Irodalmi Szemle, 1962
1962/5 - Monoszlóy M. Dezső: Versek
Monoszlóy M. Dezső ha barátom lennél Ha barátom lennél neked írnám, mert nemcsak papíron és tintán múlik, hogy az ember magáról beszéljen olykor. Ez az atomokkal és technikával teleszőtt rohanó kor nem is kéri számon az ilyesmit. Szőröstől bőröstől elfogad s tömeggé gyúr, vagy képletet gyárt belőled, hogy „úr ír" az iskolában megtanulta, s most „ír az úr“. Nem is tudom hol kezdjem, talán mindjárt a közepén (mert nem csupán észenszürt lény az ember, az ilyen racionalista okoskodásnak semmi haszna) tegnap hogy beleúntam a városba s a megszokott zsivajba, idemenekültem Budmericre, de itt is írók — emberek, s előlük meg elindultam a parkba. Körülfogott mindjárt egy máshangú zene, csupa tru-tru, dongó zümmögés, madár terefere, tobozokat dobáló ágak alatt szinte úgy jártam mintha [én lennék egyedül éggel telehintve. Fejemben még zsongtak az otthoni dolgok, még zizzent egy irat, amit az asztalomra tettem, de mintha nem is én hajtottam volna össze, inkább egy kéz helyettem, mely sok mindent tett már: . írt, ölelt és fenyegetett... (szelíden úsztak a felhők a fenyők felett), csakhamar összefolyt múlt, jelen s. jövendő ... Valamiféle időtlen békét suttogott az erdő, s mint autó tükrébe, ahová a képek , többféle irányból futnak és kitérnek, fotomontázs szerűn jött szembe az élet __ „ Dicsértessék“ köszönt egy ma reggeli néni, s nem is tudta persze hogy múltam idézi, egy harminc év előtt térdeplő diákot. A zöld sűrűségből most egy fácán rebbent, de én egy cseresznyefát vettem észre, amit idejövet az autóbuszból láttam, s vagy húsz évvel ezelőtt, amikor a ,lehetetlent“ akartam kitalálni. Lám csak így egyedül ér önmagához az ember, magunkban hordjuk az életünk külön képeit, külön érveit. 460
