Irodalmi Szemle, 1962
1962/4 - Fábry Zoltán: Európa elrablása
kiút: a világbéke! Az angol Arnold J. Toynbee, a Nyugat divatba jött történésze és kultúr- filozófusa sem mondhat mást: „Elődeinktől eltérően mi mai emberek szívünk mélyén érezzük, hogy a világbéke elodázhatatlanul szükséges. Nap mind nap a katasztrófa-tudat aggodalmában élünk és félünk, hogy ez a katasztrófa előbb-utóbb valósággá válik, ha nem sikerül a béke problémáját megoldani.“ A háború igenlői, szorgalmazói a megoldást megoldhatatlanná fogalmazzák. Hermann Kahn, amerikai atomtudós — kollégáiéi, a „göttin- geni 18“-aktól eltérően — a béke rémségéről beszél: „A háború rettenetes, de a békének is megvannak a maga tragédiái, és így a háború borzalmait a béke borzalmaival kell összevetni“. A cél nyilvánvaló: az embereket csak úgy lehet a háborúba keríteni, hogy elrettentik őket a békétől! A békétől, melyről a Schlammtól szabadult Weltbühne írta annak idején, a brüsszeli békekongresszus alkalmából: „A béke jelszava a szocialista, a vallási és až antifasiszta parolánál is átfogóbb.“ A béke az emberiság egységesítő parolája. Minden jóakarat közös valósága. Ezért veszély a béke a háborúvalósítók szemében. Ezért kell megakadályozni minden enyhülést, közeledést, koegzisztenciát. „A békeharc a szabadsághoz vezető legrövidebb út“: vallotta Heinrich Mann. A mai nyugatnémet író halkabban, ösz- szeszorított fogakon át szűri a szót. De a háború földjén, a háborús uszítás légkörében a szerényebb szó is fokozott súllyal esik a mérleg — háború vagy béke — serpenyőjébe. Erich Kuby monológját halljuk: „Ma a „béke“- szóval világnézeti pozíciót rögzítünk. Ha Strausst és Ehrhardot az atombombával látom játszani, akkor kiadós szellemi, sőt ideológiai foglalkozásnak tartom a béke megtartása felett gondolkozni.“ A békét — az emberiség és emberség tulajdonjogát — akarják ma Európa jogán és címén elrabolni... Ö, tarts ki lélek, védekezz!.... Európa védekezz! 344
