Irodalmi Szemle, 1962

1962/5 - Fecsó Pál: Tavaszi rapszódia

Fecsó Pál

tavaszi rapszódia

1.

Szemembe kacsint, amire vártam, amire vágytam: a Nap.

Mint lányok a füves réten, táncolnak táncos sugarak.

Fényről álmodtam a sötét éjben, hogy mellre szívjam a tág eget, megkötötték kezem és lelkem denevér szárnyú istenek.

2.

Tavaszt vártam a kamaszkorban s mi volt nekem a tavasz-várás? Menekülés a romhalmazból, egy égig csukló nagy kiáltás, mankón bicegő duhaj kétség s nagy sikoltás: Ne bántsatok! Roncsolt lábam, mint az oltvány beforrhat s életté cammog, és a szívem mit megsebeztek lehet, hogy nem kell senkinek. (Kétséget, buta bátorságot adtak a görög istenek.)

Megtagadták a törvényeket, isteneitek fegyvert fogtak, láttam Ámort egy nyomortanyán, kezében géppisztolyt forgat,

Mars maga volt a Gestapo és Vénus a zsoldos céda . ..

Bocsáss meg költők eleje, ha megbicsaklunk néha, néha, de az istenek elhagytak már s nincs más isten csak a Föld, és a múltunk, mely sírba ránt s a jövő, mely minket örökölt.

4.

Imigyen, szépen kilábaltam a múltból s a jelen befogad.

(Mit tehet ?

hisz minden korszak

tartogat örök roncsokat.)

5.

így jutottam a tavaszhoz,

az álomhoz

és a kerthez,

fájdalma múltat

szép jövővel

örök békévé

így keresztez,

s így jutok el az

ifjúsághoz,

mit megölt a

könny, az átok,

(de gyermekem van) ô gyerekek, féltem, védem az ifjúságtok.

3.

Idézlek xzén Homérosz, kit tudni róttak szép papok, verslábcád verítéket szültek s pincébe űztek röppentyűs csitlagok . . .

468