Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - LÁTÓHATÁR - Peter Karvaš: Antigoné és a többiek
Peter Karvaš, a szlovák drámaírás kétségtelenül legismertebb képviselője az elmúlt idényben új művével jelentkezett: előbb a prágai Nemzeti Színház, majd a bratislavai Hviezdoslav színház mutatta be Antigoné és a többiek című tragédiáját. A kritika elsősorban a dráma filozófiai mélységét, emberes korábrázolásának erejét dicsérte. Karvaš műve nem egyszerűen az Anti- goné-téma modern változata: az eredeti görög tragédiával csak az eltemetés motívuma azonos: Anti, a koncentrációs táborbeli fogoly és örömlány a lágerparancsnok tilalma ellenére eltemeti Pollyt, a kivégzett rabot. Anti ellenfele, Krone, a táborparancsnok fasiszta embertelenségében nem lehet Kreon megfelelője, hisz Kreon a maga módján szintén erkölcsi alapon áll. (Vagy talán éppen ez az írói szándék, a „maga módján" az erkölcsi alap elembertelenedését mutatni Kreontól Kronéig?) — Peter Karvaš új műve iránt nem csupán hazánkban, hanem külföldön is nagy az érdeklődés, a következő idényben több baráti országban kerül bemutatásra a mű. >eter Karvaš: Antigoné és a többiek (Részlet a tragédia harmadik felvonásából) 4 karének hosszan zeng, bombák robbannak. Szín ugyanaz, mint az előbbi felvonásokban. Hadnagy, Záriš, Professzor és Jozef mozdulatlanul áll. ZÄRIŠ: Végre! Besózzák az SS-eket villáikban. Most megkapják a magukét, az anyjuk keservét! (Futásnak ered.) HADNAGY (élesen): Hova futsz...! ZÄRIŠ: Látni akarom! A magam szemével! Hogyan pörkölődnek a tűzben, hogyan szakadnak cafatokra — HADNAGY: Riadó van! Lövöldözni kezdenek — ZÄRIŠ: Fenét! Sötét van, mint a zsákban! Ezt nem szalasztóm el. (Kirohan.) Nagyszerű fickók ezek az amerikaiak — JOZEF (pillanatnyi szünet után): Egy eltévedt bomba még — PROFESSZOR: Még a bomba is tudja, hova kell esnie. JOZEF (hirtelen kivilágosodott az égbolt): Mi ez ... ? PROFESSZOR: Rakéta. Ejtőernyőn. Hogy egy kicsit rájuk világítsanak. (Robbanások. Gépfegyvertűz.) HADNAGY (halkan): Záriš! Štefan! PROFESSZOR: Meglesz nélküled is... Pihenj egy kicsit. Nehéz percek várnak ránk. HADNAGY: Ha jól tönkreverik őket, eg'y idő eltelik, amíg újra szervezkednek. Addig nyugtunk lesz... PROFESSZOR (lassú szóval, komolyan): De aztán — HADNAGY (halkan): Igen! Aztán —! (Kívülről gépfegyvertűz hallatszik.) PROFESSZOR (feláll, nagyon sántít, közelről): Te, hadnagy. Nem félsz egy kicsit ... ? HADNAGY (pillanatnyi szünet után): Mindig gyorsan elmúlik. PROFESSZOR: Sajnállak téged, Hadnagy. HADNAGY (meglepetten): Sajnálsz ... ?! PROFESSZOR: Szegény ember vagy te. Nagyon szegény. Még csak nem is félhetsz kedved szerint. HADNAGY: A katona nem fél, professzor, igaz ... ? PROFESSZOR: Miféle katona vagy te, fiam. HADNAGY: Hogy érted ezt? PROFESSZOR: Amikor hozzám jöttél, az: egyenruhádon még érzett a raktár szaga.. Még a nadrág éle látszott is. HADNAGY (elmosolyodik): Szent igaz. Második napja volt rajtam. PROFESSZOR: Amikor vagy egy éve éjjel eljöttél hozzánk a handlovai röpcédulákért. civil ruhád volt és — bajszod. 531
