Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - Hajdú András: Falusi képeslapok
— Magányos vagy ... Már harminc is elmúltál... Asszony kell a házhoz ... Várj csak!... Én majd összehozlak titeket... Brazala Bözse özvegyasszony volt. Háborús özvegy. Tizenhatéves korában ismerte meg a szerelmet. Másfél évre rá már gyászolt is. Azután illik, nem illik, törvény, nem törvény, már mindegy volt neki. Kerítéseken ugrott át, egyenesen mások házasságába. Tisztességben megöregedett feleségek házastársi jogain osztozott. A legfiatalabb kis csitrik elől is elhódított egy-két legényt. Kielégítetlen életvágya kapzsivá tette. Amúgy igazában nem volt kapzsi, özvegyi segélyből, litasi kis szántójából szerényen, szépen megélt. Azon a tavaszon Borcsa néne összehozta őket. így hát egy pár lettek — Gacsos Balla és Brazala Bözse. Jól megéltek kettecskén. Paphoz nem mentek. Minek az? Utána elvennék az. özvegyi segélyt. Összetették, ami*övék volt: özvegyi segély, szőlőcske, szántó. Jól megéltek. Később beléptek a szövetkezetbe. Brazala Bözse fejni járt a tehenészetbe. Gacsos Balla pedig szövetkezeti szíjgyártóvá vedlett. Nem volt hiányuk semmiben sem. Jól megéltek kettecskén. Mígnem egy napon a háztáji gazdaság okán úgy összevesztek, mint soha előtte, soha utána. A vezetőség könyörület nélkül csak félhektáros háztájit mért. A szőlőcskéből is, a szántóból is éppen csak jutott nekik valami, hisz beleszámították még a kertet is a háztájiba. Ezen aztán csúnyán összevesztek. — A te szántód miatt vettek el a szőlőmből! — A boros hordó miatt nincs már földem! Az asszony sírt, szemére hányta emberének minden gonoszságát, még bénaságát is. Ám Balla hangja is ugyanolyan magasra kapaszkodott és fennhangon sorolta Bözse özvegységének minden bűnét. Az asszony szinte sóbálvánnyá változva hallgatta Ballát. Várta ő régóta ezeket a szemrehányásokat, de arra nem gondolt, hogy embere fennhanngon kikiabálja majd bűneit. így nem lehet élni! Szörnyű elszánás vett erőt rajta, hisz így nem lehet élni. Leszaladt a folyó szélére, belegázolt a vízbe. Most véget vet minden gyötrődésnek. Beljebb gázolt, amíg egyszer csak hónaljáig ért a víz. Megállt. Csontig átjárta a víz hidege. Visszapillantott a partra. Balla botjára támaszkodva ott állt, de meg se mozdult. Akkor hát jobb is, ha véget vet mindennek. Elengedte magát, ráborult a vízáradatra. Most aztán elindult az ember is. Eldobta botját, beletoccsant a vízbe, békamódra rángatózva elérte az asszonyt, elkapta a kontyát. Otthon vacogva, fázva és gyűlölködve feküdtek be az ágyba. Háttal egymásnak feküdtek le, de reggel az asszony kicsit hátrafordult, az ember meg odapillantott. És véletlenül összemosolyogtak. Brazala Bözse a múltkoriban bevallotta a szomszédasszonynak, hogy már számlálja a heteket. Meg is bizonyította, mondván: — ... mert én igazán szeretem az emberemet! Jakab Mátyás haragtartó ember Öreg, selmeci pipáját félnapi fáradozással ragasztotta össze, mert a pipa nyaka levált a kürtőjéről. Megszipákolta, mikor a felesége újra kezdte a vitát. — A tehenet eladjuk a szövetkezetnek! — Már miért? — Rossz tehénke az! — De miért? — Kevés tejet ad! — Adna, ha volna neki! Adna az, ha... A pipa már jól szeleit. Jakab Mátyás nem magyarázkodott tovább, arra gondolt, hogy jó lenne kipróbálni, vajon tart-e a ragaszték, ha meggyújtják benne a dohányt.
