Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - ORSZÁGJÁRÁS - Dávid Teréz: A széntől az üveggyöngyig
Dávid Teréz a széntől az üveggyöngyig Ostrava — a kétarcú város Ostraváról már, sokat írtak. Azt hihetné az ember, hogy nem lehet újólag felfedezni. A fekete hidak alatt folydogáló fekete folyót, az örökké füstölgő, ég felé pipázó kéményeket, a szénportól terhes párás levegőt és azokat a különös tekintetű embereket, akiknek arckifejezését szinte álarcszerűvé teszi a szempillájukra tapadó, már-már lemoshatatlanul vastag szénpor. Äm Ostrava újonnan alakuló városrészeivel, több kilométer hosszúságú villamos vonalaival, ápolt parkjaival; színekben pompázó szökőkútjaival, a város felett elhúzódó drótkötél-pályáival, véget nem érő, örök folytatásokra kínálkozó téma. Főleg azért, mert hatalmas, ember fúrta, ember alkotta vakondtúrás felett lélegzik, és mert a modern palotasorok, a tükrös, zenés mulatóhelyek alatt, ott rejlik századunk formáló eleme: a szén. — Bohumintól Svinovig, Nový Jičín, Frýdek, Tešín riányában 1800 méter mélységben fekete a föld gyomra, bányászcsákányokkal eddig mintegy nyolcszáz méternyire jutottak. Szakemberek szerint hét- milliárd tonna szén vár még feltárásra, azaz az eljövendő ötszáz esztendő kitermelési anyaga. Kolek Alois mondta ezt, a vájár, aki negyvenegy esztendeig dolgozott a föld A forró nyári napokon mintha valami újfajta népvándorlás indulna meg, mintha mindenki máshová kívánkozna, mint ahol él. A ma vándorlegénye kiáll a betonozott útra, meglóbálja karját és párnázott luxuskocsikon szalad célja felé, vagy olykor egészen céltalanul. Mert a világ tarka és telisteli van csodálatos újdonságokkal, az emberek sokfélék és mindenütt mások, s ha elindul az ember, kissé maga is kiteljesedik. Én is nekilendültem, eljutottam másik végébe széles e hazámnak, megtelítődtem élményekkel, mint valami szomjas szájú, telhetetlen korsó. Elémbe tárulkozott a ma világa, mint maga a felfedezésre váró ismeretlen. alatt és a végtelennek tetsző fekete mezőkről úgy beszél, mintha a „fekete gyémántok“ számadója lenne. Négy évtizedre visszamenően mindenre emlékezik. Melyik bánya kinek a birtoka volt, amikor ő gyerekemberként legelőször „fárolt“. A Vicék grófoké, Rotschild báróké, az „uralkodó“ család tagjaiból alakult részvény- társaságé ... Mesélt az 1933-as bányász „megmozdulásról“, Klimsa bányász temetéséről, amikor a végtelennek tűnő, néma tömeg csendőrszuronyok között, csendőrszuronyokkal szemben adta meg a halálba üldözött társnak a végtisztességet. És elmesélte Kolek az ostravai bányák felfedezésének valóságízű történetét is. — 1766-ban a Trojice-i gödörben, a sziléziai Ostravában egy Keltička nevezetű kovács fahasábokkal tüzet rakott az erdőben. Hogy a máglya szét ne essék, a tűzhelyet körülrakta hatalmas fekete kövekkel. Egyszerre csak észrevette, hogy a kövek jobban égnek, mint a fa. És sokkal nagyobb meleget is árasztanak. Attól a naptól kezdve rendszeresen használta a fekete köveket munkájához. Ami persze nem maradhatott titokban. Kutatók jelentek meg idővel, kémikusok, földmérők, üzletemberek ... és nyomukban a tőke. Keltička kovács maga lepődne meg legjobban, ha 510
