Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - Eva Malinová: Ember az üveg mögött
„összeesküvés, hazaárulás, összeesküvés a Vezér és a Birodalom ellen ..Egy piros, kis cédula. Éreztem, örökre bezárult mögöttem a börtön kapuja, hogy sohase látlak többé. Mérhetetlen fájdalom és kétségbeesés fogott el.. . Am reggel suttogó hír járta be a börtönt: az oroszok csapást csapás után mérnék a német betolakodókra. S az ember ott az üveg mögött az egyetlen rövid „ám" szócska mögé rejtette az Élet nagy kérdéseit. S újra változatlan egyhangúsággal folyt az élet. Lassan lemondtam a szabadulásról szőtt fantasztikus elképzelésekről és újra törődni kezdtem magammal, hirtelen rádöbbentem, hogy csak úgy vészelem át ezeket az időket, ha megőrzőm az egészségemet. Körülbelül tizediké táján megtudtam végre, hogy Bay- reuthba szállítanak. Csütörtökön — épp tizen- hetedike volt, a hallban gyülekeztünk mindannyian, hogy előkészüljünk az útra. Bocsáss meg, kedves, egy időre abbahagyom ennyi keserű benyomás rögzítése után, hadd pihenjenek megfáradt ujjaim ... Vacsora után vagyok, s újra csend van és nyugalom. Minden nap kimondhatatlan örömmel várom e pillanatokat. Megint elmúlt egy nap, s annyi fájdalmas, fennkölt szépség van e nyári csendben. Az ember tele van érzésekkel, s nem is sejti, hogy miképp rohanták meg. Ilyenkor vagyok a legközelebb hozzád, hangosan beszélgetek veled és csodálatos dolgokat mondok, olykor magam is kételkedem, épeszű vagyok-e még ... A bayreuthi útról levelemben számoltam be, a börtönben töltött napjaimról ebben a városban csak röviden akarok megemlékezni. Elsősorban is magánzárkába dugtak ... szeptemberben a könyvtárban dolgoztam, aztán a Gauverlágban. Ott dolgoztam mindvégig. Sok emberrel találkoztam, száz és száz jóbaráttal, de ugyanannyi rosszakaróval is. Hisz tudod, a börtön mindenkire másképpen hat... Itt is csak egyetlen cél lebegett szemem előtt: visszatérni az életbe, hozzád. Száz és száz kis történetet írhatnék le, egybefűzve egész regényeket alkotnának, de úgy sose valósítanám meg azt a törekvésemet, hogy igazi naplót írjak ... Bayreuth ... a művészet, a zene és a színház városa... Az Operaház közelében dolgoztam — árkot ástunk. Lelkemben Wagner zenéje visszhangzik, s két kezemmel a gyűlöletet lapátolom. Kedvesem, az Operaház épülete előtt szemem láttára lőttek agyon egy embert, egy hozzám közelálló embert... Abban a pillanatban, mintha Wagnert lőtték volna agyon a lelkemben ... Távozásunk Bayreuthból nagyon szomorú volt. Mindenki tudta, hogy kálváriánk tulajdonképpen csak most kezdődik. A várható bírósági eljárás mindenkit rossz, leverő hangulattal töltött el. A Heydrich elleni merénylet után statáriumot hirdettek, ez éreztette most hatását. Július nyolcadikán, szerdai napon huszonegy óra harminc perckor érkeztünk meg Berlinbe. A fogadtatás formalitásai és az „E“ folyosón töltött éjszaka után a Hausvaterhez, vagyis az Oberwachtmeisterhez vezettek bennünket, aki átvette holminkat, csak a cellába zárt foglyok számára nélkülözhetetlen dolgokat adta ki nekünk. Visszaadta a Te fényképeidet is, mind a mai napig féltékenyen takargattam őket. Eredetileg a D II. 542-ben „szállásoltak el“. Valami egészen fiatal ember vett át. Megismertette velem az előírásokat és cellámba vezetett... Aztán „orvosi vizsgálaton“ estem át. Magassága? Testsúlya? Takarodjon! Végül fogadó kihallgatás a parancsnoknál, ahol megmagyarázzák az embernek, hogy fogoly s aszerint kell viselkednie. Üjra a Hausvaterhez hívtak bennünket, és valami Bayreuthból érkezett holmit adtak át nekünk. Ott láttam utoljára a fiúkat. Aztán mégegy- szer a bírósági tárgyalásnál. Június tizenharmadikán látogatott meg első ízben a védőügyvédem. Ez a látogatás kellemes változást jelentett számomra s egészen megnyugtatott. Aztán már csak huszonhar- madikán láttam, ő volt az egyetlen ember, aki gratulált születésnapomhoz: kedvesem, nem is tudod elképzelni, milyen megható volt, sejtettem, hogy figyelmeztetted, talán meg is kérted erre. Valóban szép nap volt. Elfelejtettem megírni, hogy közben ide a B I. 616-osra helyeztek át, az én cellámat valószínűleg valaki másnak akarták juttatni, így kerültem hát ide le, ebbe a cellába, talán csúnyább, de csend és békesség vesz itt körül. Igen, a csend... nagy előnyt jelent, bármilyen paradoxként hangzik is. Az egyhangú ordí- tozás, a rabok nevét, cellaszámát, folyosószámát és az emeletszámot kiáltó hang szinte megőrjíti az embert. Sosem felejtem el azt a napot. Kenyér és fekete kávé volt a reggeli, s utána a bíróság épületébe kísértek a tárgyalásra. Szótlanul ültem Jarko mellett. A berlini utcák, házak némán elsuhantak mellettünk, majd a Brandenburgi-kapu ... A másik oldalon mellettem valami fiatal német ült, elmondta esetét s abban reménykedett, hogy legtöbbet ha nyolctíz évet kap. A Volksgericht épületében magánzárkákban várakoztunk, míg sor kerül ügyünk tárgyalására. Cellám falait feliratok borították. Nem valami vigasztaló feliratok voltak, többnyire versikék, aforizmák és nevek. „Ekkor és ekkor halálraítélték...“ EgéSz 483
