Irodalmi Szemle, 1962
1962/1 - Tóth Elemér: Éjszakák — vers
Vers az ébenhajú éjszakához Tekintetedbe rejtőzöm Didergő lelkek éjszakája, ébenhajú éjszaka lánya, jorrómellű, lágyan elomló, álom-bölcső, szelíd koporsó, ölelj magadhoz, úgy mint régen, jorrald habosra lassú vérem, zúgjon tajtékos áradással, ujjongó, ifjú szárnyalással, eget-földet körül ölelve, búval, örömmel be nem telve. Cseppents boromba forró mérget, kínnal érezzem hogyha éget, kergessen, űzzön egyre messzebb, háborgó, barna tengerekhez, tűzhányók izzó katlanához, a vasban vérező világhoz, amely a háborúkból fájva kitántorog a napvilágra. Kínok didergő éjszakája, ébenhajú éjszaka lánya, adj nékem minden sorsot, álmot, könnyű szárnyat, kegyetlen jármot, hadd érezzem, hogy minden élet édes-keserű csókkal éget, áradó búban megvigasztal, életre hív és ittmarasztal. Dénes György A bálvány előtt A bálvány előtt hajlong a hódolat, a gondolat jajgat és lehull. Imádd, ha van erőd, törpülj magadba a bálvány előtt. Borulj a föld sarába, légy por a porban az isten talpa alatt. Én már nem bírom tovább, a fejem felemelem, s enyém a győztes pillanat... Talán még ember lehetek. Hallod a ketyegő időt? Pihéket fú az alkonyat. Kérő száj vagyok, kedvesem, fordítsd felém az arcodat. Tekintetedbe rejtezem, felold a boldog perc heve, elzsibbad bennem vád, panasz, megtisztul szívem hét sebe. Felsír egy régi hegedű, álomba ringat csendesen, s álmomban ezüst csillagok remegnek át a telkemen. F. Kráľ metszete
