenko. A prózában? Nem sok szerzőt ismerek. Talán Akszjonovot említeném.. Fiatal franciák? Tudja, olyan sokan vannak, száz számra, mindnyájan tehetségesek és tudnak írni. Igazi tehetség? Nem tudom. Az utóbbi időben legjobban négy novellából álló kötet ragadott meg, a szerzője — csodálkozni fognak — Jean Canapa. Főleg a címadó novella: Mirrhával vegyes bor. Canapa nyilván hosszú ideig magába fojtotta tehetségét. X A Literárni noviny-ban közölt beszélgetés fő témája a regény maisága, jelenvalósága, szükség van-e bizonyos távlatra. A beszélgetést a cseh irodalmi lapban közölt párbeszédes formában adjuk vissza: Elsa: Amikor kiadtam legutóbbi könyvemet (a címe Les manigances, magyarul talán Szándékosságok fedné legjobban az eredetit), egyesek szememre vetették, hogy a cselekmény a jelen pillanatban játszódik le, tulajdonképpen a tegnapi nappal ér véget. Nem tudom, mi rossz van ebben. Nekem az az érzésem, hogy ha olyasmiről írok, ami ma történt, az egész történet a szemem előtt van, jobban látom és találóbban tudom visszaadni. Aragon: Különben is az egész kérdés alapjában hamis. Sohasem létezik távlat, ostoba szó. És minden időbeli távlat csak megnehezíti, bonyolultabbá teszi a dolgokat. Nem tudok a távlat előnyeiről, csak a hátrányait ismerem. Számomra a kérdés egész másképp fest: arról van szó, vajon a múltbeli események olyan gondolatokat ébresztenek-e bennem, amelyeket közölni szeretnék kortársaimmal. Természetesen ugyanez vonatkozik egy tegnapi eseményről hírt 539
